A fenyőfa szimbolikájának megváltoztatásával a brüsszeli városi tanácsnak az is célja volt, hogy a keresztény szimbólum ne sértse a más vallásúak, elsősorban a muszlimok érzékenységét – szóltak az első hírek. Amikor azonban egy helyi portálon két nap alatt több mint tízezer aláírás gyűlt össze, hogy követelik vissza a hagyományos karácsonyfát, egy tanácsnok már másként magyarázta a döntést.

Szerinte az installáció, amelynek neve egyébként „Xmas” (angol fonetikával ez karácsonyfát jelent), egyáltalán nem szakad el a keresztény hagyományoktól, hiszen alatta a hagyományos jászol és betlehem is látható lesz.

A brüsszelieket azonban nem nyugtatta meg a magyarázat, a nappal kilátóként, sötétedés után pedig kivetítőként funkcionáló modern művészeti alkotás érezhetően megosztja az embereket.

A brüsszeli önkormányzat képviselője, Bianca Debaets úgy véli, ez egy elhibázott, érzéketlen döntés. Szerinte egy olyan történelmi múlttal bíró városnak, mint Brüsszel, érzékenyebbnek kellene lennie a hagyományokra.

– Biztos, hogy egy többvallású, multikulturális város, mint Brüsszel nem hagyhat helyet minden vallás saját szimbólumainak? Mi lesz a következő lépés? Kitiltjuk a városból a tojásokat, mert azok a Húsvétra utalnak? – tette fel a kérdést Debaets.

A tiltakozások hatására egyébként a főtéren egy kisebb valódi fenyőfát is felállítanak, a hagyományos karácsonyi szimbolikától idegen műalkotás azonban a helyén marad.

Az elmúlt évtized bevándorlásai következtében egyébként Brüsszel lakosságának közel 27 százaléka muszlim. A városi tanácsban két muzulmán képviselő is van, egyikük néhány hónappal ezelőtt felvetette, hogy a saríjára alapozott állammá kellene tenni Belgiumot.