Herszon megyéből evakuált lakosok érkeznek a Krím északi részén fekvő Dzsankojba 2022. október 21-én. MTI/EPA
Hirdetés

A Moszkva által kinevezett megyei közigazgatási hivatal Telegram csatornáján „a fronton kialakult helyzettel és ”a tömeges ukrán tüzérségi támadások megnövekedett veszélyével„ indokolta a felszólítást.

A lakosok kimenekítése a város melletti Dnyeper folyó bal partjára szerda óta tart. Ezrek keltek át folyón, amióta elhangzott a figyelmeztetés a Herszon város visszafoglalásáért indított ukrán offenzíva közeledéséről, de szombaton ismételten kiadták a figyelmeztetést.

”Gondoskodjon a családja és a barátai biztonságáról! Ne felejtse el az iratait, pénzét, értékeit és a ruháit„ – olvasható a felszólításban.

A közlemény szerint a Moszkva által felállított közigazgatás valamennyi szervének is távoznia kell.

Szombati sajtótájékoztatóján az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az orosz erők visszaverték az ukrán hadsereg áttörési kísérletét a herszoni frontvonalon.

Herszon az egyetlen megyeszékhely, amelyet Oroszország a február 24-én kezdődött ”különleges katonai művelet„ során épségben foglalt el. Herszon megye az egyike annak a négy ukrajnai régiónak, amelyeket Vlagyimir Putyin orosz elnök az Oroszországi Föderációhoz tartozó területnek nyilvánított.

Korábban írtuk