Az oroszok már rég nincsenek a spájzban

„Az oroszok már a spájzban vannak”. Hányszor hallottuk ezt a kétségbeesett, atlantista rémálmokban a nemzethalállal egyenlő, rettegő, ideges segélykiáltást.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ezt a félelmet egy ideig még magyarázta, hogy nagyon is közeli élmény volt sokak számára az, amikor nemcsak az oroszok, de az egész Szovjetunió járkált otthonosan a Magyarország nevű házban. Hányan örültek volna akkor, ha csak a spájzban vannak?! De ez már a múlt. Még akkor is, ha a Krím „hazatérítése” után sokan úgy gondolják, hogy ez nem így van.

Oroszország ugyan már csak méretei miatt sem tud másként, mint birodalomban gondolkodni, a nagy medve azonban igazából már azért horkant néha ijesztően nagyokat, mert a tajgáját félti. Aztán elkeseredetten csapkod, elbődül, amikor szurkálják, piszkálják. Ellenfelei elégedetten bólogatnak. „Megmondtuk, hogy fékezhetetlen fenevad! Most láthatja mindenki!” A medve azonban tanult a provokációkból, s megpróbálta inkább ellesni a vadász trükkjeit.

Oroszország másokhoz hasonlóan gazdasági befektetéseken vagy éppen a gáz- és olajexporton keresztül igyekezett fenntartani vagy kiszélesíteni a Szovjetunió összeomlása után megroggyant befolyását. De ez sem tetszett az egykori hidegháborús ellenfélnek. Amerika a kilencvenes években nagyon hozzászokott ahhoz, hogy egyedül intézi az ügyeket a világban, és ő az úr még az egykori birodalomban is. Rossz szemmel nézte az orosz tőkeexportot, s még rosszabbul fogadta az újabb gázvezetékeken keresztül erősödő befolyást. Előbb jött a riogatás a maffiapénzekkel, ami csak részben volt igaz, majd az energiafegyver emlegetése. Végül az egymást követő szankciókkal próbálja a Nyugat újra térdre kényszeríteni az éppen csak kiegyenesedett Oroszországot.

E gondolkodás jegyében azon sem csodálkozhatunk, hogy egy ideje Oroszország közép-európai térfoglalásától hangos a nyugati és a hazai sajtó. De tényleg már a „spájzban vannak az oroszok”? Nos, a kétoldalú kereskedelmi forgalom és a befektetések alakulása – a mégoly különlegesnek mondható politikai kapcsolatok ellenére – nem igazolják ezt a tételt. Persze, van a paksi bővítés, hozzá a GDP 10 százalékát kitevő hitelszerződés, aztán kész. Vannak a klasszikus kategóriákba nem illeszkedő ügyletek, projektek, az orosz jelenlét ezen kívül nehezen mérhető. Veszélyesnek mondható kiszolgáltatottságról tehát nem beszélhetünk. Még az energetikában sem, pedig az olajimport 70, míg a gázbehozatal 60 százaléka kötődik Oroszországhoz. De ne felejtsük el, hogy a gázimport például néhány év alatt nagyjából évi kilencről 4,3 milliárd köbméternyire zsugorodott. Igen, ebben a válság is komoly szerepet játszott, de a tények mégis csak tények. És hát a Fidesz csatázott éppen az osztrák segédlettel nyomuló oroszok ellenséges felvásárlási kísérletével szemben a MOL-ért. Sikerrel.

De nézzük a kereskedelmi forgalom alakulását. Ezt látva is inkább hiányérzetünk van, semmint az aggodalom a keletre billent kapcsolatok túlsúlya miatt. A rendszerváltás utáni hosszú megtorpanás után a magyar–orosz kereskedelmi forgalom a kétezres évek elejétől kezdett látványosan felfutni. Ez persze nem magyar sajátosság, hiszen az orosz kereslet bővülésének hatására egész Európában fellendült az Oroszországgal folytatott kereskedelem. Magyar részről a növekmény háromnegyede két, a multinacionális vállalatok dominálta szektor, a gépek és járművek, valamint az úgynevezett más feldolgozott termékek, így elektronikai cikkek exportjából származott. Ezekben az árucsoportokban tizenötszörös volt a növekedés. A csúcsot a Gyurcsány-kormány évei jelentették.

Ez a trend az évtized végén a válság hatására beszakadó orosz kereslet miatt megtört, majd viszonylag magas szinten helyreállt ugyan, de nem tudott tovább növekedni. Mind az export, mind pedig az import stagnált 2010 és 2013 között, majd a következő évtől a kereskedelmi forgalom ismét beszakadt, és két év alatt értékben számolva mintegy 40 százalékos esésről beszélhetünk. Ezt a zuhanást szinte teljes egészében az említett két szektor, és nem az élelmiszer- vagy a gyógyszeripar szenvedte el, de komoly szerepet játszott benne a gázimport már említett megfeleződése is. Hosszú évek visszaesését követően tavaly 25, az idén várhatóan 30 százalékkal nő a kétoldalú kereskedelmi forgalom, amely elérte az 5,5 milliárd dollárt.

Ennek következtében Oroszország a második legnagyobb kereskedelmi partnerből a tizenkettedikre esett vissza. Abszolút értékben ez azt jelenti, hogy míg a csúcson a magyar export 3,5 százalékát adta az orosz reláció, addig ez most 2 százalék alatt van. Az importban, amelyet szinte teljesen az energiahordozók tesznek ki, a 8 százalékos részesedés 5 százalék alá esett. És a 2009-es válsággal ellentétben most nem sok esély van arra, hogy a korábbi helyzet helyreálljon, hiszen három trend – az olajár esése, a szankciók és a strukturális lassulás – találkozott össze, ami gyilkos elegynek mondható. Ráadásul az orosz gazdaság a közeljövőben stabilan stagnálni fog, ami nem jelent igazi perspektívát a piacokat keresőknek. Ebben a helyzetben a régiókkal folytatott szorosabb együttműködéssel, a mezőgazdaság piacán a méretgazdaságosság növelésével lehet a pozíciókat javítani, ám ettől a dinamika még nem változik meg. Közben a kereskedelemben a tervezett csökkenés helyett nőtt és nagyjából 80 százalékos a ráutaltságunk az Európai Unióra.

Az orosz tőke magyarországi jelenléte sem igazolja a magyar–orosz összeborulástól tartók félelmeit. Ez ugyanis szinte láthatatlan. Ez mindenekelőtt abból fakad, hogy Magyarország a kilencvenes években hamar nyitott a nyugati multinacionális cégek felé, s mire az oroszok megérkeztek, a piac már fel volt osztva. Ráadásul feldolgozóipart nem nagyon hoztak, az energiaipart pedig Magyarország nem nyitotta meg előttük. A legnagyobb tétel Megdet Rahimkulov hétszázalékos részesedése jelenti az OTP-ben, ami a becsült orosz tőkebefektetéseknek nagyjából a fele. Ezen kívül ott van a bedőlt hitelek fejében ukrán kézből Vnyesekonombankhoz került Dunaferr. Meghatározó még a Sberbank hálózata, ám folyamatosan azt hallani, hogy a pénzintézet kivonul a régióból, s orosz kézben van két mezőgazdasági gépgyártó egység is. Látványos, bár tőkeértékben kicsi a Panrusgáz, s szintén az energia szektorban a most Normbenz néven futó régi Lukoil-beruházás. Emellett a paksi bővítés kapcsán megjelent a Ganzzal közösen egy vállalat.

Az orosz tőke tehát Magyarországon lényegében nincs jelen, régiós összehasonlításban is alacsony, ami pedig itt van, az nagyon koncentráltan, pár céghez, nagyobb beruházásokhoz csatlakozva jelenik meg, és nem is okvetlenül orosz, hanem például ciprusi zászló alatt érkezik. 

Nézzünk hát be abba a bizonyos spájzba, mert bár jól hangzik, de többségében már rég nem oroszokat találunk ott.