Be kell illeszkedni

Noha Svédország példája miatt a liberális migrációs politika fellegvárának hihetnénk Skandináviát, a valóság ettől nem is állhatna távolabb. Dániában, Norvégiában és Finnországban a migrációellenes pártok már évek óta a kormánykoalíciók részét képezik, így ezek az országok gyakorlatilag bezárták kapuikat az Európán kívülről érkezők előtt.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Történetük legjobb eredményét érték el a szeptemberi svédországi parlamenti választásokon a bevándorlásellenes Svéd Demokraták. Noha a párt nem vált kormányzó erővé, erősödése az eddigi migrációs politikájának újragondolására kényszerítette a kormányzó szocialista–zöld koalíciót. 2016-ban a kormány szigorított a családegyesítések szabályozásán, Stefan Löften miniszterelnök pedig az évi 26 ezer bevándorló számának felére csökkentését tűzte ki céljául. Választási kampányuk során a szociáldemokraták a fegyveres bűnelkövetők, a szexuális zaklatók szigorúbb megbüntetését, az elutasított menedékkérők kitoloncolásának felgyorsítását és a segélyek csökkentését ígérték. Ami Svédországban még csak most látszik elkezdődni, az a többi skandináv országban már régóta zajlik. A YouGov 2016 novemberében készített felmérése szerint Norvégia, Finnország és Dánia polgárai valamennyien az első tízben vannak a világ migrációval szemben leginkább elutasító országainak sorában. A politika pedig – ahogy a demokráciákban szokás – eleget tesz az emberek akaratának.

Finnországban a bevándorlás- és EU-ellenes Finnek Pártja (korábbi nevükön Igazi Finnek Pártja) 2011-ben a parlament második legnagyobb erejévé vált, és a hat évvel későbbi pártszakadásáig a kormánykoalíció tagjaként részt vett az ország irányításában. Finnországba a nagy 2015-es hullámmal harmincezren érkeztek, akik közül 12 ezren kaptak pozitív elbírálást. Mivel azonban 2016-ban a finn parlament felfüggesztette a tartózkodási engedélyek humanitárius alapon történő megítélését, hatezren önszántukból hagyták el az országot. Ebben közrejátszhatott az is, hogy Finnországban nincsenek a svédországiakhoz hasonló városi migránsközösségek, a hatóságok pedig a menekülteket és migránsokat vidéki, mindentől távol eső központokban szállásolták el. A finn politikát ugyanakkor aligha lehet rasszizmussal vádolni. A Finnek Pártjának egyik képviselője, Joao Bruno Putulukeso maga is angolai bevándorló. Az ellenfelei által Hitler-bajsza miatt gyakran gúnyolt afrikai férfi viszont választási programjában maga is egyértelműen leírta, „a bevándorlóknak be kell tartaniuk a szabályokat és törvényeket, és békében integrálódniuk kell”.

Norvégiában a bevándorlásellenes Haladás Párt 2013 óta tagja az Erna Solberg vezette kormánykoalíciónak. A 2015-ös menekült- és migránsválság idején így Norvégia nem nyitotta tágra a kapukat. Harmincezer – többségben szíriai, iráni és afgán – bevándorló érkezését követően a törvényhozók gyorsan reagáltak, így 2016-ban életbe lépett az új bevándorlási törvény, amelynek értelmében a hatóságok elkezdték visszafordítani azokat, akik a schengeni övezet országaiból – köztük Svédországból – vízum nélkül próbáltak Norvégiába jutni. A megszigorított határőrizet eredményeképp a menedékkérők száma egyetlen év alatt 95 százalékkal esett vissza. Ez részben talán annak is volt köszönhető, hogy 2016-ban Norvégia Dánia példáját követve tájékoztatási kampányt indított Afganisztánban és a Közel-Keleten, hogy lebeszélje az útra kelésről a potenciális menedékkérőket. Mindezekkel párhuzamosan 2016-ban kilencezer elutasított menedékkérőt toloncoltak ki Norvégiából. Összehasonlításként, Németországban a 2015-ben érkező 1,1 millió emberből csupán 22 ezret sikerült hazaküldeni.

Az újonnan érkezők számára Norvégia egyértelműen kijelöli a szabályokat. 2016 októberében Sylvi Listhaug igazságügy-miniszter kijelentette: „Mi itt disznót eszünk, alkoholt iszunk, és megmutatjuk az arcunkat. Ha Norvégiába jössz, igazodnod kell az értékeinkhez, törvényeinkhez és szabályainkhoz.” Idén júniusban pedig a norvég parlament elfogadta a burkatilalmat az iskolákban és az egyetemeken.

Norvégiát mindezek ellenére nem lehet szűkkeblűséggel vádolni. Oslo 2017-ben több mint 25 millió euróval támogatta a Jordániában működő szíriai menekülttáborokat, ami egy főre számolva duplája annak, mint amit a nyugati országok átlagosan költenek hasonló célokra. Sylvi Listhaug, aki gyakorló keresztény, egy interjúban rámutatott arra, hogy háromezer fiatal migráns norvégiai ellátásának költségeiből százezer gyereknek lehet segíteni a konfliktusos zónákban, ami sokkal humánusabb és hatékonyabb módja az adófizetők pénze elköltésének.

A skandináv országok közül a legszigorúbb migrációs politikája Dániának van. Miután az 1980-as években mért egy százalékról pár évtized alatt 8,5 százalékra nőtt a nem nyugati országokból származó bevándorlók aránya, a szavazók lassan kezdtek elpártolni az elmúlt évtizedekben szinte töretlenül kormányzó szocialistáktól. 1995-ben pedig megalapult a bevándorlásellenes Dán Néppárt, amely a 2001-es választásokon a harmadik legerősebb parlamenti erővé vált. A párt tagja lett az Anders Fogh Rasmussen miniszterelnök vezette liberális Venstre és a jobbközép Konzervatív Néppárt koalíciójának. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások, majd a 2005-ös dán Mohamed-karikatúra-botrány miatt pedig sikeresen tematizálta a migrációról szóló közbeszédet.

Ennek gyümölcse az idén érett be. Miközben a nyugat-európai politikai diskurzus az integráció módjairól vitatkozik, Dánia az elmúlt fél évszázad legszigorúbb asszimilációs programját hirdette meg. Az idén ősszel véglegesített javaslatcsomag célja a gettósodás teljes felszámolása és a külföldi hátterű bevándorlók kulturális újraprogramozása. A jövőben az állam által megnevezett ötvenhat, bevándorlók lakta városrészben elkövetett bűncselekmények és szabálysértések büntetési tételei a normálisnál súlyosabbak lesznek. Az iskoláskorú gyermekek számára heti huszonöt órás napközi lesz kötelező, ahol az ország nyelvét és értékeit sajátítják majd el. Az óvodákban az államilag meghatározott kvóta értelmében a bevándorló hátterű gyermekek aránya nem haladhatja meg a harminc százalékot. A szülőkre, akik az asszimilációt meggátolandó hosszabb időre, akárcsak egy nyári szünetre hazaviszik anyaországukba a gyermekeiket, első alkalommal börtön, többedik alkalommal deportálás vár.

A konzervatív kormánykoalíció politikáját mára már a Szociáldemokraták is támogatják. A baloldal egy éve hirdette meg az európai mércével erősen nemzeti elkötelezettségűnek számító „Együtt Dániáért” programját, korábban pedig képviselői megszavazták a burkatilalomról szóló törvényt, és támogatták azt a 2016-os javaslatot is, amelynek eredményeként ma a hatóságok elkobozhatják a menedékkérők ékszereit és egyéb értéktárgyait, hogy azok értékét a menekültellátásba forgassák vissza. „A szociáldemokrata pártok számára alapvetőnek kellene lenni, hogy felszámolják a párhuzamos társadalmakat, és elősegítsék, hogy mindannyian összetartozzunk” – magyarázta a párt álláspontját a Politico magazinnak Mattias Tesfaye, a Szociáldemokraták szomáli apától és dán anyától származó szóvivője.

A dán baloldali álláspont szerint ugyanis a skandináv jóléti rendszer csak akkor tartható fent, az állam pedig kizárólag akkor várhatja el a polgároktól, hogy jövedelmük 53 százalékával adók formájában az egészségügyet, az oktatást és a segélyeket finanszírozzák, ha azok közösséget éreznek polgártársaikkal. A közösség azonban nem valósulhat meg, ha olyan városrészek alakulnak ki, ahol az utcákon már nem dánul beszélnek, a lakók pedig nem vallják magukénak az ország kultúráját. Mivel tehát Dániában a bevándorlás és az asszimilációs politika széles politikai konszenzusnak örvend, irányváltás 2019 után sem várható, amikor az előrejelzések szerint a szocialista koalíció alakít majd kormányt.