A 33 éves Floderust, az EU külügyi szolgálatának munkatársát tavaly áprilisban vették őrizetbe a teheráni repülőtéren, miután magánjellegű utazást tett az országban. Azóta a hírhedt teheráni Evin börtönben tartják fogva. Egy magas rangú svéd diplomata ugyan jelen lehetett az illetékes teheráni büntetőtörvényszéken megkezdődött eljáráson, de csak megfigyelőként – ismertette Tobias Billström svéd külügyminiszter. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy Stockholm többször kérte: képviselői vehessenek részt a tárgyaláson.

Hirdetés

„Nincs semmi alapja Johan Floderus fogva tartásának, nemhogy bíróság elé állításának. Svédország és az Európai Unió közösen megüzenték ezt az iráni fél képviselőinek” – húzta alá Billström, hozzátéve, hogy Stockholm „intenzíven dolgozik Johan Floderus szabadon engedésének elérésén”. Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap szintén a fogva tartott diplomata ártatlanságát hangoztatta.

Az ügy hátterében a Svédország és Irán közötti fesztült viszony állhat – jegyezte meg a dpa hírügynökség. Irán tavaly júliusban jelentette be, hogy letartóztattak egy férfit kémkedés gyanújával. Ez két héttel azt követően történt, hogy Hamid Núri iráni állampolgár életfogytig tartó börtönbüntetést kapott Svédországban. Núrit azért ítélték el, mert részt vett az 1980 és 1988 közötti iraki-iráni háború végnapjaiban elkövetett tömeggyilkosságokban.

Teherán kémkedés címén és egyéb nemzetbiztonsági vádakkal az elmúlt években több külföldit is bebörtönzött, és csak fogolycsere fejében engedte őket szabadon. Májusban Iránban kivégeztek egy terrorizmussal vádolt svéd-iráni kettős állampolgárt. Egy másik kettős állampolgárt, Ahmad-Reza Dzsalali orvost pedig kémkedés miatt ítéltek halálra.

Korábban írtuk