Fotó: MTI/AP/Evan Vucci
Donald Trump volt amerikai elnököt, a Republikánus Párt elnökjelöltjét (takarásban) a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökei védik a Pennsylvania állambeli Butlerben rendezett kampánygyûlésen 2024. július 13-án.
Hirdetés

„Határozottan elítélem a merényletet és gyors felépülést kívánok Donald Trumpnak” – írta Petr Fiala az X közösségi oldalon megjelent bejegyzésében.

„A demokráciában nézeteinket a választásokon való részvétellel és szóban kell kinyilvánítani, egész sor lehetőségünk van, de a fegyverek használata, az erőszak elfogadhatatlan” – nyilatkozta Markéta Pekarová Adamová, a cseh parlamenti alsóház, a Képviselőház elnöke.

„Gondolatban önnel, családjával és sérüléseket szenvedett hívei családjaival vagyunk elnök úr” – írta Andrej Babis volt kormányfő, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnöke a szociális hálón.

A Donald Trump elleni támadás azonnal a cseh média központi témájává vált. A közszolgálati hírtelevízió és hírrádió (CT24 és a Raduozurnál) már éjfél után megszakította adását, s kizárólag a merénylettel foglalkozik.

Korábban írtuk

Megdöbbenésüket fejezték ki és határozottan elítélték az erőszakot a román vezetők a Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletre reagálva vasárnap.

A jobboldali Klaus Iohannis államfő közösségi oldalán azt írta: megdöbbentette a támadás, amelyet egy választási gyűlésen követtek el Donald Trump volt elnök ellen.

„Az erőszak és agresszivitás nem a demokrácia jellemzői. A amerikai nép mellett állunk” – fogalmazott az X-en közzétett bejegyzésében a román elnök.

Marcel Ciolacu román szociáldemokrata miniszterelnök is az X-en kívánt mielőbbi felépülést Donald Trumpnak és a támadás más sebesültjeinek.

„Semmilyen politikai vegy ideológiai nézetkülönbség nem indokolja és nem teszi elfogadhatóvá az erőszakot” – írta a román kormányfő.

Nicolae Ciuca a bukaresti szenátus nemzeti liberális párti házelnöke bejegyzésében a véleménynyilvánítási és gyülekezési szabadság elleni támadásként értékelte a Donald Trump elleni merényletet.

„Gyors felépülést kívánok neki! Isten áldja meg őt és az amerikai népet” – írta közösségi oldalán a román házelnök.