Brüsszel hibáiért nem a Gazprom felel

– Moszkvában 1991. december 6-án írták alá a Magyar Köztársaság és az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság közötti baráti kapcsolatokról és együttműködésről szóló szerződést. A dátumból is látszik, hogy a két ország azonnal reagált az akkor zajló geopolitikai átalakulásokra. Így van ez ma is, hiszen Magyarország, követve a világpolitika súlypontjának keletre tolódását, az elsők között hirdette meg a keleti nyitás politikáját…

– A XXI. század harmadik évtizedének fordulóján fejlődésének alapvetően új szakaszába lépett a világ. Az erőviszonyok eltolódását jól mutatja, hogy az elmúlt harminc évben jelentősen, 46 százalékról nagyjából 30-ra csökkent a világgazdaságban a G7-ek részesedése. Hasonló módon változik az Európai Unió globális gazdasági súlya is. Ennek megfelelően az ezekhez a szövetségekhez tartozó országok politikai súlya is csökken, miközben érezhetően nő a dinamikusan fejlődő G20-ak és a BRICS szerepe. Úgy látom, a magyar külpolitika keleti nyitása pontosan ezt a realitást követi.

– Hogy látja, mennyire sikerült a keleti nyitást az orosz viszonylatban tartalommal megtölteni?

– Látjuk a magyar fél pragmatikus nyitottságát a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédre, valamint törekvését az együttműködésre országaink érdekeinek kölcsönös figyelembevételével. Természetesen értjük, hogy az EU- és NATO-tagság bizonyos, egyebek mellett harmadik országokkal szembeni szankciókat is érintő kötelezettségeket ró Budapestre még akkor is, ha ez adott esetben ellentétes Magyarország nemzeti érdekeivel. A magunk részéről készek vagyunk a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági együttműködés olyan mértékű és mélységű fejlesztésére, amilyenre budapesti partnereink is készen állnak. Nemcsak a kétoldalú kereskedelem, hanem a befektetések, a tudományos, műszaki és ipari együttműködés terén is lehetőségeket látunk a kapcsolatok bővítésére. A közelmúltban tartotta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter részvételével az ülését Oroszországban az Orosz–Magyar Kormányközi Vegyes Bizottság, amelyen áttekintették a kétoldalú gazdasági együttműködés kérdéseinek teljes spektrumát. A bizottság tagjai ezúttal nem a megszokott módon Moszkvában, hanem Oroszország befektetési szempontból egyik legvonzóbb régiójában, Kaluga megyében, Obnyinszk városában találkoztak, ahol egyébként a világ első atomerőműve is található.

– Pozitív példa az együttműködésre egy harmadik országban az Egyiptomnak szánt vasúti kocsik gyártása. Milyen kitörési pontokat lát még a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésére, ezek szerkezetének a XXI. század megváltozott viszonyaihoz való alakítására?

– Országaink hagyományosan együttműködnek az energetika terén. Gondolok itt elsősorban a Paksi Atomerőmű új blokkjainak építésére és a gázszektorra. De ha jól értem, a kérdés az új lehetőségekre vonatkozik. Oroszország számára egyre fontosabb a klímaváltozás elleni küzdelem kérdése. Kiemelt feladatnak tekintjük a környezeti problémák megoldását, a digitalizációt és az innovatív megoldások szélesebb körű alkalmazását az élet minden szegmensében. Ezeken a területeken mind Oroszország, mind pedig Magyarország érdekelt az együttműködésben, és ezekről a kérdésekről nemrégiben egyeztettünk Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel. Aktívan dolgozunk azon, hogy bővítsük a Magyarországra irányuló orosz exportban érintett termékek körét, és ne csak nyersanyagokat, valamint energiahordozókat kínáljunk. Az elmúlt kilenc hónapban a kétoldalú kereskedelem 67 százalékkal növekedett. A hagyományos energiaexport mellett nőtt a high-tech részaránya, ezen belül is a korszerű mezőgazdasági gépeké. Rosztszelmas traktorok és kombájnok érkeznek Magyarországra. Pozitívak az együttműködés bővítésének kilátásai a közlekedési infrastruktúra területén is. Logisztikai központokat akarunk létrehozni Magyarországon a keletről érkező áruk elosztására. A következő napokban erről a tervek szerint már meg is születik a megállapodás. Emellett nagyobb figyelmet fordítunk arra, hogy a gazdasági együttműködés a nagy állami vállalatok projektjein kívül kiterjedjen a kis- és középvállalkozásokra is. E szektor bevonásán aktívan dolgozunk. Különös figyelmet fordítunk továbbá az országaink közötti diákcsere bővítésére. Ma Oroszország az oktatási programok széles skáláját kínálja. Több mint 650 lehetőségről van szó az egyetemi szakoktól a rövid távú képzéseken, az előkészítőkön, átképzéseken, a szakmai utakon és nyelvi kurzusokon át a posztgraduális programokig. Az orosz egyetemek diplomáit a világ legtöbb országában, így Magyarországon is elismerik.

---

– Magyarország szuverenitását, a kormány bátorságát is mutatja az együttműködés a koronavírus-járvány leküzdésében. Mi lehet a folytatása ennek?

– Nagyra értékeljük országaink eddigi közös munkáját a koronavírus-járvány leküzdésében. Az orosz tudósok által kifejlesztett Szputnyik V az egyik legnépszerűbb oltóanyag Magyarországon, így nem kell bemutatni. Ugyanígy a világ több mint hetven országában sem, ahol a vakcinát már engedélyezték és széles körben használják. Eddig Oroszországon kívül a világban már több mint százmillió embert oltottak be a Szputnyik V-tel. Mint tudjuk, ma mindenhol sürgető kérdés az újraoltás. A Gamaleja Nemzeti Epidemiológiai és Mikrobiológiai Kutatóközpont jelentése szerint a Szputnyik Light egykomponensű vakcina erre a célra kiválóan alkalmas. Hatékonysága eléri a 80 százalékot, és fontos megjegyezni, hogy bármely más oltóanyaggal kombinálható. Ráadásul önmagában is hatásos, méghozzá a koronavírus új törzseinek, köztük a legagresszíveabb delta-változatnak a terjedése ellen is. Gyártása megkezdődött, és Oroszország kész szinte minden kereslet kielégítésére. Nem is olyan régen egyébként Vlagyimir Putyin orosz elnököt is Szputnyik Lighttal oltották újra.

– Hogy áll a Szputnyik V magyarországi gyártásának előkészítése?

– Tudomásunk szerint az előkészítés a magyar partnerek által felvázolt ütemterv szerint halad. Így abból indulunk ki, hogy 2022 végétől megkezdődik az orosz fejlesztésen alapuló vakcina magyarországi gyártása.

– E szoros együttműködést látva logikus lenne az oltási igazolások kölcsönös elismerése. Lát erre esélyt?

– Országaink között jelenleg maximálisan könnyített beutazási rendszer van érvényben. Így a magyarok negatív PCR-teszt bemutatásával utazhatnak Oroszországba, míg az orosz állampolgárok nemzeti oltási bizonyítvánnyal érkezhetnek Magyarországra. Ami a magyar igazolások oroszországi elismerését illeti, ez most a kidolgozás stádiumában van.

– Az elmúlt három évtizedben hullámzóan alakuló kétoldalú kapcsolatok az utóbbi évtizedben szintet léptek. Miként írná le a mai kétoldalú viszonyt?

– Az orosz–magyar kapcsolatok a politikától függetlenül a kölcsönös bizalom, a kölcsönös tisztelet, a pragmatizmus és egymás érdekeinek figyelembevétele alapján fejlődnek. Nincs közük semmilyen „harmadik félhez”. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy országaink együttműködése mára soha nem látott szintet ért el, és ez elsősorban annak a politikai akaratnak köszönhető, amellyel a két ország vezetői a kétoldalú kapcsolatok átfogó fejlesztéséhez hozzáálltak. Úgy látom, ennek mindkét országban megvan a társadalmi támogatottsága. Nem kell messzire menni a magyarok pragmatikus érdekeinek megfelelő együttműködés példáiért. Ilyen a gázszállításról szóló hosszú távú megállapodás vagy a megbízható Szputnyik V.

– Ezt a jó viszonyt egyesek úgy értelmezik, hogy a szerintük az Európai Unió és a NATO felbomlasztására törekvő Moszkva „trójai falóként” használja Budapestet. Mit gondol erről?

– E spekulációk kapcsán szeretném megjegyezni, hogy az Európai Unió akár a nemzeti érdekek rovására is megfellebbezhetetlen tömbszolidaritást követel tagjaitól. Ezért aztán amikor az Oroszországgal normális kapcsolatok alakításában érdekelt kormányok az EU szankciós politikájának irracionalitásáról beszélnek, nem helyénvaló ezt úgy értelmezni, mint hogy Oroszország „felhasználja partnereit az Európai Unióval szemben”. Nincs másról szó, mint az egészséges kapcsolatokra törekvő országoknak Brüsszel rengeteg kárt okozó, mindent irányítani akaró hibás szemléletére adott reakciójáról. Biztos vagyok benne, hogy ennek a politikának az irracionalitása egyre több ország számára válik nyilvánvalóvá. Ennek megfelelően egyre növekedni fog azoknak a száma, akiket egyesek „trójai falónak” neveznek.

– Ha már itt tartunk, hol van Magyarország, valamint Közép-Európa helye az orosz külpolitikai gondolkodásban?

– Földrajzi, történelmi, kulturális és civilizációs szempontból Oroszország Európa szerves része. Ez olyan tény, amelyet orosz részről soha nem kérdőjeleztek meg. Ugyanakkor Oroszország sajátossága, hogy területének jelentős része Ázsiában található, amely adottság geopolitikai értelemben Oroszországot eurázsiai hatalommá teszi. Éppen ezért az együttműködés Európával nem zárja ki, hogy Oroszország ugyanolyan gyümölcsöző, pragmatikus és kölcsönösen előnyös kapcsolatokat építsen ki ázsiai szomszédaival, mindenekelőtt Kínával és Indiával, az ASEAN-országokkal, a Koreai Köztársasággal és sok más állammal. Ezért aztán azon országok felé fordulunk, amelyek készek egyenrangú partnerként kezelve, kölcsönös tisztelettel és az érdekek figyelembevételével együttműködni velünk.

– A globális viszonyok jelenlegi alakulása, a Nyugat és Oroszország között kiéleződött feszültség miatt a magyar kormány erősödő nyomás alatt, az e tekintetben a pragmatizmust sem tűrő ellenszélben építi a kapcsolatait Oroszországgal. Ez kiütközik az első számú közös projekt, a paksi atomerőmű bővítése körüli vitákban is. Az építés azonban a finnországi erőművel egyetemben mintha nem csak a kedvezőtlen külső környezet miatt csúszna immár több évet. Nem tartja ezt aggasztónak egy ilyen, a Roszatom számára kiemelt presztízsberuházás esetében?

– Nemrég Pakson jártam, és találkoztam Süli Jánossal, az atomerőmű bővítésének megvalósítását felügyelő tárca nélküli miniszterrel. Személyesen meggyőződtem arról, hogy az építést előkészítő munka aktívan folyik. Nyilvánvaló, hogy a projekt új életet lehelt az egész régió gazdaságába. Intézmények alakulnak, közlekedési csomópontok, üzletközpontok épülnek a projektben részt vevő vállalkozók számára. A tervek szerint egyébként a munkák jelentős részét magyar cégek végzik majd, így a Roszatom Magyarország egyik legnagyobb munkaadójává válhat. Már megkezdődött a Paksot a közeli Kalocsa városával összekötő híd építése. Így az orosz cég már most is ösztönzi a foglalkoztatást és a gazdasági fejlődést a magyar régióban. Arról nem is beszélve, hogy Magyarország energiabiztonságának erősítése szempontjából stratégiai jelentőségű, környezeti és technológiai értelemben is modern projektről van szó. Paks II. megvalósulásával kapcsolatban tehát nem látok okot az aggodalomra. Ami az engedélyezési folyamatot illeti, fontos megérteni, hogy a magyar ügyfél, a Paks II. Zrt. az engedély címzettje, amelynek a Roszatom aktívan segít a szükséges dokumentáció elkészítésében. A lehető legrövidebb időn belül átfogó tájékoztatást adnak az Országos Atomenergia Hivatalnak, utána pedig a magyar megrendelő megkapja a megfelelő engedélyt a projekt megvalósításához, amely – mint arról Szijjártó Péter nemrégiben mindenkit biztosított – jövőre kezdődik. Ami pedig a Roszatom hírnevét illeti, az a holding által végzett munka minőségének köszönhető. A céget már régóta komoly, felelősségteljes partnerként kezelik szerte a világon. Kivívta partnerei bizalmát, és a megbízhatóságot, biztonságot egyedülállóan ötvöző modern, tiszta atomenergia területén világelső hírneve évről évre nő. A Roszatom presztízse semmiképpen nem függ attól, hogy mikor szerzik meg az engedélyeket.

– Látjuk az Északi Áramlat 2 körüli harcokból is, hogy a széles értelemben vett eurázsiai együttműködés, ezen belül is az európai energetikai projektek különösen az amerikai érdekeket sértik. Milyen politikai és gazdasági megfontolásokat lát azon törekvések mögött, hogy az Egyesült Államok éket ver Nyugat-Európa és Oroszország közé?

– Nehéz megmondani, hogy Washingtont pontosan mi is vezérli. Jellemző ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok már az abszurditásig vitte az érvelését. Emlékezzünk csak arra, amikor Washington erőteljesen győzködte az európaiakat, hogy az amerikai LNG javára álljanak el a vezetékes orosz gáztól. Még 2019-ben előbb Mark Menezes energiaügyiminiszter-helyettes „szabad gáznak”, majd Steven Winberg, a fosszilis tüzelőanyagokért felelős energiaügyi helyettes államtitkár „az Egyesült Államok szabadságmolekuláinak” nevezte az amerikai cseppfolyósított földgázt. Az európai energiaválság közepette azért megkérdezném, hol vannak most ezek a szabadságmolekulák? A tankerek a folyékony gázzal elhajóztak Kínába, ahol többet adnak érte. Valahogy ma már senki nem emlékszik ezekre az amerikai felhívásokra. Ehelyett a kritikák ismét a Gazpromra zúdulnak, amelynek szerintük aktívabban kellene pótolnia a piacon keletkezett hiányt. Miért nem fordulnak ezzel a kéréssel az óceánon túlra?

– Washington azzal érvel, hogy Európa a kelleténél nagyobb függésbe kerül az orosz gáztól, Oroszországtól.

– Tudja, bizonyos értelemben az orosz gáz valóban nem olyan „szabad”, mint az amerikai. A meglévő infrastruktúra és a hosszú távú szerződések ugyanis nem teszik lehetővé, hogy azonnal piacot váltsunk. A Gazprom fő vezetékei Európa felé futnak. Egyes politikusok megpróbálják ezt Európa Oroszországtól való energiafüggéseként beállítani. Azt azonban nem akarják látni, hogy ezeknek a vezetékeknek a megléte a hosszú távú szerződések és a racionális árképzés formájában versenyelőnyt nyújtanak az európaiaknak. A jelenlegi energiaválság rávilágított arra, hogy egészséges egyensúlyt kell találni az azonnali piac és a hagyományos, hosszú távú, kiszámítható szerződések alapján szállító vezetékek között. És ennek gazdasági számításokon kell alapulnia, nem pedig egyik vagy másik nyugati fővárosnak az „energiafüggőség” vagy „a szabadság molekulái” populista szlogenjei mögé bújó geopolitikai kívánságain.

– Ez a politika vezetett részben a jelenlegi gázválsághoz is. És vajon mi még?

– Sajnos, Európa saját rendszerszintű hibáinak túszává vált. Mint azt önök is jól tudják, az elmúlt tíz évben a megújuló energiaforrások részaránya az európai energiamérlegben meredeken nőtt. Ez mindenképpen pozitívum, ugyanakkor meg kell érteni, hogy a megújulók egyik sajátos jellemzője az áramtermelés szakaszossága. Idén például az időjárási viszonyok alakulása miatt a szélerőművek termelése visszaesett, ezért áramhiány lépett fel az európai piacon. Megugrottak az árak, ami kiváltotta a gáz azonnali piacán is a jegyzések növekedését. Emellett nyáron, a fűtési szezon kezdete előtt rendszerint feltöltik a gázkészleteket. Idén azonban az előre jelzett hideg és hosszú tél ellenére valamilyen oknál fogva sok európai partner nem kezdte meg a tározók feltöltését. Inkább az azonnali gázszállításra támaszkodott, és az így megnövekedő kereslet még jobban felfelé tolta az árakat. Többször felhívtuk partnereink figyelmét arra, hogy a hosszú távú szerződésekre kell koncentrálni, mivel az árazás ebben az esetben nagyon eltér az azonnali piacok árképzésétől. Az európaiak azonban a tőzsdére alapoztak, tévesen azt gondolva, hogy a rövid távú gázpiacon keresztül biztosíthatják az energiapiac egyensúlyát, ráadásul alacsony áron. A piac azonban másként döntött. Azért nem a szállítót kell hibáztatni, hogy Brüsszel az azonnali piacra alapozott anélkül, hogy figyelembe vette volna a piaci helyzet alakulásának minden lehetőségét.

– A mostani válság során a korábbiakkal ellentétben a Gazprom nem siet Európa megmentésére. Miért?

– A Gazprom nem köteles senkit megmenteni, hiszen nem a rendkívüli helyzetek minisztériuma. A Gazprom megbízható, megalapozott hírnevű vállalatként maradéktalanul teljesíti a partnereivel – így az európaiakkal is – szemben vállalt szerződéses kötelezettségeit, és zavartalan gázellátást nyújt. Ezt minden felelős európai politikus elismerte. Sőt, mindig készek vagyunk a további igényekről is tárgyalni. Idén a Gazprom tíz százalékkal növelte az Európába irányuló szállításait, így, beleértve az LNG-t is, az európai gázexport összességében 15 százalékkal nőtt. A kivitelt annyival növeljük, amennyit a partnereink kérnek tőlünk. Hadd nyomatékosítsam, a Gazprom senkit sem utasított vissza. Még az ukrán tranzitútvonalon is mintegy tíz százalékkal túlteljesítjük idén a szerződéses kötelezettségeinket.

– Ezt valahogy nem közvetíti a fősodrú média… Mit gondol, végképp eltemethetjük a Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő, harmonikus gazdasági közösségről, a Nagy-Európáról szóló elképzeléseket?

– Ez az elképzelés nagyon helyes és racionális, ezért nem szabad eltemetni. Nem hagyható azonban figyelmen kívül az a tényt sem, hogy az Európai Unió részéről nincs igazán készség a megvalósítására. Brüsszel – nem törődve az együttműködés nyilvánvaló előnyeivel – továbbra is szankciókat vezet be Oroszország ellen, barátságtalan lépéseket tesz vele szemben, ördögként festi le. Az egyenrangú partnerségnek, a kölcsönös tiszteletnek és az érdekek figyelembevételének az elvére alapozva, Oroszország továbbra is nyitott a konstruktív együttműködésre. Bár az optimizmus ezzel kapcsolatban napról napra csökken, a világnak ma nem új választóvonalakra van szüksége, hanem egyesítő kezdeményezésekre. Több mint öt évvel ezelőtt Vlagyimir Putyin felvetette Nagy-Eurázsia létrehozásának ötletét. Erre az Eurázsiai Gazdasági Unió, az úgynevezett sanghaji együttműködés és az ASEAN tagállamai azonnal reagáltak, de ez a formátum nyitva áll az Európai Unió előtt is. Talán egyszer Brüsszel is ráébred arra, hogy milyen előnyökkel jár, ha elképzeléseit összehangolja minden olyan országgal, amelyik ebben a hatalmas gazdasági térségben található. Közben persze szem előtt kell tartani, hogy az idő nem áll meg, a helyzet változik. Így van ez a Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő gazdasági térség esetében is, így a Nagy-Eurázsiai Partnerség konfigurációja is másképp néz ki, mint öt évvel ezelőtt.

– Válaszként a nyugati nyomásra – némi érezhető sértettséggel – Oroszország is elfordul Európától, politikai értelemben egyre inkább „ázsiaivá” válik. Nem tartja aggasztónak, hogy Moszkva így elveszíti természetes szövetségesét, és túlságosan közel kerül az egyre ambiciózusabb Kínához?

– Oroszország többvektorú politikát folytat, így szó sincs a geopolitikai érdekek eltolódásáról. Ráadásul nem mások ellen barátkozunk, és nem is azért, hogy valakinek ártsunk. Mindig a nemzeti érdekeinkből indulunk ki. Hasonlóképpen nem nevezhetjük konjunkturálisnak a baráti kapcsolatok építését Pekinggel sem. Kína és Oroszország szomszédok. Évszázadok óta beszélünk egymással, nagyon mély történelmi kötelékek fűznek bennünket egymáshoz. Így aztán nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedekben a közös történelmünkben eddig soha nem látott magas szintű, mindent átfogó stratégiai partneri kapcsolatokat építettünk ki.

– Mit hozhat közép- és hosszú távon ez a szövetség?

– Mint már említettem, napjainkban a világrend rendkívül mélyreható átalakulásának vagyunk tanúi. A gazdasági növekedés, a pénzügyi hatalom és a politikai befolyás új központjai erősödnek. Sajnos a valóban többpólusú, demokratikus világ kialakulását az Egyesült Államokkal az élen néhány, a világgazdasági és globális politikai súlyát minden áron megőrizni akaró, akaratát másokra rákényszerítő ország megpróbálja megakadályozni. Erre válaszul Oroszország és Kína konstruktív, nem pedig megosztó politikát folytat, amivel stabilizáló hatást gyakorol a globális és regionális helyzetre. Abban vagyunk érdekeltek, hogy világunk igazságos, demokratikus és stabil legyen, a nemzetközi jog normáira, ne pedig valamilyen kitalált „szabályokra” épüljön. Ehhez az államok és az integrációs szervezetek széles körű együttműködésére van szükség. Moszkva és Peking Eurázsiában az integrációs folyamatokat erősítve, valamint BRICS és az úgynevezett sanghaji együttműködés kereteiben ezen az úton jár.

– Abban azért egyetérthetünk, hogy Oroszországnak az Európai Unió is természetes szövetségese?

– Moszkva ugyanúgy „természetes szövetségese” lehet Brüsszelnek, és ezt az esélyt kár is lenne elszalasztani. Sajnos azonban ahelyett, hogy a kapcsolatok normalizálására, az egymást kölcsönösen tiszteletben tartó párbeszédre és a kompromisszumokra törekednénk, folyamatosan az Európai Bizottság Oroszországot célzó nyomásgyakorlási kísérleteibe ütközünk. Amikor pedig racionális elképzelések merülnek fel, azokat az EU-n belül azonnal blokkolja egy agresszív russzofób kisebbség. Így volt ez Angela Merkel és Emmanuel Macron közelmúltban tett, az orosz–EU csúcstalálkozók visszaállítására tett kezdeményezése esetében is.

– Mindenekelőtt Ukrajna kapcsán látjuk, hogy milyen új kihívásokkal, új vetélytársakkal szembesül Oroszország immár az úgynevezett posztszovjet térségben is. Nem tart attól, hogy Oroszországot ellenfelei belerántják egy nyílt háborúba a Donbasszban?

– A napokban a külügyminisztérium kollégiumának kibővített ülésén Vlagyimir Putyin elnök részletezte az ukrán válsággal kapcsolatban az orosz álláspontot. Sajnos a megoldás még mindig nagyon messze van, miközben egyre nő a helyzet kiéleződésének a veszélye. Ehhez a nyugati partnerek is hozzájárulnak azzal, hogy korszerű gyilkos fegyverekkel látják el Ukrajnát, provokatív céllal katonai manővereket hajtanak végre a Fekete-tengeren és az orosz határokhoz közeli régiókban. A NATO katonai infrastruktúrájának folyamatos keletre tolódása és az ukrán területek egyre látványosabb „katonai megszállása” rendkívül veszélyes helyzetet teremt. Kijev közben a nyugati támogatás fokozásának reményében azon fáradozik, hogy az „orosz agresszió” áldozataként mutassa be magát, míg valójában a kelet-ukrajnai konfliktus katonai megoldására törekszik. Ilyen körülmények között az orosz elnök ismét emlékeztette a kollektív Nyugatot a „vörös vonalakra”, amelyeket szavai szerint a Nyugat nem vesz elég komolyan.

– Lát-e még esélyt a minszki megállapodásban rögzítettek teljesülésére?

– Sajnos a tárgyalások és maga a rendezési folyamat lényegében zsákutcába jutott. Ukrajna folytatja a minszki megállapodásokat semmibe vevő romboló politikáját. Ennek kapcsán ne felejtsük el, hogy a minszki megállapodást egyébként az ENSZ Biztonsági Tanácsa külön határozatban hagyta jóvá, ami azt jelenti, hogy nemzetközi jogi szempontból kötelező érvénnyel bírnak. Sajnos, közben nyugati partnereink – Németország és Franciaország – a rendezés előmozdítására létrehozott úgynevezett normandiai formátum keretében szavakban ugyan a minszki egyezmények végrehajtását szorgalmazzák, de elnézik a jelenlegi kijevi vezetésnek a megállapodás lebontására irányuló kísérleteit.

– Ezt Szergej Lavrov külügyminiszter sajátos módon észrevételezte is…

– Nézze, Oroszország álláspontját és szerepét az ukrán rendezésben rendszeresen eltorzítják. A további találgatások megelőzése érdekében az orosz külügyminisztérium a diplomáciában szokatlan lépésre szánta el magát, és nyilvánosságra hozta Szergej Lavrov külügyminiszternek a német és a francia kollégáival folytatott levelezését. Egy jól ismert bibliai idézettel szólva azért, hogy akinek van szeme, lásson. A magyar közönség is megismerkedhet ezekkel a dokumentumokkal, és levonhatja a maga számára a következtetéseket ezen az oldalon. Ebből a levelezésből egyértelműen kiderül, hogy Franciaország és Németország nem támogatják a minszki megállapodások egyik kulcselemét, a Kijev, valamint Donyeck (Doneck) és Luganszk (Luhanszk) közötti közvetlen tárgyalásokat. A két „normandiai partner” lényegében arra szólít fel bennünket, hogy ne a minszki megállapodások végrehajtásáról, hanem azok felülvizsgálatáról folytassuk a megbeszéléseket. Ezzel veszélyes illúziókat keltenek az ukrán politikusok és a katonaság fejében azzal kapcsolatban, hogy a minszki megállapodások keretein kívül hogyan lehetne megoldani a Donbassz (Donbasz) helyzetét. Oroszország a fentiek ellenére meg van győződve arról, hogy a minszki egyezményeknek nincs észszerű alternatívája, és a nemzetközi erőfeszítéseknek azok maradéktalan végrehajtását kell célozniuk. Erre rá kell kényszeríteni Kijevet.

– Ismét tele van a nyugati sajtó az állítólagos orosz csapatösszevonások hírével. Nyugtasson meg bennünket, hogy Oroszország nem készül háborúra!

– Én Oroszország magyarországi nagykövete vagyok, és ezek a kérdések nem tartoznak a közvetlen hatáskörömbe. Ám ha annyira ragaszkodik hozzá, annyit azért mondhatok, jobb lenne, ha a nyugati sajtó odafigyelne arra, hogy a NATO-országok – mindenekelőtt az amerikaiak és a britek – jelentős katonai egységeket és felszerelést telepítenek a határaink közelébe. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a NATO katonai értelemben már otthon érzi magát Ukrajnában. Ráadásul mindez a kelet-ukrajnai konfliktusövezet közvetlen közelében, az említett országoktól sok ezer kilométerre történik. Ukrajnában és a Donbasszban a demarkációs vonal mentén a nyugati tanácsadók mind látványosabb részvétele mellett egyre komolyabb katonai erő összpontosul. A minszki megállapodásokban tiltott nehézfegyvereket, köztük drónokat is bevetettek már Donyeck és Luganszk ellen. Eközben pedig Oroszországot próbálják úgy beállítani, hogy katonai fenyegetést jelent Ukrajnára.

– Tehát nem zárja ki, hogy miközben Moszkvára mutogat, éppen Kijev indíthat támadást a Donbasszban?

– Oroszországnak egyáltalán nincs szüksége konfliktusokra. Ezt Moszkva már nemegyszer egyértelműen leszögezte. Ugyanakkor azt is meg kell érteni, hogy a jelenlegi kijevi hatalom keresi a módját annak, hogy elterelje a figyelmet a lakosság megoldatlan gazdasági és társadalmi problémáiról. Mint ahogy arról is, hogy képtelen békés úton rendezni a kelet-ukrajnai szembenállást. Így egyáltalán nem zárható ki, hogy ilyen körülmények között néhány ukrán forrófejű Oroszország biztonságára közvetlen veszélyt jelentő katonai kalandba bocsátkozik. Az események ilyen alakulását Oroszország nem hagyná válasz nélkül. Más szóval, ahhoz, hogy ne kelljen aggódnunk egy esetleges ukrajnai háború kirobbanása miatt, a kollektív Nyugatnak vissza kell tartania Kijevet a provokációktól.

– A nyugati fősodrú média egy ideje már mindenütt és mindenben Moszkva kezét látja és láttatja. Így van ez a lengyel–belarusz határon kialakult helyzet kapcsán is. Hogy látja, a határon ragadtak menekültek, amint Minszk állítja, vagy illegális migránsok, akik ellen falakkal kell védekezni?

– Mind a menekültek, mind pedig az illegális migránsok elsősorban emberek, akik megérdemlik, hogy normális, emberi módon viszonyuljanak hozzájuk.

– Kit és milyen felelősség terhel e válságért?

– Az európai migrációs válság nem idén novemberben kezdődött. Több éve tart az emberek áramlása azokból az államokból, amelyekre a „fejlett demokráciák” megpróbálták ráerőltetni a saját értékeiket, politikai berendezkedésüket. A nyugati országok, köztük a NATO és az Európai Unió tagállamai agresszív katonai akciókkal próbálták kikényszeríteni a Közel-Kelet és Észak-Afrika térségében a nyugati minták szerinti „jobb életet”. Így 2003-ban megszállták Irakot, előtte 2001-ben Afganisztánt, majd ott volt Líbia. Ma ezek az emberek, akik között sok kisgyermekes nő van, éppen abba az Európába akarnak eljutni, amely régóta reklámozza az életmódját. Ezért, visszatérve a kérdésére, a migránsokkal kapcsolatos válság megoldásáért nem mellesleg pénzügyileg is azokat terheli a fő felelősség, akik megteremtették ennek a válságnak az előfeltételeit. Mindez teljes mértékben vonatkozik a belarusz–lengyel határon előállt helyzetre is. Tisztességtelen Minszket vádolni azért, mert az emberek kétségbeesve elhagyták otthonukat, és a jobb élet reményében elindultak Európába, ahová egyébként még meg is hívták őket.

– Nagyjából ez a magyar álláspont is…

– Jól ismerjük Magyarország álláspontját a migráció kérdésében. Lehet vele egyetérteni vagy vitatkozni, de tiszteletet érdemel, mert őszinte és nyitott. Magyar partnereink nem haboznak ezt megvédeni a legkülönfélébb formákban, amiért gyakran éppen saját nyugati szövetségeseik bírálják őket. Lengyelország, amely az emberi jogok védőbástyájaként pozicionálja magát, és rendszeresen kioktat maga körül mindenkit, mostanában mindenekelőtt éppen Minszket, csapatokat vonultat fel a belarusz határon, és rendkívül kemény intézkedéseket alkalmaz a menekültekkel szemben, az újságíróknak pedig nem engedi meg, hogy felvételeket készítsenek. Hogy ez az álláspont tiszteletet érdemel-e, azt döntse el az olvasó! Ezzel összefüggésben szeretném felhívni a figyelmet az Európai Unió ugyancsak meglepő álláspontjára. Az Európai Bizottság Budapesttel folytatott vitájában büntetést követel az európai bíróságtól, amiért Magyarország területén megfosztotta a migránsokat a menekültügyi eljárástól. Vagyis azért, amit most – nyíltan figyelmen kívül hagyva az EU és a nemzetközi jog menedékkérőkkel való bánásmódra vonatkozó normáit – Varsó, Vilnius és Riga csinál. Sőt mindezért még széles körű erkölcsi, diplomáciai és anyagi támogatásban is részesülnek.

– Oroszország a maga sajátos módján szembesül a migrációval és az iszlámmal is. Milyen tanulságokkal szolgálhat ez Európa nyugati része számára?

– Oroszország többnemzetiségű és többfelekezetű állam. Az országban több mint 190 etnikai csoport él, a lakosság mintegy húsz százaléka muszlim. A Szovjetunió idején ez az arány még magasabb volt. Ezért Oroszországban a különböző felekezetek békés egymás mellett élésének komoly hagyománya van, és ez az együttélés más jellegű, mint Nyugat-Európában. De meghívjuk a magyar újságírókat, hogy jöjjenek el Oroszországba, és a saját szemükkel lássák, hogyan élnek a különböző vallású népek.

– A beszélgetés során folyamatosan felmerült, hogy Oroszország milyen nyomás alatt áll. Ennek egyik eszköze a szankciós politika, amely sok tekintetben fájó volt, de nem kényszerítette térdre Oroszországot. Sőt, néha még előnyére is vált. Ennek köszönhetően például magára talált és fejlődni kezdett a mezőgazdaság. Az a tény pedig, hogy az ország az élelmiszerből önellátó lett, nagyhatalmi pozícióját erősíti. Melyek azok a feladatok, kihívások, amelyeket meg kell oldani e státus megőrzése érdekében?

– A kérdés teljes megválaszolásához külön interjúra lenne szükség. Erről majd legközelebb. De nem szeretném megkerülni a választ, így hadd emlékeztessek arra, hogy a nagyhatalmiságnak sokféle meghatározása létezik, számos kritérium alapján sorolnak a kutatók egy országot ebbe a kategóriába. Nekem mint diplomatának egy nagyhatalom fontos tulajdonsága, hogy egyrészről bármilyen nagy külső nyomás közepette a nemzetközi jog normáin alapuló felelősségteljes magatartást tanúsítson a globális színtéren, másrészről képes legyen hatékonyan megvédeni az általa kijelölt „vörös vonalakat”.