Bóka János kiemelte: a bizottság eddig azt állította, hogy ezek az üzenetek nem is léteznek, most már azonban tudható, hogy igen. A bizottság eddig ezeket nem akarta nyilvánosságra hozni, ám most már tudjuk, hogy nyilvánosságra kellene hozni – jelezte.

Hirdetés

Hozzátette azonban: azt sajnos továbbra sem tudjuk, hogy mi van ezekben az üzenetekben. Nem tudjuk, hogy mi történt 1,8 milliárd vakcina rendelése és több tízmilliárd euró kifizetése ügyében – fogalmazott.

És azt sem tudjuk, hogy a bizottság elnöke más ügyeket is intézett-e SMS-ben, például van-e olyan üzenet, amelyben Ukrajna uniós csatlakozásának dátuma is olvasható – vetette fel Bóka János.

Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának szerdán közzétett ítélete szerint az Európai Bizottság nem adott kielégítő és hihető indoklást arra, hogy miért tagadta meg a koronavírus elleni vakcinák szerződéseiről szóló, Ursula von der Leyen uniós bizottsági elnök és Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója között váltott szöveges üzenetek nyilvánosságra hozatalát.