Fotó: shutterstock.com/Mr. Tempter (archív)
Hirdetés

Az ABC által megosztott leirat szerint a tárcavezető az interjúban elmondta: péntek óta nem egyeztettek Volodimir Zelenszkijjel, pedig azt megelőzően – a ritkaföldfém-megállapodásról szóló egyeztetések miatt – nagyon intenzívek voltak az amerikai-ukrán tárgyalások.

Az ukrán elnökről azt mondta:

„Tudja, pénteken azért akart eljönni, hogy aláírja ezt a kereskedelmi megállapodást. Ez nem történt meg. Szóval intenzív kapcsolatunk volt velük. Többször beszéltem a külügyminiszterrel is, de azóta nem tárgyaltunk. Majd meglátjuk, mi lesz a folytatás”

– fogalmazott, majd azt is hozzáfűzte: a botrányos találkozó után Donald Trump a Truth Social nevű közösségi oldalon mondott véleményt Zelenszkijről, de szerinte az elnök üzeneteiből az utolsó mondat az, ami igazán fontos. Eszerint az Egyesült Államok hajlandó lesz az újbóli kapcsolatfelvételre, amint Ukrajna vezetője is készen álli a békére.

Marco Rubio arra is kitért, hogy értesült a franciák és britek békével kapcsolatos törekvéseiről, de azt nem tudja, hol áll ez a folyamat.

A pénteken történtekkel kapcsolatban beszélt a brit és a francia külügyminiszterrel is, és elmagyarázta nekik az előzményeket.

Nézze, szerintem nagyon fontos, hogy megértsük a dinamikát. Az elnök alapvetően azt mondja, hogy ez egy szörnyű háború. Már három éve tart. Ez egy véres […] húsdaráló típusú háború, és ő azt akarja, hogy véget érjen. Hogyan érhet véget? Nagyon egyszerű. Az egyetlen módja a befejezésnek az, ha Vlagyimir Putyin tárgyalóasztalhoz ül”

– fogalmazott Rubio az interjúban, hozzátéve:

„És jelenleg Trump elnök az egyetlen ember a földön, akinek bármilyen esélye van arra, hogy asztalhoz ültesse.”

Beszélt arról is, hogy ha nem sikerül leülni tárgyalni, akkor az alternatíva „újabb négy évnyi háború, újabb három évnyi háború lehet”, amelyben „az Egyesült Államok és Európa továbbra is dollármilliárdokat önt az ukrajnai háborúba”.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak.