Az orosz erők kritikus infrastruktúrát és katonai objektumokat vettek célba a támadás során – közölte Illja Jevlas, a légierő szóvivője az állami televízióban. Elmondta: Zaporizzsja megyét három Iszkander-M ballisztikus rakétával támadták, míg egy Kinzsal típusú hiperszonikus rakéta Hmelnickij megye felé tartott, ahol azonban nem ért célba.

Hirdetés

Hmelnyickij megye kormányzója szerint az ukrán hadsereg 11 légi célpontot semmisített meg a régió felett. Az egyik támadás során tűz keletkezett a települési infrastruktúrában, de áldozatokról nem érkezett jelentés.

Zaporizzsja kormányzója elmondta, hogy egy rakéta nyílt területen csapódott be, ahonnan sem károkról, sem áldozatokról nem érkezett jelentés. Dnyipropetrovszk megye kormányzójának közlése szerint abban a térségben sem hallgattak a fegyverek: a légierő öt drónt semmisített meg e terület felett.

A Reuters brit hírügynökség egy szemtanúra hivatkozva azt írta, hogy pénteken robbanás hangja hallatszott a főváros, Kijev melletti térségben, ahol légiriadót rendeltek el. A Szuszpilne közszolgálati műsorszolgáltató szintén helyi lakosokat idézett, akik szerint robbanásokat hallottak a nyugati Hmelnyickij régióban.

Korábban írtuk