Kína az idén végrehajtotta az első emberes űrutazást, ami meglepte az egész világot. Bush bejelentései a sikeres Mars-expedíció után nem hagytak kétséget afelől, hogy ettől kezdve nem az együttműködés fog dominálni a többi ország kutatásaiban, hanem a rivalizálás. Az Egyesült Államok ezzel nem tesz mást, mint „földi” politikáját folytatja, jelentős előnnyel indulva, ugyanis mindkét téren a világelsőség biztosítása elsősorban pénz kérdése. Persze nem biztos, hogy egy határon túl az amerikai gazdaság bírja majd ezt a kétfrontos versenyfutást. Volt már rá példa, hogy egy világhatalom összeroppant a súlyos terhek alatt: a Szovjetuniónak is voltak hasonló ábrándjai. Érdekes, hogy a Bush-kormányzat szinte ugyanezt az utat járja be, mondvacsinált okokkal igyekszik kiterjeszteni hatalmát szinte az egész világra, de a kozmoszra is.

Bush elnök a mostani siker eufóriás hangulatában olyan megalomániás kijelentéseket tett, amelyeken szakmai körök csak mosolyogni tudnak. Mint egyebekben, az űrkutatásban sem mutat nagy jártasságot az amerikai elnök. Sok szakember teljesen értetlenül áll Bush beharangozott űrkutatási programja előtt, a Mars-program korábbi irányítója pedig kijelentette, hogy Bush terve logisztikai rémálom.

De mik is George W. Bush tervei? A Nemzetközi űrállomás építésében vállaltakat 2010-ig teljesíteni kívánják, de utána beszüntetik az űrsiklóprogramot és nyugdíjazzák a űrrepülőgép-flottát. Ezzel párhuzamosan megkezdik egy új, többfunkciós űrhajó fejlesztését, amelyet személyzet irányít és hosszabb űrutazásokra, valamint más égitesteken való leszállásra is alkalmas lesz. A tervek szerint ez a csodajármű (Crew Exploration Vehicle) 2008-ra készül el és 2014-ben repül először. 2015 és 2020 között az Egyesült Államok visszatér a Holdra, ahol állandó bázist szándékozik létrehozni, amelyben kutatások folynak, másrészt ugródeszkának használnák az ambiciózusabb tervek kivitelezéséhez. A bázis létrehozását a Spirithez hasonló robotszondák készítik elő, amelyek legkésőbb 2008-ban elindulnak. Az első emberek 2015-ben érkeznének a bázisra a fentebb említett új űrhajóval. A Holdon való állandó jelenlét lehetővé teszi az égitest természeti erőforrásainak (?) kiaknázását. Innen szándékoznak – kisebb gravitáció mellett – indulni a Marsra, szakértők szerint 2030 körül. Igaz, a Földről való indítás sokkal olcsóbb lenne józanabb szakemberek szerint, de a kisebb gravitáció miatti kisebb indítási ellenállás kétségkívül a Hold mellett szól. „Megvetjük lábunkat a Holdon” – mondta Bush – „és új világok felé indulunk.” A 2004-es pénzügyi évben a NASA 15,5 milliárd dolláros költségvetéssel gazdálkodhat, de az elnök azt tervezi, hogy ezt további 775 millió dollárral egészítik ki és a következő öt évben évi öt százalékkal szándékozik emelni a NASA büdzséjét.

Hasonló nagyratörő tervei az idősebb Bushnak is voltak, de a kongresszus levette a napirendről, amikor a képviselők meglátták a 400 milliárd dolláros költségvetést.

Az új amerikai űrtervek rosszul érintik az eddig sikeresen működő űrprogramokat. Az 1990 óta a Föld körül keringő Hubble űrteleszkóp forradalmasította az égbolt vizsgálatának módszereit és általában felülmúlhatatlan érdemeket szerzett. Ha a NASA lemond az űrsiklóprogramról, akkor lehetetlenné válik a Hubble szervizelése és lassan használhatatlanná válna a szinte pótolhatatlan űrteleszkóp. A Hubble „halálra ítélése” óriási fölháborodást váltott ki tudományos körökben, hiszen még legalább hat évig számítottak az információira. Ezért a NASA igazgatója – Sean O’Keefe – bejelentette, hogy felülvizsgálják a Bush által bejelentett döntést.

Az biztos, hogy a Columbia katasztrófája óta az amerikai űrkutatás prioritása immár nem megkérdőjelezhetetlen. Elvesztették a bizalmat az űrsiklók is, így lényegében nem maradt olyan űreszközük az amerikaiaknak, amivel legénységet szállítanának például a Nemzetközi űrállomásra. Az elkövetkezendő időszakban a NASA segítségre szorul ezen a téren, amit „riválisaitól”, az európai, az orosz és a japán partnerektől kaphat meg. 2004 januárjában amerikai katonai küldöttség látogatott Kína űrprogramjának pekingi irányítóközpontjába, amelyet egyenesen a pasadénai irányítóközponthoz hasonlított az amerikai AP hírügynökség tudósítója. Még jobban sokkolta az amerikai látogatókat az a hír, hogy Kína 2005-ben újra embert küld a világűrbe. Az oroszok a Szojuz-technológia átadásával segítették a kínai elvtársakat, a kínaiak ezt kiegészítették saját, nem megvetendő fejlesztéseikkel, így olyan űrhajót építettek, amely a Föld körüli pályán maradva kvázi saját űrállomásként üzemel majd. Előnye, hogy mind az orosz űrhajók, mind az amerikai űrsiklók képesek dokkolni rajta.

Közben Európa is szépen fölzárkózott a versenyhez, és ezt a mostani marsi kudarc sem töri meg. A NASA igazgatója, Sean O’Keefe nemrég ellátogatott az ESA hollandiai tesztlaboratóriumába, ahol az ATV nevű teherűrhajót mutatták be, amely a Nemzetközi űrállomás számára visz majd utánpótlást. Az ATV befogadóképessége jóval nagyobb, mint az amerikai Apollóé volt és háromszor akkora, mint az orosz Progressz 14. Ráadásul saját fejlesztésű rakétával, az Ariane-5-tel juttatják föl Francia Guyanából.

Mindent összevetve Bushnak jól fölfogott érdeke, hogy valamit mutasson az elnökválasztás évében, a kétséges sikerű iraki háború mellett. Ez pedig legyen a távoli s ezért izgalmas világűr – ha már az elnök a kiotói jegyzőkönyvet nem hajlandó aláírni, amivel a Föld bolygó látványosan romló környezetének védelme érdekében tehetne valamit. A kétes kimenetelű űrprogramokra fordítandó milliárdok meghökkentő ellentétben vannak a világ más szorongató problémáival: a globális fölmelegedéssel, az éhínséggel, a fenyegető ivóvízhiánnyal, a pusztító járványokkal. Leginkább a kellő egyensúlyt kellene megtalálni Bush-adminisztrációnak megalomániás tervek helyett.