Magyarország azt reméli, hogy lassan befejeződhet a lengyel kormány ellen indított politikai hajtóvadászat.


Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt, archív, illusztráció

Magyarország azt reméli, hogy lassan befejeződhet a lengyel kormány ellen indított politikai hajtóvadászat és az Európai Bizottság végre tiszteletben fogja tartani a nemzeti hagyományokra és a szuverenitásra építkező tagállami törvénykezést – jelentette ki Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára az általános uniós ügyekkel foglalkozó miniszteri EU-tanács luxembourgi ülését követően kedden.

Az államtitkár a tanácsülés lengyel jogállamiság kérdéséről folytatott vitáját követően magyar újságíróknak telefonon nyilatkozva kijelentette: Lengyelország tiszteletet érdemel, ugyanis a korrektnek nem mondható uniós eljárás ellenére a lengyel kormány konstruktív tárgyalást folytat az Európai Bizottsággal és megfontolva a tanácsait lépéseket tesz.

Magyarország nem mért egyet az eljárással és továbbra sem támogatja, hogy az Európai Bizottság ahelyett, hogy bilaterális alapon kezelné a kérdést, széles nyilvánosság előtt folytatja a lengyel kormány elleni eljárását, növelve ezzel a politikai nyomást Lengyelországra – fogalmazott az államtitkár.  Előremutatónak nevezte ugyanakkor, hogy Frans Timmermans, az uniós bizottság első alelnöke nemrégiben érdemi tárgyalásokat kezdett a lengyel kormánnyal.

El kell ismerni Lengyelország  nyitottságát, ugyanis az uniós bizottság által leginkább kifogásolt kérdésekben a lengyel kormány módosította a vitatott törvényeket – húzta alá az államtitkár.

(MTI)