Alexander De Croo közölte: a belga szövetségi kormány által előző napon elfogadott, katonai felszereléseket tartalmazó szállítmányokon kívül országa további háromezer automata gépfegyvert és 200 további páncéltörő rakétát biztosít Ukrajna számára.

Hirdetés

„Ukrajnának joga van megvédenie magát az orosz invázió ellen” – fogalmazott.

A miniszterelnök jelezte, hogy „az orosz invázió szorításában szenvedő” ország számára a kormány szombaton már döntött egy kétezer géppuskát tartalmazó szállítmányról. Belgium emellett 3800 tonna üzemanyagot is szállít Ukrajnának – tette hozzá a belga miniszterelnök.

A La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap vasárnap közölte: Ludivine Dedonder belga védelmi miniszter bejelentette, hogy Belgium teljesítette a katonai védőfelszerelések küldésére vonatkozó ukrán kérést, és a védelmet szolgáló katonai felszerelések konvoja elindult Ukrajnába. A szállítmány főként sisakokból és más típusú védőfelszerelésekből áll – tette hozzá.

Korábban írtuk