„Ahogy a jogi ügyeket ügyvédre, a könyvelést könyvelőre hagyjuk, a pályázatírással is bízzunk meg profi pályázatíró céget” – olvasható az egyik hivatásos tanácsadó cég honlapján. Ahol a tarifákra is találunk némi utalást. Egy éves szolgáltatáscsomag, ami a lehetőségek figyeléséből és az illeszkedő pályázatok megírásából áll, „nem kerül többe napi ezer forintnál”, vagyis kb. 350 ezer forint (+áfa).

Máshol kevésbé szégyenlősek az árakkal. Kis- és középvállalkozások számára, akik még sohasem pályáztak, például 240-290 ezer forintért kínálnak „pályázati bevezető csomagot”, ami általában ismerteti az adott cégre vonatkozó pályázati tudnivalókat, esetleg vázlatos segítséget nyújt az üzleti terv elkészítéséhez. Középvállalkozásoknak mindez már 460 ezer forint. További lehetőség, hogy a cégeket értesítsék a profiljukba illeszkedő pályázatok megjelenéséről. E „figyelő” szolgáltatás fél évre 180 ezer, egy évre 280 ezer forintba kerül. Mindezek után magának a pályázatnak a megíratása már nem is annyira drága: 50-250 ezer forintból megúszható. Az összegekre természetesen rá kell számítani a 25 százalékos áfát.

A legtöbb helyen természetesen az egyes részfolyamatok külön is megrendelhetők. Egy utcáról beeső cég számára a tanácsadás 10-40 ezer forint óránként. S ha az instrukciók alapján a cég mégis maga dolgozza ki a pályázatát, a tanácsadók lektorálást is vállalnak, 50-60 ezer forintért.

Bár a pályázatírók csak a formai tökéletességet garantálják, azt nem, hogy az elképzelés el is nyeri az illetékesek szimpátiáját, szakértők szerint a támogatások egyre kevésbé nyerhetők el hivatásos segítők közreműködése nélkül. Az Európai Unió nagy szervezetei ugyanis szinte táplálják a bürokráciát, s a lassú átfutással dolgozó szervezet egyetlen formai hiba, egyetlen részfolyamat kifelejtése miatt is képes végleg visszautasítani egy-egy pályázatot. S a tapasztalatok szerint a bürokráciát az sem szorítja vissza, hogy a csatlakozás után valójában a nemzeti szervezetek döntenek a támogatások döntő többségének jogosságáról. Valójában egy pályázatot megírni nem ördöngösség, a 40-80 oldalnyi dokumentumba nem kell több, mint egy szimpla marketingtervbe: alapító okirat, cégbejegyzés, a szervezet célja, a tevékenység leírása, a cég előélete önéletrajzokkal és esetleges díjakkal, korábbi termékek ismertetése, és persze a pontos költségvetés. Mégis ma Magyarországon mindez nehezen jön össze, amit bizonyít, hogy például a Földművelésügyi Minisztériumhoz beadott pályázati kérelmekből 40 százalékot formai okok miatt kellett elutasítani.

Ehhez képest szédítő távlatokat csillogtatnak a pályázatírók. A „könyvelést könyvelőre” jelmondatú cég állítása szerint például az általuk kidolgozott pályázatok 80 százaléka nyert. Figyelőrendszerükben teljes körű áttekintést ígérnek az EU közbeszerzési és hitellehetőségeiről, nyilvántartásukba hetente százötven új pályázati lehetőséget vesznek fel. Ígérik: a befektetett pénz 10-12-szeresen térül meg.

A cégek működésében tehát lényegében elkerülhetetlenné válik az újabb „közbülső bürokrácia” igénybevétele. Mindez nagy lehetőséget ad azok számára, akik időben jelentek meg a „pályázatírók és tanácsadók” piacán. Az utóbbi időben azonban már a szakma felhígulása okoz problémát. A csatlakozás közeledtével rohamosan nő a pályázatíró szervezetek száma, akik pénzéhségükben ráadásul néha maguk számára teremtenek olcsó konkurenciát. A legriasztóbb példát azok a „tanfolyamok” jelentik, ahol 30-50 ezer forint befizetéséért két nap alatt képeznek ki EU-pályázatíró szakembereket.

kandor