A támadás a péntek esti istentisztelet után, délután fél hatkor történt a francia főváros 20. kerületében.

Hirdetés

„Az első beszámolók szerint tegnap este újabb antiszemita támadás történt Párizsban” – írta szombaton Gérald Darmanin az X közösségi oldalon.

„Mindent megteszünk, hogy megtaláljuk ennek a minősíthetetlen tettnek az elkövetőjét” – tette hozzá.

A kipát viselő férfi egy zsinagógából lépett ki, amikor egy férfi megtámadta, aki gyalog elmenekült a helyszínről – közölték a rendőrségi források.

Korábban írtuk

Az elkövető a sértettet „mocskos zsidónak” nevezte, miközben többször megütötte és megrúgta – mondta az egyik forrás az AFP hírügynökségnek. A bántalmazott férfit kórházba szállították.

A támadást megelőzően Gérald Darmanin belügyminiszter a zsidó közösségek biztonsági intézkedéseinek azonnali megerősítését kérte a prefektúráktól, mégpedig az oktatási és vallási intézmények közelében, az elmúlt napok gázai eseményeire hivatkozva – írta az AFP egy belső rendőrségi feljegyzést idézve.

A franciaországi zsidó intézmények képviseleti tanácsnak (CRIF) januárban közzétett jelentése szerint négyszeresére emelkedett egy év alatt a Franciaországban regisztrált antiszemita cselekmények száma: tavaly 1676 incidens történt az előző évi 436-hoz képest. A CRIF azt is jelezte: az ugrásszerű növekedés kezdete október 7., a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni terrortámadásának napja.