A megemlékezés, mely a Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság, valamint a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet támogatásával jött létre, az Európai Parlament Antall József épületében került megrendezésre.

Tőkés László beszédében kiemelte, hogy míg 2006-ban a megemlékezést a budapesti atrocitások ellehetetlenítették, 2010-ben, 54 évvel a forradalom után végre békében, az ünnep igazi szellemében emlékezhetünk. Az Európai Parlament alelnöke felhívta a figyelmet, hogy bár mind az 1956-os, mind pedig a romániai 1989-es forradalmat az elmúlt korszak poszt-kommunista kormányai elrabolták, ellopott forradalmakká tették, azokat most visszavettük.

Tőkés László rámutatott, hogy az ok, amiért egy magyar ünnepségen erdélyi és moldvai csángó csoportok körében ünnepelünk, hogy az 1956-os forradalom erőszakos, véres következményei a határon túli magyarságot is sújtották. S annak ellenére, hogy az erdélyi magyarság nem vett részt a magyar forradalom kirobbantásában, a büntetés rájuk is kiterjedt; kirakatperek, kivégzések sorozatára került sor, amelyeknek áldozatai között román nemzetiségűek is voltak. Tőkés László hangsúlyozta, hogy igazságot kell szolgáltatni a forradalmakat követő megtorlások valamennyi áldozatának.

A programot a beszédek mellett Nyisztor Ilona csángó-magyar népdalénekes, a csángó Pusztinai Hagyományőrző Csoport, valamint a csíkszeredai Heveder Együttes műsora színesítette.