Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Hirdetés

A cseh csúcspolitikust, Andrej Babist nemrég bírálatok érték az „állítólagos” oroszbarát erőkkel való szervezkedése miatt – írja az Euractiv

A lap beszámolójából kiderül, hogy a vita az új politikai szövetség, a Patrióták Európáért bejelentése után robbant ki, amelyet Babis Herbert Kickl (FPÖ) osztrák pártvezetővel és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel (Fidesz) mutatott be.

Babis megvédte az új koalíciót, és Európa-pártinak minősítette azt. A magyar kormányfő keddi kijevi látogatása után a következőképp fogalmazott: „Orbán látogatása mutatja, hogy ő egy igazi Európa-párti politikus, aki az erőszak és a háború beszüntetését helyezi előtérbe”.

Honfitársai támadták be az egykori cseh kormányfőt

Veronika Vrecionová, a kormányzó cseh Polgári Demokrata Párt (ODS) EP-képviselője ugyanakkor visszautasította Babis Európa-párti szövetségről alkotott képét.

Korábban írtuk

„Nem láttam változást a Fidesz vagy az FPÖ álláspontjában az ukrajnai segélyekkel kapcsolatban. Folyamatosan ismételgetni fogjuk: a Patrióták Európáért valójában »Oroszország,mindent érted«”

 – jegyezte meg a politikus ugyancsak az X közösségi oldalon.

Ondrej Krutílek, az ODS másik európai parlamenti képviselője, a feltörekvő csoportot „Koalíció az Ukrajnának nyújtott segélyek elutasításáért” néven illette.

Az eredeti cikk a Mandiner oldalán olvasható IDE kattintva.