Cseh külügyminiszter: a legnagyobb veszélyt az orosz imperializmus jelenti
Függetlenül attól, mikor és hogyan sikerül békét kötni Ukrajnában, Európa biztonsága számára a legnagyobb veszély továbbra is az orosz imperializmus marad – jelentette ki Jan Lipavsky cseh külügyminiszter hétfőn Prágában a cseh gazdasági diplomaták éves értekezletén.A miniszter leszögezte: a biztonságot nem szabad figyelmen kívül hagyni, amennyiben Csehország hatékonyan kívánja érvényesíteni érdekeit a világban. Oroszország energetikai háborút indított Csehország és további európai államok ellen, zsarolásukkal azt akarja elérni, hogy ezek az országok szemet hunyjanak a jogtalanságok felett, s meghátráljanak Moszkva geopolitikai ambíciói előtt – vélte a cseh diplomácia vezetője, akinek beszédét a CTK hírügynökség ismertette.
„Csehországot azonban már nem zsarolhatja az a rendszer, amely megállás nélkül veszélyezteti biztonságát. Nincs már szükségünk az orosz kőolajra és földgázra sem”
– húzta alá Jan Lipavsky, emlékeztetve arra, hogy a cseh kormánynak sikerült megdupláznia a trieszti kikötőből Németországon át Csehországba vezető TAL és IKL vezetékek szállítási kapacitását, s ezért Prága kiiktathatja energetikai hálózatából a Barátság vezetéket, amelyen évtizedeken keresztül orosz kőolaj és földgáz érkezett az országba.
A miniszter szerint Oroszország mellett a kínai biztonsági fenyegetésekkel is foglalkozni kell, amelyek elsősorban különféle kibertámadásokban nyilvánulnak meg. A következő években megnövekvő védelmi kiadások egy részét is ezért Csehország biztonságának megerősítésére kell használni.
Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy Csehország sem az energetika, sem a különféle szállítási útvonalakkal kapcsolatban ne kerüljön egyoldalúan függő viszonyba, mert az sebezhetővé tenné – hangsúlyozta Jan Lipavsky a gazdasági diplomaták értekezletén elmondott beszédében.
