Bombafenyegetés miatt megszakította útját két repülőgép
Bombafenyegetés miatt megszakította útját Amerikában az Air France francia légitársaság két utasszállító járata, amely Washingtonból, illetve Los Angelesből indult Párizsba.Bombafenyegetés miatt megszakította útját Amerikában az Air France francia légitársaság két utasszállító járata, amely Washingtonból, illetve Los Angelesből indult Párizsba – adta hírül kedd éjjel az amerikai és a kanadai média.Az amerikai fővárosból induló repülőgépet a fenyegetés nyomán a kanadai Új-Skócia tartománybeli Halifaxba irányították, míg a Los-Angelesből felszállt gépet a Utah állambeli Salt Lake Citybe – számolt be róla a CNN és az NBC amerikai, valamint a kanadai CBC televízió.
A híradások szerint mindkét gép biztonságosan földet ért, és az utasokat kiszállították.
Mindkét kényszerleszállást telefonhívás miatt hajtották végre. A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy ugyanaz a személy volt-e a hívó.
Az ügyben több biztonsági szolgálat, köztük a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) indított vizsgálatot.
MTI
