Brüsszel álmatlan éjszakái

A lengyelek nagyos is hajlamosak a patetizmusra, de a nemrég lezajlott elnökválasztást inkább a nemzetközi politika, illetve a nemzetközi média nevezte történelminek. Méghozzá jó előre, hetekkel, hónapokkal a kétfordulós voksolás előtt. És így fogalmazott a brüsszeli adminisztráció is, amely abszolút tisztában volt a választás tétjével. Vagyis azzal,

ha a liberális jelölt, Rafal Trzaskowski győz, akkor ő semmilyen tekintetben sem akadályozza majd Donald Tusk törekvéseit, azaz a jogállamiság helyreállításának nevezett terrorfolyamatot,

és Lengyelország ezzel teljes mértékben az Európai Bizottság uralma alá kerül. A másik verziót sötétnek és tragikusnak tartotta Brüsszel, de nem félt különösebben, hiszen a választás előtti időszakban folyamatosan a liberális jelölt 4-5 százalékos előnyét mutatták ki a közvélemény-kutatók. Csakhogy mégis a konzervatív jelölt, a Jog és Igazságosság (PiS) által támogatott „civil” történész, Karol Nawrocki győzött a második fordulóban.

Ha azt nézzük, hogy a lengyel jogrendben sokkal nagyobb hatalma van az államfőnek, mint a magyarban – gyakorlatilag minden törvényt megkontrázhat –, akkor

ez a választás tényleg majdnem történelmi volt. De csak majdnem!

Újragondolt szerződés

Az amúgy túlságosan is magabiztos, az uniós elit pincsi kutyájának tartott liberális miniszterelnök, Donald Tusk pánikba esett. Már a 2023-as lengyel parlamenti választás után is jelezte a Magyar Demokrata egy elemző cikkben, hogy túlságosan színes lett a Tusk által alakított kormánykoalíció. Annyira színes, amelyben rengeteg érdek, sőt, egyéni ambíció áll majd egymással szemben, és nem kizárt, hogy ez a kabinet már a következő, azaz a 2027-es parlamenti voksolás előtt „bedobja a törülközőt”.

És most valóban némi zavar alakult ki a kormány háza táján az elnökválasztás után. A koalíció kisebb pártjai azt látták saját jelöltjeik gyenge szereplése kapcsán, hogy meredeken csökken a támogatottságuk, és ezt veszélyesnek tartották a jövőjükre nézve. A Lewica (Baloldal) nevű pártcsalád egyik tagja, a Razem nevű formáció már korábban elhagyta a koalíciót, és nemcsak a Donald Tusk által elkövetett törvénytelenségek miatt, de azért is, mert a liberális kormány nagyon messze jár attól, hogy teljesítse a 2023-as választás kampányában tett ígéreteit. Most pedig Polska a 2050 (Lengyelország 2050) nevű zöld párt emelte fel a hangját, mindenki mást megelőzve, és egyenesen a koalíciós szerződés újratárgyalását követelte. A Parasztpárt, valódi nevén a Lengyel Néppárt (PSL) hivatalosan még nem nyilatkozott, de ez az alakulat már korábban is vitában állt a kormányfővel. Egyrészt az abortusz liberalizációja miatt, amellyel a Parasztpárt nem tudna elszámolni vidéki választói felé, ezért be is jelentette, hogy nem szavazza meg a Szejmben a törvénytervezetet. (Sebaj, Tusk miniszteri rendelettel húzta fel a sorompót abortusz ügyben.) A Parasztpárt másik, kormányfővel zajlott vitája az ukrán gabona kérdését érintette. Merthogy Tusk, a szavak szintjén végül kiállt a lengyel gazdálkodók mellett, aztán európai érdekekre hivatkozva, mégis kinyitotta az ország határait az ukrajnai gabona előtt.

A lengyel miniszterelnök most, majdhogynem az elnökválasztást követő reggelen bejelentette: bizalmi szavazást kezdeményez a Szejmben, saját kormánya ellen. (A rendszerváltás, vagyis 1989. óta összesen hat, ehhez hasonló bizalmi szavazás történt a lengyel parlamentben.) Rendkívüli lépésről van szó, amúgy a célja pofonegyszerű. Tusk ezen a látványos módon akarja megvizsgálni, hogy mennyire maradt erős az általa fémjelzett koalíció, illetve látni szeretné, hogy hol tört be a víz ebbe a hajóba. És persze felmérné az egyes partnerek, koalíciós tagok lojalitását is. Donald Tusk nem fújta le a bizalmi szavazást, de időközben meglebegtette a kormányátalakítás lehetőségét is, hátha abban kevesebb a kockázat.

Beigazolódott azoknak az elemzőknek a korábbi prognózisa, akik szerint látszólag az elnök személyéről szól majd a választás, de az igazi tét Donald Tusk és liberális kormányának talpon maradása.

Hát, igen.

Hol vagyunk már attól, amikor Tusk nácinak nevezte Orbán Viktort, Brüsszelnek pedig megígérte, hogy ő majd kézbe veszi, és helyreteszi a renitens magyarokat.

Nem jöhet Ukrajna a NATO-ba!

Az Európai Bizottságot sokkolta a lengyel elnökválasztás eredménye. Ennek több oka is van, az egyik az a nyilvánvaló tény, hogy Karol Nawrocki amennyire csak lehet akadályozni fogja a woke és az LMBTQ kultúrák további, lengyelországi térhódítását, mint ahogy – programjához híven – ellenzi majd a melegházasságot, illetve azt, hogy meleg párok gyerekeket fogadhassanak örökbe. A Nawrocki által sürgetett adócsökkentésnek sem örül Brüsszel, de annak sem, hogy a leendő elnök – csak az év augusztusában lép hivatalba – ellenzi az unió migrációs paktumát és az úgynevezett Green Deal-jét, vagyis a zöld megállapodását is. Olyan hírek érkeztek hozzánk, hogy a nemzetközi média – nyilván felforgató és megosztó szándékkal – álhíreket terjeszt Karol Nawrockival kapcsolatosan. Mintha ő például szélsőségesen oroszellenes lenne. Noha

Nawrocki már a kampányában is kijelentette, hogy Lengyelországnak reálpolitikát kell folytatnia Moszkvával szemben, valamint be kell fejeznie az elharapózott háborús hisztériát, és egyetlen lengyel katonát sem küldhet ukrán földre. Semmilyen misszióban sem.

Egyébként az új elnök ellenzi Ukrajna NATO-csatlakozását, de a hadseregfejlesztést nem, ahogy a lengyel védelmi költségvetés 5 százalékra emelését sem. Könnyen mondhatta ezt, hiszen már most GDP-jének 4,7 százalékát költi hadseregére a lengyel állam. Ha igaz a hír, hogy a francia elnök és a német kancellár is beszélni akar Karol Nawrockival, annak éppen az az oka, hogy szeretnék, ha Lengyelország az úgynevezett Weimari Háromszög – a Párizs-Berlin-Varsó szövetség – stabil tagja maradna, és tartaná magát az Ukrajnával kapcsolatosan meghirdetett háborús erőfeszítésekhez. Ebben benne van az az aljas brüsszeli gondolat is, amely szerint a háborús eszkalációjakor elsősorban a szomszédok, értsd például Magyarország, Lengyelország csapatai jelennének meg az ukrán fronton, hiszen ők vannak ahhoz a legközelebb.

Nem lesz ebben partner Karol Nawrocki, de abban sem, hogy visszafogja családtámogatási politikáját, pedig Brüsszel ezt is köveli majd tőle. És nem mond le Donald Tusk igazságügyi reformjának megtorpedózásáról sem. (Ismert, hogy a liberális miniszterelnök 2500 bírót szeretne eltávolíttatni a posztjáról.) Nawrocki fenntartja majd a jogot ahhoz is, hogy Tusk hívei helyett új vezetőket nevezzen ki bizonyos nemzeti intézmények, például a központi bank élére. Mint ahogy nem fogadja el az uniós migrációs paktumot sem, de érdekes, hogy Ukrajna EU-s csatlakozására viszont igent mondana. De csak legszigorúbb, az európai és a lengyel gazdákat védő feltételrendszer mellett. És ha már féltelekről van szó, Karol Nawrocki Ukrajnával kapcsolatos politikájának alapköve a Volhíniai népirtás tisztázása, a tömegsírok feltárása. Amit Kijev még mindig ellenez.

Brüsszel számára beszédes fejlemény az is, hogy Orbán Viktor elsőként gratulált Karol Nawrockinak, aki pedig egy nyilatkozatában úgy reagált erre, hogy

újra egymásra talál majd a lengyel és a magyar nemzet,

és élet költözik a visegrádi szövetségbe is, amely alól Donald Tusk már a kezdet kezdetén kirántotta a szőnyeget. Az sem tetszhetett Brüsszelnek, hogy Orbán Viktor olyan kijelentéseket tett Nawrocki megválasztása után, hogy ezzel nemcsak Lengyelország erősödik meg a jövőben, de az a szuverenista eszme is, amit a Patrióták képviselnek az unióban.

Uniós pénz, újra zárolva

Ismerve a brüsszeli elitet azon már meg sem lepődhetünk, hogy rögtön működésbe hozta jól ismert zsarolási mechanizmusát.

Természetesen most is a zöld párti kifutófiút, Daniel Freundot küldte előre,

aki azt nyilatkozta, hogy az Európai Bizottság túl korán függesztette fel a Lengyelországgal szembeni, hetes cikkely szerinti eljárást. A felfüggesztéshez elegendő volt a puszta tény, hogy Donald Tusk bár elveszítette a 2023-as parlamenti választást, de kormányt tudott alakítani.

Dobrev Klára azzal érvelt idehaza, a DK különböző nagygyűlésein, hogy a lengyel liberálisok győzelme után ömlik a pénz az országba. Ömlene Magyarországra is, azaz a mi visszatartott pénzeinket is azonnal kifizetnék, ha a balliberális oldal szerezné meg a kormánybotot idehaza. Nem mondott igazat, mert a lengyelek kezdetben csak egy kedvcsináló összeget, körülbelül 6 milliárd eurót kaptak. Részletesen le kellett írniuk az EB számára, hogy mire költenék a továbbiakban folyósított összeget, hiszen bármire nem fizet Brüsszel. Donald Tusk kormánya szándékosan ködösített a kérdés körül, hiszen azóta is csak kisebb összegek érkeztek Brüsszelből, ha újra a hetes cikkely alá kerül Lengyelország, akkor – becslések szerint – körülbelül 100 milliárd eurója reked bent az uniós kasszában.

Szomorú, de most tudni lehet, hogy az a feltétele a további kifizetéseknek, hogy a lengyel kormány és az ahhoz tartozó hivatali és intézményi apparátus buktassa meg Karol Nawrockit.

Hogy milyen jogi trükkökkel, vagy jogtalan eszközökkel, Brüsszelt nem érdekli. A hivatalos indoklás szerint azért van szükség Nawrocki eltávolítására, mert mint köztársasági elnök, teljes mértékben gátolni fogja a lengyel jogállamiság visszaállítását, és a demokratikus viszonyok megerősítését. Brüsszel érzi a bajt, különösen úgy, hogy Robert Ficot nem sikerült megölni, Andrej Babis pártja magasan vezeti Csehországban a közvélemény-kutatási listákat, Magyarország megint lakosainak véleményét kéri egy fontos politikai döntésben, az új lengyel elnök pedig lecsitítaná az otthon, de Nyugaton is elharapózott háborús hisztériát. (Pedig a nagy fegyverkezési kampány bejelentését követően több uniós potentát is nagy részvénycsomagokat vásárolt jelentős fegyvergyártó óriáscégekben. A tisztesség nagyobb dicsőségére!)

Maradt még a végére egy-két érdekesség. Például az, hogy azért nem nevezhetjük jó szívvel történelmi győzelemnek Nawrocki diadalát, mert Tusk bevett technikája a rendeleti úton való kormányzás. Annak, hogy az elnök által visszadobott törvényeket újra fogalmazza a liberális kormány, nincs értelme. Azokat csak akkor fogadhatja el az államfő, ha a parlament 60 százaléka támogatja az átírt verziót. Ekkora többsége nincs Donald Tusknak.

A másik érdekesség, hogy Nawrocki győzelme egyben Jaroslaw Kaczynski győzelme is.

Az idős politikus volt Nawrocki legfőbb támogatója a Jog és Igazságosságban, ahol a párt tagságának jelentős része inkább az egykori miniszterelnököt, a tapasztalt, és igencsak jól ismert Mateusz Morawieckit indította volna. Kaczynski azonban nem akarta helyzetbe hozni legfőbb pártbéli riválisát.

Ebből is érezhető, hogy a párt szervezeteinek jelentős része szükségesnek, és igencsak időszerűnek tartja a vezetés fiatalítását. Kaczynski így azonban még a helyén marad egy darabig. Azzal együtt, hogy a független Nawrocki az ő embere, több pontban sem ért vele egyet. Ilyen például Ukrajna NATO-tagsága, amelyet Kaczynski támogat, az új államfő viszont határozottan ellenez. A háborús készülődés kérdésében is vita van közöttük. Kacznyski nem érti, hogy

Nawrocki győzelmének egyik záloga éppen a lengyel katonai részvétel tiltása.

Még 2022 vége felé a lengyel társadalom 69 százaléka értett egyet az oroszok elleni katonai fellépéssel. Ma már azonban csak a megkérdezettek 22 százaléka jelentkezne önkéntesnek egy közvetlen konfliktusban.

Magától értetődik, hogy ha már győzelem, akkor az idős pártelnök is síkra akart szállni. Úgy véli, hogy a választás eredménye egyben a Tusk-féle politikai kurzus bukását is jelenti. Sőt, azt jelenti legfőképpen. Ezért Jaroslaw Kaczynski egy, politikailag semleges – lehet ilyen egyáltalán? – szakértői kormány létrehozását sürgeti, amely a következő parlamenti választásig, azaz 2027-ig irányítaná az országot.

És hát a végére egy rossz hír! A szakemberek újabb bizonyítékot találtak a lengyel elnökválasztás külső befolyásolására. Most éppen az Action for Democracy – a maga magyar szárnyával együtt – került képbe. Nem tudjuk elkerülni, hogy a hazai liberálisok szégyent hozzanak az országra.