A merénylő drog befolyása alatt állt
Berlin után Magdeburg, mi jön még?
Legalább öt halottja és több mint 200 sérültje van a magdeburgi karácsonyi vásáron pénteken este elkövetett gázolásos támadásnak, köztük egy gyermek. A helyszínre érkező Scholz kancellár őrült tettről beszélt. Az eset emlékeztet a kereken nyolc évvel ezelőtti berlini terrortámadásra.Pénteken este, röviddel 19 óra után egy fekete BMW terepjáró belehajtott a magdeburgi karácsonyi vásáron ünneplő tömegbe. A sofőr áttörte a betonkordont, több száz méteren keresztül nyomta a gázt és gázolt. Szemtanúk szerint cikk-cakkban, hogy minél több embert eltaláljon. A rendőrség elfogta a merénylőt.
Az ötvenéves férfi 2006-ban Szaúd-Arábiából érkezett Németországba. A salzlandi Bernburg Salus klinikáján pszichiáter szakorvosként, majd 2020 óta a szenvedélybetegek elvonóintézetében dolgozott, de október óta nem járt be a klinikára, mert munkaképtelennek nyilvánították.
A Bild című lap rendőrségi körökből megtudta, hogy a merénylő, Taleb A. a tette elkövetésekor kábítószeres befolyás alatt állt, az elfogását követő első drogtesztje pozitív lett.
2006-ban vendégorvosként érkezett Németországba, de csak 2016-ban kért menedékjogot. 2019-ben interjút adott a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. A saját elmondása szerint attól félt, ha vissza kell térnie Szaúd-Arábiába, megölik.
Menedékkérelmével kapcsolatban is arra hivatkozott, hogy meg akarják ölni, ha visszatér Szaúd-Arábiába. Jelenleg Németországban tartós letelepedési engedéllyel rendelkezik.
A Szaúd-Arábia előzőleg figyelmeztette a német hatóságokat a magdeburgi támadóra. Erről a Reuters hírügynökség számolt be. Nem világos ugyanakkor, hogy a figyelmeztetés mit tartalmazott, hogy konkrét támadásra vonatkozott-e.
A merénylet után a rijádi kormány kifejezte szolidaritását a német néppel és az áldozatok családjával és hangsúlyozta, hogy elutasítja az erőszakot – közölte a szaúd-arábiai külügyminisztérium az X-en.
A merénylő indítéka egyelőre ismeretlen, a nyomozás folyamatban van.
A magdeburgi gázolás körülményei emlékeztetnek a kereken nyolc évvel ezelőtti berlini támadásra, amikor Anis Amri kamionnal hajtott a tömegbe a berlini karácsonyi vásáron. Akkor tizenhárman haltak meg, 67-en megsérültek. Anis Amri elmenekült, Olaszországban találtak rá a hatóságok, ahol lelőtték. Egy nappal a magdeburgi gázolás előtt százak emlékeztek Berlinben a nyolc évvel ezelőtti véres terrortámadásra.