Az orosz karácsony nyomában

Az ókori népeknél az újév általában egybeesett a természet újjáéledésének kezdetével, és főként márciusra helyeződött. Feltehetően Oroszországban kezdetben az újévet a tavaszi nap-éj egyenlőség napján, március 22-én ünnepelték. A maszlenyicát (télűző örömünnep) és az újévet ugyanazon a napon tartották. Ilyenkor elkergették a telet, ami azt jelenti, hogy elérkezett az új év.

– A Kijevi Ruszban 988-tól, a kereszténység felvételétől az új vallással együtt új időszámítás jelent meg, amelyet a „világ teremtésétől” datáltak, valamint az európai naptár, a Julianus-féle, a hónapok állandó elnevezésével. Ettől kezdve március elsejét kezdték az új év első napjának tekinteni. Az egyik változat szerint a XV. század végén, egy másik szerint 1348-ban bár a Julianus naptár továbbra is érvényben maradt, az ortodox egyház az év kezdetét szeptember elsejére tette át, ami megfelelt a nikaiai zsinat meghatározásnak, mert értelmezésük szerint ezen a napon ért véget a nyár, vagyis kezdődött az új év – mondja Ilja Sztrekalov történész.

A történelem viharában

1699. december 15-én, amikor a nyugati mintákat utánzó I. Péter az újévet érintő rendeletét kiadta, nagyot fordult az orosz világ. A naptárreform szerint Oroszországban január 1-jét tekintették az év kezdetének: „Mivel Oroszországban különböző módokon számolják az újévet, mostantól hagyják abba az emberek hülyítését, és 1700. január 1-től mindenhol Krisztus születésétől számítsák az új évet. A szerencsés kezdet jeleként és a szórakozás miatt gratuláljunk egymásnak az újévhez, és kívánjunk sikert az üzleti életben, jólétet a családban. Az újév tiszteletére készítsenek fenyőágakból díszeket, szórakoztassák a gyermekeket, szánkón csúsztassák le őket a dombokról. De a felnőttek nem részegeskedhetnek és nem verekedhetnek – erre van elég más nap is.”

– Ez minden olyan keresztény nép példáját követve történt, akik nem a Julianus-, hanem a Gergely-naptár szerint éltek. I. Péter azonban nem volt képes az orosz időszámítást teljes egészében áthelyezni az új Gergely-naptárba, mivel a nagy hatalmú pravoszláv egyház a Julianus-naptár szerint működött. Az orosz cár azonban megváltoztatta a naptárt: ha a korábbi éveket a világ teremtésétől számították, most a kronológia Krisztus születésétől indult. Személyes rendeletében bejelentette: „Krisztus éve most ezerhatszázkilencvenkilenc, és jövő januártól, 1. naptól kezdődik az új 1700. év és egy új évszázad.”

– Az új kronológia sokáig együtt létezett a régivel – az 1699-es rendeletben két dátumot is engedélyeztek a dokumentumokban – a „világ teremtésétől” és „Krisztus születésétől” – teszi hozzá a történész.

Az első világháború idején, amelybe Oroszország 1914-ben lépett be, aktív németellenes kampány kezdődött az országban. Ekkor II. Miklós cár a közvélemény akaratának engedelmeskedve „ellenségesnek” nevezte az újévi fenyőfával való ünneplést, és 1915-től kategorikusan betiltotta. A bolsevikok 1917 októberi hatalomra jutása után azonban a tilalmat feloldották. Ennek pedig az volt oka, hogy Németországban 1918-ban forradalom zajlott le, és az ország az orosz kommunisták legközelebbi barátjává vált a nemzetközi kommunista mozgalomban.

Ilja Sztrekalov szerint az 1917-es októberi forradalom után az ország kormánya azonnal felvetette a naptárreform kérdését, hiszen a legtöbb európai ország már régóta átállt a XIII. Gergely pápa által 1582-ben elfogadott Gergely-naptárra, miközben Oroszország még mindig a Julianus-naptár szerint élt.

– Végül 1918. január 24-én a Népbiztosok Tanácsa elfogadta a „Rendelet a nyugat-európai naptár bevezetéséről az Orosz Köztársaságban” ukázt. A Lenin által jegyzett dokumentumot másnap publikálták, és 1918. február 1-jén lépett hatályba. Konkrétan ez állt benne: „Az idén január 31-e utáni első napot nem február 1-jének kell tekinteni, hanem február 14-ének, a második napot 15-ének kell tartani és így tovább…” Így az orosz karácsony december 25-ről január 7-re tolódott, és az újévi ünnepe is elmozdult január 13-ra – magyarázza Sztrekalov.

Az ortodox ünnepekkel kapcsolatban azonnal ellentmondások merültek fel, mivel a polgári ünnepek dátumának megváltoztatásával a kormány nem érintette az egyháziakat, és a keresztények továbbra is a Julianus-naptár szerint éltek. Ettől kezdve a karácsonyt nem újév előtt, hanem utána ünnepelték. De ez egyáltalán nem zavarta az új kormányt. Ellenkezőleg, előnyös volt a keresztény kultúra alapjainak lerombolásához, hiszen az új politikai vezetés időközben bevezette a saját szocialista ünnepeit.

„Az átkozott múlt”

Sztálin, a népek vezére a politikai helyzettől függően módosította véleményét az újévi ünneppel kapcsolatban. 1926-ban elítélte a karácsonyfa-állítást az intézményekben és a polgárok lakásaiban. A régi rendszer hagyományának, szovjetellenes örökségnek sőt, „az átkozott múltnak” nevezte. A gyerekek kezébe nyomott szórólapok ezt írták: „Szülők, ne zavarjatok össze bennünket – ne ünnepeljetek karácsonyt, és ne állítsatok karácsonyfát!” 1929-ben pedig a karácsonyt egyszerűen törölték a naptárból. Az újév szerepe már korábban kezdett átalakulni, míg végül 1926–1927 fordulóján betiltották. A tilalom nyolc évig tartott.

Noha a május elsejei ujjongó tüntetések vagy az októberi forradalom lendületes, élénk megemlékezései fontosak és hatásosak voltak, ezek mint politikai jellegű ünnepek nem bizonyultak elegendőnek.

– Erre válaszul az 1935. december 28-i Pravda napilap, a legfőbb szócső, az ország meghatározó sajtószerve közzétette Pavel Posztisev vezető kommunista pártfunkcionárius levelét. A cikk ezt a meglepő címet kapta: „Szervezzünk jó fenyőfaünnepséget a gyerekeknek az újévre!” A Forradalmi Törvényszék egykori vezetője azt írta, hogy a szovjet emberek ünnepet akarnak. És ezért szükséges kollektív „karácsonyfát” szervezni mindenki számára – különösen újév napján, vagyis nem karácsonykor, hogy az utóbbit kiszorítsuk az emberek tudatából és a tömeggyakorlatból. Sztálin a bajusza alatt somolygott, hiszen az ő hozzájárulásával jelent meg a felhívás.

És láss csodát, már 1935. december 30-án megtartották a Szovjetunióban az első, álarcosbállal színesített szilveszteri fenyőfaünnepet a harkovi Úttörők Palotájában. A szokás elterjedt és 1936-tól országszerte karácsonyfákat kezdték állítani és díszíteni a szanatóriumokban, az úttörőházakban, az egyetemeken és az óvodákban. A társadalom, amelyik még nem felejtette el a szép és fényes ünnepet, meglehetősen gyorsan reagált – karácsonyfák és karácsonyfadíszek jelentek meg a kereskedelemben. Az úttörők és a Komszomol tagjai magukra vállalták az újévi fenyőfák szervezését és megtartását az iskolákban, az árvaházakban és a klubokban.

– 1935. december 31-én a karácsonyfa ismét belépett honfitársaink otthonába, és az „örömteli, boldog gyermekkor ünnepévé vált hazánkban”. Egy csodálatos újévi ünneppé, amely ma is örömet szerez nekünk – teszi hozzá a történész.

A radikális kommunista frakció persze az ünnepet polgári előítéletnek, „a szovjet előtti múlt emlékének”, „burzsoá csökevénynek” és egyebeknek csúfolta. Emellett azonban az ünnepnek érdekes társadalmi vonatkozása volt: gyermekek többsége először láthatott „újévfát”, mert a forradalom előtt az orosz parasztok és munkások számára a játékokkal díszített fenyőfa „úri mulatságnak” és idegen újdonságnak számított. Ami pedig Posztisev elvtársat, a „szovjet újév” kezdeményezőjét illeti, ő maga, két felesége, sőt az elsőszülött fia is a kommunista belharc áldozatául esett, míg két fiatalabb fiát mindössze hosszú börtönbüntetésre ítélték. Veszélyes idők jártak arrafelé…

Ünneplő vezetők

A híres Lenin-fenyőfaünnepeket Szokolnyikiban Vlagyimir Iljics személyesen szervezte. 1919. január 6-án azonban majdnem meghiúsult az ünnep. Lenin aznap a Kremlből Szokolnyikiba tartott az első újévi gyerekbulira, de a híres moszkvai bandita, Jakov Koselkov és társai váratlanul feltartóztatták az autóját. Szó szerint kidobták Iljicset a kocsiból, revolvert szegeztek a fejéhez, feltúrták a zsebeit, elvették a pénzét, az iratait és Browningját. Lenin fegyveres őrei és személyes sofőrje nem állt ellen, hogy ne veszélyeztessék a vezető életét. Koselkov nem ismerte fel Lenint, amit később nagyon megbánt: azt mondta cinkosainak, hogy „ha Lenint túszul ejtette volna, cserébe követelhette volna az egész Butirka börtön szabadon bocsátását”. Lenin, miután túlélte a megrázkódtatást, azonnal új autót hívatott, és időben megérkezett a gyerekek karácsonyfájához. Tréfálkozott, körtáncot vezetett, édességgel kedveskedett nekik, és mindenkit megajándékozott trombitával és dobbal. Egész éjjel úgy viselkedett, mint egy igazi szovjet Télapó.

A modern történettudomány képviselői ezeket az állítólagos ünnepségeket fikcióknak, propagandának tekintik. Szerintük Vlagyimir Iljics számára az újévi ünnepek nem léteztek, ilyenkor is egyszerűen dolgozott. Bizonyíték van rá, hogy csak élete utolsó éveiben szervezett ünnepségeket a Gorkijban álló nyaralójában. A feldíszített karácsonyfához december 31-én a környező falvak gyermekeit hívta meg, akik igen szerény ajándékokat kaptak, például kis darabka tört cukrot.

A kommunistáknak nem sikerült kiölniük az emberek vágyát, hogy a hagyományos ünnepeket megüljék. Ekkor született meg az a döntés, hogy az emberek ne a karácsonyt ünnepeljék fenyőfával, hanem az újévet. Sztálin az 1930-as évek közepe tájától évente fogadásokat szervezett a Kremlben. Ezek kezdetben közönséges lakomához hasonlítottak, italokkal, ételekkel, később a legfelsőbb vezetés ünnepségeit előadásokkal színesítették. Sztálin asztalán mindig volt grúz bor és vodka is, de biztonsági okokból neki általában külön kancsóból vizet öntöttek, hiszen szinte soha nem fogyasztott alkoholt.