A parlament keddi ülésén ellenzéki képviselők jelzőfáklyákkal, füsttel, fütyüléssel, tűzoltó készülékek aktiválásával, bekiabálásokkal és verekedéssel igyekeztek megszakítani a szerbiai törvényhozás tavaszi ülésszakának első ülését.

Hirdetés

Semmivel nem állíthatnak meg minket, a munka folytatódni fog

– hangsúlyozta Ana Brnabics, a parlament elnöke a füsttől köhögve.

Közölte: az ilyen erőszak nem tudja legyőzni Szerbiát. Hozzátette, hogy az ellenzék semmilyen módszertől, a tojásdobálástól és a füstbombáktól sem riad vissza, amikor magához akarja ragadni a hatalmat.

 Elmondta, hogy három képviselő rosszul lett, egyikük agyvérzést kapott, és súlyos állapotban van.

Kapcsolódó cikkünk

Alekszandar Vucsics erőszakos és huligán viselkedésnek nevezte az ellenzéki politikusok lépéseit. Mint mondta, a többpártrendszer szerbiai bevezetése óta ilyen jelenetek soha nem játszódtak le a törvényhozásban.

Ivica Dacsics belügyminiszter közleményében szégyennek nevezte a történteket, szerinte a parlamenti erőszak Szerbia destabilizációjára irányul.