Szeretne ön Európa indiánja lenni? Szeretné, ha az ön népe is kihalna, s a pár tucat túlélő részvétlenül vihogó turisták előtt járná népe ősi táncait, a kor divatja szerint felturbózott hacukában, pár odavetett fillérért? Erre most önnek nagy esélye van.

Noha az Ázsiából és Afrikából érkező szerencsevadászok, főként a harcos muzulmánok arányának folyamatos növekedése már ma is feszültségeket, nemegyszer valóságos háborúskodást eredményez a kontinens több nagyvárosában, s az Európai Unió országainak mindeddig nem volt bátorságuk lehúzni a rolót az áradat előtt, az EU legfőbb döntéshozó szerve, az Európai Bizottság most azzal hozakodott elő, hogy az unió tegye lehetővé még több bevándorló letelepedését a kontinensen. Köztük azon évi több tízezer emberét is, akik a mai, országonként eltérő szabályozások miatt ezt nem tehetik meg.

Brüsszel ennél is tovább lépett: azt akarja, hogy a megalkotandó hiperliberális bevándorlási szabályozás vonja meg a tagállamok jogait arra nézvést, hogy eldönthessék, kiket látnak szívesen és kiket nem. Mindezt azzal indokolták, hogy túl kevés menekültet fogad be az Európai Unió, s ezért kedvezőtlen nemzetközi kép alakul ki a közösségről. Kedvezőtlen kép? Kiben? Az éhhalál és a nyomor elől menekülő afrikai milliókban?

Az Európai Bizottság javaslatának prózai oka van: mivel ma az egyes országok saját hatáskörben eltérően szabályozzák a bevándorlást, ezért egyes szigorúbb mércét alkalmazó államok illetékes szerveihez elvétve érkeznek menekültstátus iránti kérelmek, míg más, liberálisabb berendezkedésű országok menekültügyi hivatalait elborítják a beadványok.

Utóbbiak saját liberalizmusuk káros következményeit szeretnék rátukmálni az előrelátóbb államokra. Ez annyit jelent, hogy ha az Európai Bizottság kezdeményezése valósággá válik, akkor például a Belgiumot megcélzó harmadik világbeli menekült végül esetleg Magyarországra kerül. Persze Brüsszelben tudják, hogy a diktátumízű egységesítés mellé motivációt is kell rendelni, hogy ne legyen olyan keserű a pirula. Ezért olyan pénzügyi alapot hoznának létre, amiből támogatást kapnának a bevándorlókat letelepíteni hajlandó tagállamok.

Melyek – ezt nem nehéz megjósolni – a szegényebb, hátrányosabb helyzetben lévő országok lesznek. Az Európai Bizottság egységes bevándorlási terve ennyiben hasonlít a hírhedt borreformhoz, mely a kizárólag Délnyugat-Európában tapasztalható túltermelést úgy igyekszik orvosolni, hogy támogatja a szőlőkivágásokat, e támogatásokat pedig jellemzően a közép- és kelet-európai termelők, köztük magyarok veszik fel.

Másképp fogalmazva, az Európai Unió nyugati országai fizetnének azért a szegényebb, ám bevándorlókkal még kevésbé terhelt államoknak, hogy Afrika és Ázsia menekültjeinek egy részét befogadják. Csakhogy ez a szociális feszültségekkel amúgy is telített országokban beláthatatlan következményekkel járhat, ráadásul az Európai Bizottság terve megvalósulás esetén is pirruszi győzelemnek bizonyulhat, hiszen a schengeni térségben a bevándorlók könnyedén kiköthetnek épp azon országokban, amelyek szabadulnának az idegenek áradatától.

További csavar e kis európai abszurdban, hogy Brüsszel nem csupán „igazságosan elosztaná” a bevándorlókat az EU egész területén, hanem a cinikus „elosztási” szándék mellett kifejezetten kívánatosnak tartja a migráció erőteljes növelését, az európai társadalmak ugyanis vészesen öregednek és fogyatkoznak.

Tény, hogy az Európai Unió tagországainak mintegy 500 millió polgárából csak 235 millió lélek munkaképes, vagyis a közösségnek kevesebb mint fele tart el mindenkit. Ez pedig logikusan veszélyezteti a nyugdíjak és a szociális, illetve egészségügyi ellátórendszerek finanszírozhatóságát.

A probléma súlyos és égető, ám a munkaerő-import nem jelent megoldást, hiszen az nem kizárólag pénzügyi kérdés, hanem társadalom-filozófiai eszmények függvénye is, s ezek akkor sem lesznek az idegen kultúrák gyermekeinek sajátjai, ha zsebükben EU-s útlevél lapul.

Jelenleg nyolcmillió illegális bevándorló mozog az Európai Unió területén, rajtuk kívül közel 30 millió olyan afrikai vagy ázsiai ember él a közösség tagországaiban, akik rendelkeznek ugyan hivatalos papírokkal, de eltérő kulturális gyökereik miatt az integrációjukra tett kísérletek jobbára sikertelenek, hiszen a befogadottak sokszor nem is akarnak asszimilálódni, sőt, meglehetősen harciasan ragaszkodnak saját életformájukhoz. Ez pedig olyan apokaliptikus jelenetekhez vezethet, mint a francia nagyvárosok külső kerületeiben mára rendszeressé vált szabályos gettóháborúk.

Nem véletlen, hogy ez idő tájt folyamatosan izmosodnak azon politikai erők Európában, amelyek gátat akarnak vetni a nagyarányú bevándorlásnak. Ha az Európai Bizottság által fölvetett ötlet megvalósul, az garantáltan tovább emeli e pártok népszerűségét. Retorikájuk egyre több európai polgár véleményét fejezi ki, olyannyira, hogy szinte visszhangtalan maradt a Brit Nemzeti Párt vezetőjének, Nick Griffi n európai parlamenti képviselőnek azon kifakadása, mely szerint el kellene süllyeszteni az Afrikából Európába menekülő illegális bevándorlók hajóit.

Később ezt azzal árnyalta, hogy közös uniós tengeri zár létrehozására gondolt a Földközi-tengeren. Ami azt illeti, például az olasz parti őrség fáradhatatlanul fordítja vissza az Afrika felől, főleg Líbiából érkező menekültek hajóit, tehát voltaképpen a kormánypozícióban lévő európai politikusok egyikétől-másikától sem idegen ez a gondolat.

Különösen a mediterrán térség országaiban vannak így ezzel, hiszen az Afrika felől érkező emberáradat elsősorban ezen államokat veszélyezteti. Nem véletlen, hogy Franco Frattini olasz külügyminiszter, az Európai Bizottság korábbi bel- és igazságügyi biztosa is azon vélekedésének adott hangot, hogy az Európai Unió országainak részt kell vállalniuk a probléma megoldásából. Az EU soros elnöki posztját betöltő Svédország migrációs ügyekben illetékes minisztere, Tobias Billström pedig bejelentette, hogy hazája szeptemberben terjeszti elő a bevándorlók „szétterítésére” és az országonkénti migrációs kvótákra vonatkozó javaslatát.

Nincs azonban mindenki elragadtatva a kezdeményezéstől. Franciaország a Nicolas Sarkozy államfő nevével fémjelzett időszakban határozott lépéseket tett a bevándorlás szigorítása érdekében, Svájcban és Ausztriában a választási kampányok állandó témája az idegenek beáramlása, s nem véletlenül szerepelnek rendre igen jól azon pártok, amelyek még a jelenleg az adott országban tartózkodó külföldiek státusát is felülvizsgálnák. Németalföldön is egyre népszerűbb a „Hollandia megtelt” jelmondat, Wolfgang Schäuble német belügyminiszter pedig nyersen visszautasította az „elosztás” gondolatát, mondván, hazája eddig is nagy számú menekültet fogadott be. Akikkel, tehetjük hozzá, van elég bajuk, elég csak a muzulmán fundamentalisták által kikiáltott „kölni kalifátus” hajmeresztő jelenségére gondolni.

Jelen állás szerint csak 2012 után „élesedik” majd a helyzet, addig mindössze ötletelésről van szó. Ez azonban korántsem ártalmatlan dolog, bár az Európai Bizottságnak nem lesz könnyű dolga, ha a javaslatot le akarja nyomni az EU-tagállamok torkán. Ugyanakkor a javaslat ellenzőinek is kemény harcra kell készülniük. A magyar politikusoknak pedig, akik eddig nemigen nyilvánítottak véleményt, ami elég nagy szégyen Dobó István és Zrínyi Miklós hazájában, ez ügyben bölcsen kell majd megválasztaniuk, hogy melyik táborhoz csatlakoznak. Amíg még van kihez csatlakozni.

Ágoston Balázs