Rossz hírt közölt a Deutschlandfunk rádió hallgatóival Volker Wissing, Németország digitális ügyekért és közlekedésért felelős minisztere: az ország klímatörvényének értelmében hétvégente nem használhatnák az autóikat.

Hirdetés

A beszélgetést az Euractiv szemlézte.

Wissing kijelentette: „Elmondtam az állampolgároknak az igazságot, mert a szektorális megközelítés azt jelenti, hogy azonnali hatállyal huszonkétmillió tonna CO2-egyenértéket kell megspórolnunk” a közlekedésben. Ezt pedig „sebességkorlátozással és hasonló intézkedésekkel nem lehet elérni, ilyen nagy mennyiségeket csak ad hoc lehet megtakarítani azzal, hogy nem használunk autókat vagy teherautókat”, így hétvégi vezetési tilalmak válnának szükségessé.

Ugyanis bár Németország összességében – leginkább a megújuló áramtermelés részarányának jelentős növekedése miatt – eddig is elérte klímacéljait, és erre az elkövetkezendő években is jó esélye van, a klímatörvény a kötelező kibocsátás-csökkentési célokat szektorális alapon tűzi ki.

Korábban írtuk

A közlekedési szektornak pedig számos más szektorral ellentétben régóta nem sikerül teljesítenie a saját előirányzatait. Ráadásul arra sem mutatkozik különösebb esély, hogy a német költségvetés összeomlása miatt eltörölt elektromosautó-vásárlási támogatás kivezetése után öt százalékkal csökkent 2024 első negyedévében az elektromos autók értékesítése, a Német Autóipari Szövetség (VDA) számításai szerint pedig az e-autók töltési infrastruktúrájának bővítése is pont harmadakkora tempóban halad, mint ami a 2030-ra kormányzati célként kitűzött egymillió töltőállomás eléréséhez szükséges lenne.

Wissing szerint „ha a Zöldek megkapják, amit akarnak”, azaz maradnak a szektorális célok, akkor be kell tartatnia a hatályos törvényt, abból pedig bizony vezetési tilalom lesz. A Zöldek tagadnak, Bundestag-frakciójuk vezetője, Katharina Dröge szerint közös kormányuk minisztere „alaptalanul kelt félelmet”.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Mandiner oldalán.