Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Boris Johnson „morálisan visszataszítónak” titulálta Nigel Farage megjegyzéseit és azzal vádolta, hogy „Putyin hazugságait ismételgeti” Ukrajnával kapcsolatban – írja a Daily Mail. A korábbi brit miniszterelnök kifakadt a Reform Párt vezetőjére, miután az kijelentette: a Nyugat kiprovokálta Ukrajna orosz invázióját.

Johnson a megjegyzéseket „undorító, történelmietlen zagyvaságnak és még több Kreml-propagandának” bélyegezte.

Mit mondott Farage?

Farage a Sunday Telegraph hasábjain fejtette ki véleményét az orosz-ukrán háborúról. „Erkölcstelen, felháborító és védhetetlen volt Putyin Ukrajna elleni inváziója. A nemzeti önrendelkezés bajnokaként úgy gondolom, hogy Putyin helytelenül cselekedett mikor megtámadta Ukrajna szuverén államát” – írta a politikus.

Farage szerint ő egyike azoknak a politikusoknak, akik őszinték az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

Korábban írtuk

„Ha egy bottal piszkálod az orosz medvét, ne lepődjél meg ha reagál” – írta.

Boris Johnson az X-en osztott meg a cikket, majd kijelentette: „Senki nem provokálta Putyint.” Majd hozzátette, bizarrnak tartja, hogy valaki csökkenteni akarja az ukránok támogatását.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Mandiner oldalán.