A „szuperhős” igazi amerikai találmány. A műfaj a XIX–XX. századi ponyvairodalomból nőtte ki magát. Az amerikai szuperhősök nem mítoszok vagy klasszikus művek alakjait, hanem a „Magányos Lovas” nevű híres westernhős hagyományait követik. A hol szupererővel, hol pedig csak igazságérzettel és elszántsággal megáldott álruhás hősök eredete az amerikai képregény aranykorára, az 1930-as, 1950-es évekre tekint vissza.

A nagy gazdasági válság éveiben ez az olcsó tömegmédium kínált felüdülést és némi reményt a nehéz mindennapokban. Az első nagy képregénykiadó, a DC Comics 1934-ben, a Timely Publications pedig – ami később Marvel néven vált híressé – 1939-ben alakult meg.

Az első szuperhős, Superman 1938-ban debütált a DC Comics által jegyzett Action Comics első számában. A felrobbant Kripton bolygó utolsó túlélőjének története hamar népszerűségre tett szert. Hétről hétre milliók izgulták végig a kék-piros maskarás hős földi kalandjait. A váratlan siker valódi szuperhős dömpinget generált. A világot megmentő bajnokok közül azóta számos a feledés homályába merült, sok azonban utat talált az új médiumok, a mozi, televízió és számítógépes játékok világába.

Évtizedek során nem csak Amerikában, de az egész világon generációk nőttek fel Batman, Pókember, Thor, Amerika Kapitány vagy Hulk kalandjain.

Lauretta Bender amerikai pszichológus 1941-ben modern folklórként jellemezte a képregényeket. Ahogyan a népmesék és a mítoszok hősei, úgy a szuperhősök is az őket életre hívó társadalom értékeit képviselik. A két képregényóriás, a DC Comics és a Marvel alapítói az Egyesült Államok keleti partja metropoliszának, New Yorknak a gyermekei. Nem véletlen, hogy a szuperhősök is zsúfolt, társadalmi igazságtalanságoktól és bűnözéstől fertőzött nagyvárosok utcáin vívják harcaikat.

A maskarás igazságosztók ízig-vérig amerikaiak. Richard Reynords, a Super Heroes: A Modern Mythology (Szuperhősök: Modern mitológia) szerzője a következőképpen fogalmazott: „A szuperhősök nem a törvény betű szerinti betartatói, nem az állam alkalmazásában állnak. Az általuk védelmezett értékek elsősorban az igazság, igazságosság és az amerikai életmód. Leginkább azok az eszmék, melyeket az amerikai alkotmány is magában foglal.”

A világ, amit a szuperhősök rendre megmentenek, általában Amerikára korlátozódik. A patrióta-szuperhősök külön alműfajt alkotnak. Legnagyobbikuk, Amerika Kapitány a II. világháború idején debütált, hogy móresre tanítsa magát Adolf Hitlert. Összességében több mint ötven hozzá hasonló öltözetű, ízig-vérig patrióta képregényhős van, akik általában rövidebb pályát futottak be.

A kötelező patriotizmus számos szuperhős-képregényben és adaptációban jelenik meg. Pókember szellemes beszólásaiban gyakran élteti hazáját, a 2011-es Thor mozi vége felé a viking isten megnyugtatja a CIA ügynököt: „Mindketten ugyanazért harcolunk: egy szebb és igazságosabb világért.”

Noha a szuperhősök nem pártoskodnak, ahogy alkotóik, úgy a sorok közt általában ők is demokraták. Superman kezdetekben feleségverők, korrupt – republikánus benyomást keltő – politikusok ellen harcolt.

A világmegmentő bajnokok között mindenféle fajú, nemű és vallású hős akad. Nem ritkák olykor a nyílt állásfoglalások sem. 2007-ben, a guantanamói botrány évében Amerika Kapitányt egy orvlövész lőtte le, hogy aztán Obama elnöksége idején – az amerikai álommal együtt – látványosan feltámadhasson. Obama egyébként megválasztása után a Marveltől különszámot kapott magával Pókemberrel.

A szuperhősöknek két identitásuk van: egy álca és egy valós énjük. Superman a felrobbant Krypton bolygó utolsó túlélője. Hazája megsemmisülése előtt szülei kapszulában a Földre, azon belül is Amerikába küldik, ahol Clark Kent álcájában újságíró lesz. Superman igazi identitása Superman, miközben a társadalom Clark Kent-ként tekint rá. Története ilyesformán nem különbözik bármelyik bevándorló fiatalétól, aki otthon még szülei nyelvét beszéli, kint azonban amerikaiként próbál beilleszkedni a társadalomba. Ha a szükség úgy hozza, Clark Kent kivetkőzi az álcából valódi önmagát, és kiáll az elesettek és az amerikai értékek mellett. Superman tehát a sikeres integrációtörténet megtestesítője, ami nem véletlen, mivel a történet megalkotói, Jerry Siegel és Joe Schuster európai zsidó emigránsok gyermekei.

Supermannel ellentétben a többi szuperhős eredetileg egyszerű emberként éli életét, majd egy váratlan tragédia, vagy baleset következtében lép az igazságosztók útjára. Batmant szülei elvesztése inspirálja, Peter Parker egy pókcsípéstől válik hőssé, Hulkot egy félresikerült kísérlet szüli, Amerika Kapitány pedig saját jószántából veti alá magát egy katonai kísérletnek. Az üzenet egyértelmű: Amerika a lehetőségek hazája, ahol bárkiből lehet hős.

A szuperhősöket szemlélve szembetűnő, hogy a legtöbbjük árva. Superman (Clark Kent) nem csak szüleit, de egész faját elvesztette. Bruce Wayne (Batman) szülei, akárcsak pártfogoltjának, Robinnak az anyja és apja, gyilkosság áldozatává váltak. Peter Parker (Pókember) duplán is árva, hiszen először szüleit, majd az őt nevelő nagybátyját veszti el. Steve Rogers (Amerika Kapitány) apja csecsemőkorában, anyja tizenévesen hagyta ott, Vasember szülei pedig tragikus autóbalesetben hunytak el. A hősöket tehát nem kötik családi kötelékek, otthonról hozott elvárások. Individualizmusuknak csakis saját maguk szabnak határt. Szabadon megvalósíthatják önmagukat, vagyis élhetik az amerikai álmot. Az üzenet ismét egyértelmű: mindannyian egyedül vagyunk, csatáinkat magunk vívjuk, sorsunkat mi magunk írjuk.

A szuperhősök persze nem minden esetben vívják magányosan harcukat. Gyakran jelennek meg mellettük fiatal segítőtársak. Elsőként Batman kapott partnert Robin képében, majd a maszkos fiú népszerűségén felbuzdulva több más hős mellé is fiatal társ került.

Danny Fingeroth, a szuperhősök pszichológiáját vizsgáló Superman on the Coach (Superman a kanapén) című könyv szerzője szerint Robin és társai sikerét a gyermeki lélek magyarázza. Egy egyedülálló, felnőtt korú szuperhős a gyermekek számára túlságosan tanár bácsisként hat, és ezáltal olykor hiteltelennek tűnhet. A gyerek partner megjelenésével azonban egy olyan idealizált báty-öcs, apa-fiú kapcsolat rajzolódik ki a képkockákon, amire minden gyermek vágyik, és ami a valóságban meglehetősen ritka.

1963-ban Stan Lee, a Marvel Comics főszerkesztője új típusú képregényhősöket teremtett. Az új figurák különböztek az addig megszokottaktól, hiszen ők nem szerezték rendkívüli képességeiket, hanem már azokkal születtek. Ők voltak a mutánsok, vagyis az Extra-Emberek, angolul X-Men. A történet szerint a Földön megjelennek az evolúció következő állomását jelentő X gént hordozó és ezáltal különleges képességekkel bíró emberek. A homo sapiens azonban nem tűri jól a konkurenciát, és üldözni kezdi a jövő embereit. A mutánsok két csapatra oszlanak. Az X Professzor által vezetett „jó mutánsok” mindent megtesznek azért, hogy megbékítsék az embereket és legyőzzék az emberi faj vesztére törő Magnetót és „rossz mutánsait”. Könnyű kitalálni, az X-Men nem más, mint a kisebbségekkel szembeni tolerancia iskolája. Nem csak a többségi társadalom, de a kisebbség tagjai számára is.

A maszkos világmegváltók számának drámai növekedésével megnőtt az igény az ocsú és a búza elválasztására. Az alkotók exkluzív klubokat alapítottak, melyekben a hősök legnagyobbjai vállvetve harcolnak a világ megváltásáért. A DC Comics hősei (Superman, Batman, Wonder Woman, Zöld Lámpás) a The Justice League of America (Amerikai Igazság Liga), a Marvel nagyágyúi (Thor, Amerika Kapitány, Pókember, a Farkas) pedig Avengers (Bosszúállók) néven tömörülnek világmegváltó klikkekbe. A képregénykiadók emellett saját univerzumokat építettek fel, ahol a hősök gyakran vendégszerepelnek egymás történeteiben.

A hősökkel való azonosulás kiválóan levezeti a modern kor gyermekeinek heroizmus iránti igényét. Az új mitológiában pedig már nincsenek istenek, csak az ő helyükre lépő az űrt kitöltő igazságosztók.

Sayfo Omar