A támogatás segítségével a legkiszolgáltatottabbak alapvető szükségleteinek kielégítését igyekeznek segíteni, elsősorban az ivóvíz- és élelmiszerhiány enyhítését – olvasható a témáról Brüsszelben kiadott közleményben, amelyben kiemelik, hogy a megfelelő minőségű víz hiánya a fertőző betegségek kockázatával is járhat.

Hirdetés

Janez Lenarcic, az Európai Unió válságkezelésért felelős biztosa a közlemény szerint elmondta, hogy az összegből igyekeznek támogatni a lakhelyeiket elhagyni kényszerülőket, a menekülteket és az őket befogadó közösségeket is.

A támogatásból 42 millió eurót Etiópiának, 40 millió eurót Szomáliának és szintén 40 millió eurót Dél-Szudánnak szánnak.

A mostani csomaggal együtt a régióba küldött EU-segélyek idén már meghaladják a 421 millió eurót – tették hozzá.

Korábban írtuk

A tájékoztatás szerint a régióban több mint 70 millióan szorulnak sürgős humanitárius segítségre.