Silvio Berlusconi hamarosan bíróság előtt felel tetteiért. A vádak szerint az olasz miniszterelnök egy 17 éves marokkói lánnyal folytatott szexuális kapcsolatot, majd befolyásával visszaélve bírta rá a rendőrséget, hogy engedje el a hölgyet egy bolti lopás után.

Nem ez az első alkalom, hogy Berlusconi szembekerül hazája törvényeivel. „Nem magától Berlusconitól, hanem a bennem élő Berlusconitól félek” – fogalmazott egyszer Giorgio Gaber. Az olasz énekes-zeneszerző mondata nemhogy tanulságos, de magában foglalja a Berlusconi-jelenség esszenciáját.

Az olasz miniszterelnök sikere mélyen az olasz néplélekben gyökerezik. Ez magyarázza meg, hogyan maradhatott Berlusconi népszerű konzervatív vezető, világra szóló szexbotrányai és vulgaritásba hajló viccei ellenére.

Az egyszerű szavazók számára Silvio Berlusconi az olasz ideált testesíti meg, aki imádja gyermekeit, naponta beszél idős édesanyjával, ért a focihoz, tudja, hogyan keressen pénzt, vicceket mesél, olykor csúnyán beszél, szereti a társaságot és a szép nőket. Hatalmas vagyona és mérhetetlen hatalma ellenére Berlusconi képes úgy viselkedni, mint bármelyik egyszerű olasz. A társadalom szinte valamennyi osztályával és csoportjával megtalálja a közös hangot.

A miniszterelnök igazi kaméleon, aki idősként beszél az idősekkel, fiatalos a fiatalokkal, munkás a munkások között, longobárd a longobárdokkal, Milan-drukker a Milan-drukkerek közt, déli a déliekkel és északi az északiakkal. Az otthon ülő háziasszonyok (casalinga) számára – korosztálytól függően – megtestesíti a jó gyermek, illetve a sármőr imázsát.

A 75 éves politikus tudja: a divat hazájában igen fontos a jó megjelenés. Öltözéke ízléses és elegáns, hajátültetése és plasztikai műtéteinek sora után legalább másfél évtizedet letagadhatna korából. Az idősebb korosztály antikommunista attitűdje miatt kedveli. Nem ritka ugyanis, hogy maró gúnnyal teli kirohanásokat intéz a baloldali ellenzék ellen. A kereskedőkből, ügyvédekből, építkezési vállalkozókból álló széles vállalkozói réteg szintén mögötte áll. A „popolo partita IVA” vagyis az „áfa népe” bajtársként tekint a miniszterelnökre, mondván, ő is vállalkozó, ezért elnézi az apróbb csalafintaságokat. Reményeik pedig legalábbis eddig beváltak.

Az Északi Liga támogatói kompromisszumkész politikusnak tartják, akivel lehet egyezkedni az adók országon belüli újraelosztása körüli tárgyalások során. A rendvédelmi szervek dolgozói – akiknek soraiban nagy arányban vannak déliek – egzisztenciájuk zálogának tartják a kormányfőt, aki szavakkal és anyagiakkal is kifejezi irántuk megbecsülését.

Hivatalos felmérések szerint az olaszok 80 százaléka televízióból szerzi információit. A médiamágnás Berlusconi nem csupán a három legnagyobb kereskedelmi csatorna tulajdonosa, de miniszterelnökként a RAI közszolgálati adóra is befolyása van. A kormányfő ráadásul a média és showbusiness világából érkezett a politikába, így érti a kommunikáció csínját-bínját. Tudja, hogy az üzenetnek tömörnek és érthetőnek kell lennie, hogy eljusson a hallgatókhoz. Éppen ezért nem bocsátkozik bonyolult fejtegetésekbe. Bírálóit sokszor egyszerűen csak kommunistának vagy összeesküvőknek bélyegzi.

Jellemző példa a Gianfranco Fini, alsóházi elnök koalícióból való 2010. novemberi kilépésének kommunikálása. A Berlusconi-párti sajtó következetesen árulásként állította be a több mint egy évtizedes politikai szövetség felrúgását. Az olaszok – a mediterrán népekhez hasonlóan – egyedül rokonaikban és legszűkebb baráti körükben bíznak. Éppen ezért az árulás a fő bűnök egyike. Nem csoda, hogy Fini népszerűsége nagyot zuhant a szakítás után.

Berlusconi máskor is előszeretettel állítja be magát jogtalan támadások áldozatának, s ezzel együttérzést vált ki az emberekből. Jellemző eset volt, mikor 2009 decemberében Milánóban egy ellenzéki aktivista arcon vágta – a milánói dóm kicsinyített másával. Berlusconi vérző arccal mártírként a tömeg felé fordult, a képek pedig bejárták a sajtót, ennek köszönhetően a népszerűsége pár nap alatt 48-ról 56 százalékra nőtt.

Az „olasz csődör”, ahogy egyes bírálói – Silvester Stallone egyik filmjére utalva – gúnyosan nevezik, népszerűsége a történelmi hagyományokban gyökerezik. A legautentikusabb olasz politikai formula – a várossal együtt – az uradalom, vagy ahogy olaszul mondják: La Signoria. Az államéletet és a hatalmi viszonyokat meghatározó többi formát a feudalizmustól kezdve a monarchián, a totalitarizmuson és a parlamentáris demokrácián át egészen a federalizmusig idegen országokból, Franciaországból, Angliából, Németországból, Spanyolországból, illetve az Egyesült Államokból importálták.

Az olaszok egy része úgy áll Berlusconihoz, ahogy középkori felmenőik viszonyultak az urasághoz: tudják, hogy azt elsősorban saját dicsősége, családja érdekei mozgatják, de remélik, hogy azért kicsit velük is törődik. Berlusconi következetesen épít a jó „Signor” erényeire. Ismeretes, hogy Cosimo de Medici egy szempillantással fel tudta mérni az idegenek jellemét.

Berlusconi szintén jó emberismerő hírében áll, ami nagy tekintélyt kölcsönöz számára. Azt sem lehet elvitatni tőle, hogy vagyonát és hatalmát saját rátermettségének köszönheti, ami olasz logikával egyértelmű bizonyíték politikai rátermettségére is.

A Casanova-kormányfő népszerűségét a szexbotrányok sem csorbítják. Mikor 2009-ben kiderült, hogy egy Letizia nevű csinos fiatal hölggyel töltött romantikus hétvégét, Berlusconi először tagadta a vádakat, majd mikor a bizonyítékok már toronyként magasodtak fölé, annyit mondott: „Nem vagyok szent”. Az olaszok megbocsátottak. Míg annak idején Bill Clinton népszerűségét erősen megtépázta a Lewinsky-ügy, illetve leginkább a tény, hogy hazugságon kapták, Berlusconi e botránnyal a feleségét elvesztette ugyan, de a voksokat nem.

Berlusconi ismeri népe jellemét. Tudja jól, hogy az olaszok jelentős része csakis azért támogatja és dicséri hangosan az egyházat, hogy kevésbé érezze magát bűnösnek, mikor vasárnap ágyban lustálkodik mise helyett, vagy sorra szegi meg a parancsolatokat. A mediterrán kultúrákban a szavak és tettek nem feltétlenül állnak összhangban egymással. Az olaszok jelentős része így vezetőitől sem várja el a szigorú következetességet. Berlusconi szexbotrányait magánügynek tartják, mondván, hogy őt csak politikai tettei alapján ítélik meg. A jelenlegi politikai spektrumon pedig nincs reális alternatívája a jelenlegi kormányfőnek. A baloldal gyenge és megosztott, választási veresége és Romano Prodi távozása óta.

Az évtizedes szövetséget felrúgó Gianfranco Fini, az olasz képviselőház elnöke pedig egyelőre nem hívta párbajra a miniszterelnököt. Berlusconi népszerűségét a baloldallal és a gyengekezű jobboldallal szembeni ellenérzés is táplálja. Az olasz futball kedvelőinek nem ismeretlen az itáliai protest-kultúra. A Lazio például bármely rivális csapattal szemben szívesen veszít, ha ezzel meggátolhatja, hogy a gyűlölt ellenfél, az AS Roma előrelépjen a ranglistán. Az efféle gondolkodásmód a politikában és közéletben is megjelenik.

Az olaszoknál a törzsiség és a klánszellem nem taktika, hanem ösztön. Addig, amíg a baloldal megbízhatatlannak számít, sokan inkább a Berlusconi vezette jobboldalra szavaznak, csakhogy megakadályozzák az ellentábor győzelmét. Berlusconi számos szavazó szemében erőskezű kormányfő, aki egyben tudja tartani a földrajzi és kulturális tekintetben egyaránt sokszínű országot.

Az itáliai félszigeten, ahol a II. világháború óta több mint hatvan kormány volt hatalmon, nem kis dolog, ha valaki több éven keresztül sikerrel kormányozza az országot. Kár tagadni: Berlusconi számos sikert ért el. Kormányzása alatt a közbiztonság érezhetően javult, a Líbiával való határvédelmi megállapodás után pedig drasztikusan csökkent az illegális menekültek száma. Kérdés azonban, hogy a néplélek ismerete és a múlt dicsősége elegendő lesz-e a hatalom megtartására. A gazdasági válság két évében az olasz gazdaság öt százalékkal esett vissza, a növekedés pedig csak lassan áll helyre. Nagyrészt ez az oka, hogy Berlusconi népszerűsége rekordmélységben, harminc százalékon áll.

Február elején a kormányfő egy televíziós interjúban gazdasági reformokat jelentett be. Ha a válság hatásait sikeresen enyhíti, az olaszok bizonyára továbbra is kitartanak a Signor mellett. Ha azonban ez nem sikerül, az épp aktuális szexbotrány csupán apropó lesz a menesztésére.

Sayfo Omar

Berlusconi szerint a világ

„Jobb, ha a csinos nők tetszenek, mint ha a melegek.”

„Azok, akik ezt a munkát végzik (az olasz bírák – a szerk.), azért teszik, mert antropológiailag különböznek az emberi fajtól.”

„Obama úr fiatal, jóképű és napbarnított.”

„Ó, Barack Obama! Nem is hinnék el, de valószínűleg együtt napoznak, mert a felesége is napbarnított.”

„A baloldalnak nincs ízlése, még akkor sem, ha nőkről van szó.”

„Mussolini soha nem ölt meg senkit. Mussolini csak külföldi vakációra küldte az embereket.”

„Fogják fel úgy, mint egy hétvégi kempinget” (üzenet a 2009-es közép-olaszországi földrengés hajléktalanná vált túlélőinek)

„Olaszország kiváló befektetési célpont. Mára már alig vannak kommunistáink, akik pedig még megvannak, tagadják, hogy valaha azok voltak. A másik okot, amiért érdemes Olaszországban befektetni, a gyönyörű titkárnők jelentik.”

„Én vagyok a politika Jézus Krisztusa. Türelmes áldozat vagyok. Mindenkiért teszek, és a közért áldozom fel magam.”

„Egy AIDS-beteg megkérdezi az orvosát, hogy az előírt homokkúra hatásos-e. Nem – feleli a doktor. – De legalább hozzászokik a föld alatti élethez.”

„Parma a jó konyha szinonimája. A finnek még azt sem tudják, mi az a prosciutto” (válaszul, hogy az EU élelmiszer-ügynökségének központja miért Parmában és ne Finnországban legyen)

„Beszéljünk inkább a futballról és a nőkről. (A négyszer házasodott Gerhard Schroeder kancellárhoz fordulva:) Gerhard, miért nem kezded te?” (A 2003-as soros olasz uniós elnökség záróülésén.)