Barátságra ítélve

George Yeo volt szingapúri külügyminisz­ter egy panelbeszélgetésen Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét bírálta. A volt politikus szerint az afrikai vezetőknek elegük van Brüsszel kioktatásából, nem kérnek abból a gyarmatosításból visszamaradt hozzáállásból, hogy az EU akarja megmondani nekik, kivel barátkozhatnak és kivel nem. Rámutatott, az afrikai országok saját feltételeik, saját érdekeik alapján akarnak együttműködni Kínával, hiszen az ázsiai ország infrastrukturális befektetései érdemi segítséget jelentenek, ráadásul közös történelmük sem terhelt.

Nem csak Afrika vonatkozásában kap egyre több kritikát Brüsszel Kína-politikája. A sajtó, a tudományos és az üzleti szféra irányából is egymást érik az elemzések, amelyek szerint a kínai és az európai gazdaság szétválasztására, egymástól való függetlenítésére irányuló stratégia elhibázott és megvalósíthatatlan. Fajsúlyos gazdasági szereplők követelik nemzeti kormányaiktól, hogy védjék meg érdekeiket a brüsszeli törekvésektől, és egyre inkább úgy látják, hogy az Ursula von der Leyen vezette bizottság Washington érdekeit próbálja keresztülvinni az uniós polgárok ellenállásával szemben.

Kudarcra ítélve

Chris Miller gazdaságtörténész nemrég a The Economist brit gazdasági lapban írt arról, szerinte miért vall kudarcot az EU Kínával kapcsolatos politikája. Először is annak jelentőségére mutat rá, hogy a kezdetben még szétválasztásnak (decoupling) nevezett stratégiát időközben kockázatcsökkentésre (derisking) enyhítették Brüsszelben, ami nagyjából azt jelenti, hogy fenntartják a technikai és befektetési korlátozásokat Pekinggel szemben, de közben magas szintű találkozókat kezdeményeznek, és támogatják a zavartalan kereskedelmet. Így akarják csökkenteni az eszkaláció veszélyét a politikában és a gazdaságban.

Az enyhébb szóválasztás egyik oka Chris Miller szerint az, hogy a japán és amerikai vezetésre jellemző héjapolitika túl sok az európai szövetségeseknek, a másik, hogy a Biden-adminisztráció abban bízik, már eleget keménykedtek Kínával ahhoz, hogy a pekingi vezetés rugalmasabb legyen. Bár a szerző nem tér ki rá, megfogalmazásával akaratlanul is rávilágít, hogy ebben az egyenletben az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság lényegében az amerikai ütemterv érvényesítőjeként lép fel a gazdasági érdekeiket védő európai tagállamokkal szemben.

Mindeközben Kína a saját menetrendjét követi, úgy gondolja, hogy le tudja győzni a nyugati műszaki korlátozásokat, folytatja Chris Miller. Peking csökkenti a nyugati gyártástechnológiától való függését, erőfeszítéseket tesz azonban arra, hogy a Nyugatot még inkább függővé tegye a kínai termékektől, az alsó kategóriás chipektől egészen az elektromos járművekig. A brüsszeli kockázatcsökkentés egyik akadálya tehát éppen az, hogy Kína egyszerre akarja növelni a saját befolyását és csökkenteni a kitettségét. Másrészt pedig a nyugati cégek nem hallgatnak a politikusokra, nem leválni akarnak az óriási kínai gazdaságról, hanem legfeljebb átstrukturálni a kapcsolatokat, saját érdekeiket nézve.

Jó zsaru, rossz zsaru

Szemmel látható, hogy Brüsszel egyszerre törekszik nagyobb szerepet játszani a világgazdaságban és csökkenteni függőségét az ázsiai óriástól. A biztonsági aggályok azonban összeütköznek az ellátási láncok szükségleteivel és a nemzetállamok exportambícióival. Július végén maga Ursula von der Leyen is bírálta Peking külpolitikáját, de azt valószínűleg még ő is látja, hogy a kereskedelmet megzavaró intézkedések már tagállami ellenállásra találnak. A nemzetállami vezetők a kellően felvizezett kockázatmentesítésbe ugyanis belementek, de a szétválasztásba, Európa befelé fordulásába már nem. Ne felejtsük el, Kína az EU harmadik legnagyobb exportpiaca és első számú importforrása! Elég csak az elektronikai és félvezetőiparra gondolni: az Eurostat szerint tavaly 32 milliárd euró értékben importáltak Kínából, de 13 milliárd euró értékben exportáltak is.

A nemzeti kormányok tehát próbálnak lavírozni: Brüsszelnek hagyják, hogy keményebb Kína-politikát folytasson, miközben otthon a munkahelyteremtés és a növekedés nevében a szorosabb kapcsolatokat hirdetik. François Chimits, a Mercator Institute for China Studies nevű agytröszt munkatársa megfogalmazása szerint: „játsszák a jó zsarut, és ölelgetik a pekingi medvét”, amikor nekik megfelel.

Németország múlt hónapban kiadott, első nemzeti Kína-stratégiája szigorúbb irányvonalat követelt az exportellenőrzéssel és az ellátási lánc kockázataival kapcsolatban, de figyelembe vette például a Volkswagen és a BASF vegyipari konszern felhívásait arra, hogy a kereskedelem zavartalanul folyjon tovább.

Több európai vállalatvezető is fi­gyel­meztetett már az elmúlt hónapokban a kockázatcsökkentés veszélyeire. A Hszinhua kínai hírügynökség gyűjtése szerint Belen Garijo, Németország vezető tudományos és technológiai vállalata, a Merck vezérigazgatója azt mondta, a Kínával való kereskedelmi kapcsolatok megszakítása jelentős gazdasági költségekkel járna. „A globalizáció jólétet hozott a világnak, több innovációval és együttműködéssel, de azt kockáztatjuk, hogy ezt elveszítjük” – így Garijo. Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának elnöke a Financial Timesnak júliusban azt mondta, Európa nem csökkentheti a kockázatot úgy, hogy elszigeteli magát. „Az európai országoknak nem szabad a Kínában folytatott üzleti tevékenység kockázataival spekulálniuk, ehelyett többet kellene befektetniük a versenyképesség fokozásába” – jegyezte meg.

Kimaradni a konfliktusból

Hussein Askary, a svédországi Belt and Road Institute (BRIX) alelnöke úgy fogalmazott, a szétválasztást hirdető politikusok elvesztették a kapcsolatot a valósággal. Emlékeztetett rá, a Nyugat és Kína gazdasága, valamint általában is a globális ellátási láncok már annyira összefonódtak, hogy bármelyik gazdaság számára öngyilkosság lenne megpróbálni függetlenedni a többiektől. Az ilyen tervek szerint szükségszerűen kudarcot vallanak.

Az orosz példával szemléltette a szétválasztás politikájának veszélyeit Horváth Levente, az Eurázsia Központ igazgatója, aki szerint az ukrajnai háború kitörése után az EU az orosz gáz- és olaj­import beszüntetése mellett döntött, ezzel azonban nem Oroszországot, hanem magát gyengítette elsősorban. Európában megnőttek az energiaárak, az orosz helyett vásárolt amerikai energia lényegesen drágább, eközben pedig Oroszország új piacokat talált, például Kínában vagy Indiában. A szakértő felidézte, a válságos helyzet miatt mások mellett Emmanuel Macron francia elnök is amellett érvelt, hogy Európának ki kell maradnia a kínai–amerikai gazdasági háborúból, és Tajvannal kapcsolatos konfliktusokba sem szabad belekeverednie.

Horváth Levente megjegyezte, bár Magyarország kisebb Franciaországnál, a magyar kormány súlya egyre nagyobb az EU-ban, és Párizshoz hasonlóan azon az állásponton van – egyre több európai kormánnyal egyetemben –, hogy a Kínával való együttműködés létfontosságú. „Kína nemcsak az EU legnagyobb kereskedelmi partnere, hanem a globális kereskedelemben is döntő szerepet játszik. Ezért a Kínával való együttműködés kockáztatása meggondolatlan döntés volna az unió részéről” – tette hozzá.

Az Európai Unió és Kína közötti kereskedelem az elmúlt években egyébként minden előbb említett brüsszeli törekvés ellenére nőtt. Az Eurostat adatai szerint a Kínából származó európai import értéke 2018 és 2022 között csaknem megduplázódott, ez év első fél évében is Kína maradt az EU vezető beszállítója. Egyre nagyobb mértékben vannak jelen a nyugatiaknál többnyire lényegesen olcsóbb kínai elektromos autók is.

Már egy júniusi közvélemény-kutatás is azt mutatta, hogy az európaiak zöme nem akar ellenségeskedést Kína és az Európai Unió között. A European Council of Foreign Relations (ECFR) nevű agy­tröszt felmérésében a megkérdezettek 46 százaléka azt mondta, szövetségesnek vagy legalábbis szükséges partnernek tekinti Kínát, míg 35 százalék riválisnak vagy ellenfélnek. Abszolút többségük – 62 százalékuk – szerint Európának ki kell maradnia egy Tajvan miatti esetleges amerikai–kínai konfliktusból.

Pekingben nemrég élesen bírálták, hogy Brüsszel vizsgálatot indít a kínai elektromos autók állami támogatása miatt. Ez a téma is napirendre került, amikor a múlt héten Kínában tárgyalt Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki szerint ha nem lesz nagyobb egyensúly a kereskedelmi kapcsolatokban, Brüsszel fokozhatja a „kockázatcsökkentő” lépéseket. Ezekben a napokban is Pekingen a világ szeme, hiszen kedden kezdődött a kétnapos Övezet és Út Fórum csúcstalálkozó, mások mellett Orbán Viktor miniszterelnök részvételével.