Négy országban összesen tíz bajnoki cím, Bajnokok Ligája-győzelem, második hely az Aranylabda-szavazáson – már ezek a sikerek is kiemelnék David Beckhamet a tucatfutballisták közül, volt azonban valami, amelyben lényegében verhetetlennek látszott: imázsépítésben. Persze, mindehhez vitathatatlan tehetsége jelentette a kiindulópontot, amelyre korán felfigyeltek nevelőegyesületében, így első profi szerződését már tizenhét esztendősen aláírhatta a MU-nál. Akkoriban persze még nem kapott sok szerepet Alex Fergusontól, a ’97-es bajnoki sikerből azonban már tevékeny részt vállalt.

A szurkolók körében egyre népszerűbb lett, sokan a legendás George Best utódját látták benne, és persze külseje is hozzájárult ahhoz, hogy elinduljon az „önálló márkanévvé” válás útján.

Ebben az áttörést 1999-es házassága jelentette: elvette az akkoriban csúcson lévő Spice Girls lányzenekar egyik tagját, Victoria Adamset. Ezzel ők lettek Nagy-Britannia, de talán nem túlzás, a világ egyik legfelkapottabb sztárpárja, akikkel tele volt a bulvársajtó. Ráadásul ez volt pályafutása legsikeresebb időszaka is: a nagyobbik manchesteri csapat nem csak az angol bajnokságot és az FA-kupát nyerte meg, de a Bayern elleni emlékezetes fináléban a Bajnokok Ligáját is. A bajorok egészen a rendes játékidő végéig 1-0-ra vezettek, majd a hosszabbításban jött két Beckham-szöglet és két MU-gól. Beckhamet ráadásul egyénileg is értékelték: második lett a világ legjobbjának járó Aranylabda-szavazáson és ő lett a kontinens legjobbja is.

Pályafutását még az sem törte meg, hogy ’98 nyarán elkövette karrierje egyik leglátványosabb hibáját: a világbajnokság nyolcaddöntőjében elvesztette a fejét és megrúgta a vele szemben korábban szabálytalankodó Simeonét. Piros lapot kapott, az angol válogatott pedig büntetőkkel kiesett a vb-ről. Ő lett a bűnbak: a Sun című bulvárlap például másnap Tíz hős és egy hülyegyerek címmel jelent meg.

Későbbi jó teljesítménye és házassága azonban felkapott hírességgé tette, busás reklámszerződéseket kötött, világszerte rajongtak érte – vagy éppen gyűlölték. Bár pályafutását ismerők mindig kiemelték futball iránti alázatát, edzésmunkáját, a bulvárhőssé válás éppen az egyik legfontosabb embernek nem tetszett: a MU menedzserének, Alex Fergusonnak. Egyre több hír jelent meg arról, hogy viszonyuk fagyos lett, bár ennek dacára folyamatosan játszott és ő sem akarta elhagyni klubját. Egészen 2003-ig, amikor egy rosszul sikerült meccs után Sir Alex idegességében véletlenül fejbe rúgta egy stoplis cipővel, Beckhamnek pedig felrepedt a szemöldöke.

Az emiatti botrány után már nem jelentett meglepetést, hogy hat bajnoki címmel a háta mögött máshová igazol: az idény végén eladták a Real Madridnak. A spanyol fővárosban újabb fontos láncszem lett a Galaktikusok néven emlegetett sztárcsapatban, amelyben a korszak legkreatívabb futballistái közé tartozó Zidane, Figo és a brazil Ronaldo is játszott. Bár az első időszakban a gárda okozott csalódásokat is, Beckham utolsó itteni évében, 2007-ben bajnokok lettek.

Ekkor hozta pályafutása egyik legvitatottabb döntését: az Egyesült Államok profi bajnokságába, a Los Angeles Galaxyba igazolt. Új klubjánál nem is titkolták, hogy hírneve legalább olyan sokat nyomott latba, mint tudása, és azért szerződtették le, hogy az MLS, illetve az „európai foci” népszerűbb legyen a kontinensen. Igazolta is a várakozásokat, ott is sztár lett, időközben pedig Európában is újra megmutatta tudását, amikor 2009-ben és 2010-ben kölcsönvette az olasz Milan. Két bajnoki címet hozó amerikai időszaka végül tavaly ősszel ért véget, amikor a Paris Saint-Germainhez igazolt.

Bár már 38 esztendős, itt sem okozott csalódást, és múlt héten úgy jelenthette be visszavonulását, hogy a katari pénzből sztárcsapattá váló PSG színeiben megszerezte tizedik bajnoki címét is.

Sohasem titkolta, hogy a klubsikereknél is többet jelentett számára a válogatott, erre utalt visszavonulásáról szóló közleményében is. Bár a nemzeti csapattal nem ért el átütő sikereket, elmondhatja magáról, hogy 115 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt, ennél többször mezőnyjátékosként senki sem jutott szóhoz a válogatottban, ráadásul 59-szer csapatkapitányként vezethette a gárdát.

– Köszönöm a PSG-nek, hogy lehetőséget biztosított a folytatásra, de úgy érzem, itt az ideje, hogy befejezzem, amíg a legmagasabb szinten futballozok. A legbüszkébb arra vagyok, hogy a válogatott kapitánya lehettem. Megtiszteltetésnek érzem, hogy a pályán és azon kívül is képviselhettem a hazámat. Szeretném megköszönni az összes csapattársnak és azoknak a nagy edzőknek, akikkel együtt dolgozhattam. Hálás vagyok a szurkolóknak is, akik támogattak és erőt adtak, hogy sikeres lehessek. Gyerekként nem hittem volna, hogy ilyen sokra viszem – írta Beckham.

Mint utaltunk rá, amiben úttörő volt, az a brandépítés. Teljes vagyonát legalább 260 millió dollárra (57 milliárd forint) becsülik, aminek nagy részét reklámszerződésekből szerezte. Az USA-ban állítólag öt év alatt 250 millió dolláros bruttó jövedelemmel kalkulálhatott, amiből „mindössze” 30 milliót tett ki focistafizetése. Olyan világcégek hirdettek vele, mint az Adidas, a Samsung vagy a H&M, felesége divatmárkát alapított, a Beckham nevet parfüm is viseli. Sőt még egy film apropójául is szolgált, ez volt a nálunk Csavard be, mint Beckham (Bend It Like Beckham) címmel futó vígjáték. Márkanevének értékét vagyonánál is többre, 340 millió dollárra becsülik, egy brit honlap szerint négy volt klubja (a PSG-t nem számítva) összesen tízmillió Beckham feliratú mezt értékesített közel kétszázmillió dollár értékben.

A „celebség” persze sokaknak nem volt szimpatikus, az mindenesetre vitathatatlan, hogy David Beckham az elmúlt két évtized egyik leginkább meghatározó személyisége volt a világ labdarúgásának.

Bándy Péter

xxx

Aranyköpések Beckhamtől

„Sir Alex Ferguson a legjobb menedzser ezen a szinten, akivel dolgoztam, az igazat megvallva ő az egyetlen, akivel eddig dolgoztam, de számomra ő volt a legjobb.”

(Manchesteri évei alatt)

„Szeretném, ha Brooklynt megkeresztelnék. Ám azt még nem tudom, milyen vallásúnak.”

(Legnagyobb fiáról)

Róla mondták

„Sok szerencsét kívánok neki, bármihez kezd. Remélem, marad a futballban. Most biztos sokan le akarnak rá csapni, és állásokat ajánlanak majd neki, de hátha marad a futball közelében, mert rengeteget tanulhatunk a tapasztalataiból, a személyiségéből és nagyszerű futballmúltjából.”

(Roy Hodgson angol szövetségi kapitány)

„Varázslatos szabadrúgásaira sokáig emlékezni fognak.”

(David Cameron brit miniszterelnök)

„Sir Alex Ferguson sokkoló visszavonulása után egy héttel a legendás David Beckham abbahagyja a játékot. Ha azt nézzük, mit tett Angliáért, soha senki nem vádolhatja meg azzal, hogy nem volt igazi hazafi. Nagy veszteség a futball számára a visszavonulása, azt hiszem, az FA mindent megtesz majd, hogy szoros kapcsolatban maradjon vele.”

(David Bernstein, az angol szövetség első embere)

„Kemény munkával, professzionális hozzáállásával kihozta a lehető legtöbbet a képességeiből. Inspirálta a csapattársait, igazi győztes személyiség volt. Inspirálta a fiatalokat a viselkedésével és hozzáállásával a pályán és azon kívül. Összességében egy igazi vezér volt, az emberek pedig követték őt.”

(Steve McClaren, korábbi angol szövetségi kapitány)