Fotó: MTI/AP/Kemal Softic (illusztráció)
Hirdetés

A brüsszeli testület kimutatása szerint január elejétől december közepéig 70 002 Törökországból elindult menedékkérő érkezését regisztrálták az EU külső határán fekvő tagállamokban, ami 46 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

A túlnyomó többség – 67 741 fő – Görögországban érte el a közösség területét, további 1803 fő Olaszországban, 261 fő Cipruson, 197 fő pedig Bulgáriában.

A migrációs nyomás erősödését jelzi az is, hogy a görög-török tengeri határnál fekvő görög szigeteken tartózkodó menedékkérők száma meghaladta a 40 ezer főt, holott a táborok maximális befogadóképessége 8530 fő.

Ugyancsak idei jellegzetesség, hogy a Görögországba érkezők legnagyobb csoportját már nem a szíriai, hanem az afganisztáni állampolgárok alkotják, mintegy 30 százalékos részaránnyal. A szíriaiak a második helyen állnak 14 százalékkal, utánuk a pakisztániak, irakiak és törökök következnek, rendre 10 százalék alatti részaránnyal.

A jelentésben az is szerepel, hogy akadozik a görög és a török hatóságok együttműködése, ami megkérdőjelezi az EU és Törökország 2016-os menekültügyi megállapodásának jövőjét. A görög parti őrség beszámolói szerint a török partnerek az utóbbi hetekben számos esetben megtagadták az együttműködést, nem tartóztatták fel a görög szigetek felé tartó csónakokat, holott a görög fél értesítette őket a határ közelében tapasztalható mozgásról.

A 2016 márciusában kötött EU-Törökország-megállapodás szerint a török hatóságok igyekeznek megakadályozni a menedékkérők távozását az EU felé, és cserébe Törökország 6 milliárd euró (2010 milliárd forint) támogatást kap az EU-tól a területén tartózkodó menekültek ellátására. Az Európai Bizottság a napokban közölte, hogy a megígért összeget maradéktalanul eljuttatták a török partnereknek.