Borzalmas felvételek: kutyasétáltató férfiakat és szülőket is kényszersoroznak
Ukrajnában a férfiak teljes jogfosztottságban élnek, sokan már három éve be vannak zárva a saját lakásukba, így vállalva az önkéntes fogságot a túlélés érdekében. Amennyiben ugyanis kimennek az utcára, könnyen elrabolhatják őket a helyben csak Gestapónak csúfolt TCK-sok (hadkiegészítők – áll a Magyar Nemzet cikkében.A kényszersorozások már három éve tartanak, azonban az elmúlt hetekben olyan intenzívekké váltak, mint még soha – állítja a cikk.
Sokak szerint Kijev már a Trump–Zelenszkij-csörte előtt arra készült, hogy a háborút a globalisták segítségével fogja folytatni, ehhez pedig emberekre lesz szüksége. Az alábbi videón például egy idősebb férfit ráncigálnak ki az autójából fényes nappal a maszkos rendőrök – azok, akik egyébként a polgárok védelmére esküdtek fel.
A cikk szerint az embervadászok gyakran az iskolák előtt állnak lesben, ott igazoltatják a szülőket, aki pedig rajta van a körözési listájukon, azt bezsuppolják. Ezek a felvételek egy lembergi iskola ablakából készültek:
Ungváron egy térfigyelő kamera vette fel, ahogy egy hadköteles kerékpárost kergetnek:
Harkivban pedig menet közben ütöttek le egy kerékpárost a hadkiegészítők, hogy azután elrabolhassák. Az embertelen felvételek országos visszhangot keltettek. Mégsem büntettek meg senkit:
A további szívszorító részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.