Csődből a csődbe

Az Európai Bizottság szeptemberben próbálja megszerezni az uniós tagországok jóváhagyását, hogy folyósíthasson Ukrajnának ötmilliárd euró hosszú távú kölcsönt. Emellett 3 milliárd euró támogatás is az ígéretek között van, bár valószínűleg végül a teljes összeg Ukrajnában ragad, Kijev ugyanis hosszabb távon sem látszik alkalmasnak bármiféle törlesztésre. A számlát így végeredményben az uniós tagországok állják. Ukrajna rendkívüli pénzügyi kiegyensúlyozatlanságát példázza Oleh Usztenkónak, az ukrán miniszterelnök gazdasági tanácsadójának kijelentése, aki szerint országának havonta mintegy 9 milliárd dollárnyi támogatásra volna szüksége a költségvetés egyensúlyához.

Támogatás helyett hitel

Miközben Oroszország a bevételeiből belső áldozatok nélkül képes finanszírozni a fegyveres konfliktust, az amúgy is rendkívül ingatag ukrán gazdaság gyakorlatilag megszűnt működni. A Világbank szerint a háborúval sújtott ország GDP-je az idén várhatóan 45, a lakossági fogyasztás 50 százalékkal zuhan, az export 80 százaléka elvész, és az import is 70 százalékkal esik vissza.

Az ukrán állam bevételei a jelenlegi helyzetben csupán kiadásainak 40 százalékát fedezik. További 40 százalékot az Ukrán Nemzeti Bank lényegében pénznyomtatással teremt elő (a frissen teremtett pénzen pedig államkötvényeket vásárol), a maradék húsz százalékot pedig a külföldről érkező források biztosítják. Döntő részben azonban az utóbbiak sem segélyt jelentenek: az elmúlt fél évben a támogatásnak nevezett nyugati pénzeknek csupán 18 százaléka volt vissza nem térítendő, a többi valójában hosszú távú hitel. Ráadásul ezek is rendkívül nehezen csörgedeznek: az Európai Tanács által például még májusban felvetett 9,3 milliárd euróból eddig csupán egymilliárdot sikerült júliusban átutalni Kijevnek, és még 1,2 milliárdot kapott Ukrajna rögtön a háború kitörésekor. Ennek a csomagnak része a most alku tárgyát képező ötmilliárd eurós tétel is, amiről ugyanakkor kiderült, hogy Brüsszelben nincs rá elegendő pénz, és amennyiben a tagországok jóváhagyják, maga az EU is hitelt vesz fel az Ukrajnának nyújtandó hitel nyújtására. Ahogy Volodimir Zelenszkij elnök többször is kifogásolta, az uniós bürokrácia ebben az esetben is rendkívül körülményesen működik.

A pénz már csak azért is sürgős lenne, mert eközben a védelmi kiadások az ukrán költségvetés 36 százalékát viszik el. Az ország devizatartalékai gyorsan fogynak: a háború előtti 28,1 milliárd dollárból már csak 22,4 milliárd maradt. Ennek oka részben az is, hogy az ukrán jegybank a hrivnya árfolyamának szinten tartása érdekében a devizapiacokon a nyár közepéig folyamatosan valutát adott el. De szerepet játszanak benne az ötmillióra becsült ukrán menekült külföldi kiadásai is, ezek a költések ugyanis ukrán bankszámlákról történnek, így lényegében áruk és szolgáltatások behozatalával esnek azonos elbírálás alá.

A devizapiaci összeomlás elkerülésére javasolta Ukrajna július második felében adósságfizetési kötelezettségeinek szüneteltetését, amit a hitelezők háromnegyedét tömörítő szervezetek elfogadtak. E csöndes csőd azonban szintén csak a hitelek átütemezését eredményezte, ráadásul némi többletkamat mellett, másfél-két éves időtávra. Ekkor szüntették meg a hrivnya kötött árfolyamát is, aminek eredményeként egy dollár 29,5 hrivnyáról 37-re értékelődött fel.

Elvesztett iparvidék

Bár Denisz Smihal, Ukrajna miniszterelnöke az adósság-átütemezést úgy kommentálta, hogy segít megőrizni országa pénzügyi stabilitását, valójában már a háború utáni Ukrajna gazdasági működőképessége is megkérdőjeleződik. Az ukrán GDP meghatározó tétele ugyanis a nehézipar volt: az évtizednyi periódust átölelő idősorokon jól nyomon követhető, ahogy a GDP mozgása leköveti a vasérc termelésének hullámzását. Az ország azonban az orosz invázió során elveszítette a Donyec-medence iparvidékét. Már a Szovjetunió megalakulása utáni évtizedekben is innen származott a teljes kommunista állam szén- és kohászati termelésének fele, az itteni nyersanyagok megszerzése Hitlernek is fontos célja volt, a II. világháború után pedig a „málenkij robot” keretében hazánkból és más országokból is százezreket hurcoltak ide a gigantikus építkezésekre. Az úgynevezett donbaszi területek 1991 után a függetlenné vált Ukrajna teljes exportjának egyharmadát adták. Most viszont, nagyrészt a térség feldúlása miatt Ukrajna elveszítette széniparának 63, gázlelőhelyeinek 42, ércbányáinak 33 százalékát, két legfontosabb kohászati üzemét Mariupolban pedig lerombolták.

Az egykori Ukrajna föld alatti kincseire ígéretes jövőt lehetett volna építeni. Az ország birtokolta ugyanis Európa harmadik legjelentősebb gázkészletét, aminek nagy része még kiaknázatlan, ahogy a jövő iparágaihoz szükséges ritkaföldfémek, uránércforrások is (Demokrata, 2022/18). A gáz- és olajkészletek azonban döntő részben már az oroszok által elfoglalt területeken vannak, a ritkaföldfémek lelőhelyei egyenletesebbek, ezen ásványkincsek kinyeréséhez, feldolgozásához viszont rendkívüli beruházásokra lenne szükség. Amennyiben tehát Ukrajna nem tudja visszafoglalni a nála sokkal erősebb Oroszországtól a nagyrészt orosz ajkúak által lakott Donyec-medence környékét, gazdaságilag perspektívátlan vagy legalábbis teljes újrapozicionálást igénylő ország marad. Ha viszont valahogy mégis visszaszerezné, akkor a teljesen rommá vált termelőegységek újratelepítése jelentené a kihívást – mint köztudott, a térség II. világháború utáni újjáépítéséhez négy-öt év kellett, ennyi ideig voltak távol a kényszermunkára hurcoltak.

Mindebből adódik, hogy ukrán döntéshozók egyre gyakrabban beszélnek arról, hogy az országnak majd egy új Marshall-tervre lenne szüksége a háború utáni újjáépítéshez. Csakhogy a pénzek beáramlását nehezíti Ukrajna rendkívül rossz korrupciós megítélése is. Korábbi felmérések szerint ugyanis az ország korrupciós rátája Brazíliáéval vagy Kolumbiáéval van azonos szinten, nagy valószínűséggel tehát az érkező pénzek nagy része a jövőigényes beruházások helyett az oligarchákat támogatná – egyébként épp ezért nem tudta Ukrajna az elmúlt évtizedekben kiaknázni új típusú ásványkincseit. Az ukrán kisemberek körében nemzeti sport az adófizetés elkerülése, a közbeszéd szerint ugyanis minek adót fizetni arra, hogy utána ellopják…

Csak a rossz hangulat

Bár az ukránok meglepően keményen ellenálltak az orosz támadásnak az elmúlt fél év során, a gazdasági összeomlással járó nehézségek egyre inkább demoralizálhatják a hátországot. A napokban például épp a szintén elfoglalt zaporizzsjai erőművet, Európa legnagyobb nukleáris létesítményét állították le az oroszok, bár Ukrajna további három kisebb atomerőműve még működik.

A mezőgazdasági termelésben, amely korábban szintén az ország erőssége volt a GDP 12,5 százalékát adva, szintén aggasztó a helyzet. Bár Ukrajna a világ ötödik legnagyobb gabonatermelője, a fekete-tengeri kikötők blokádja miatt az idei termés jó ideig az országban rekedt, és a helyzeten csak némileg enyhített a júliusban Törökország segítségével tető alá hozott egyezmény, amely folyosót nyitott a gabonaszállító hajóknak, ezen ugyanis legjobb esetben is csak a lehetséges export fele tud külföldre jutni. A mezőgazdaság pangása ugyanakkor munkahelyek elvesztését jelenti, ami persze csak ráadás a háború miatt válságba került ipari ágazatok miatt fellépő munkanélküliségre. Hogy a működésképtelenség immár Ukrajna minden területére jellemző, mutatja, hogy a harcoló katonák is jellemzően egy hónap késéssel kapják kézhez zsoldjukat.

Az infrastruktúra összeomlása, a még magasabbra ugró munkanélküliség, az energiahiány a közeledő téllel kombinálva rendkívüli lélektani megterhelésnek teszi ki a lakosságot. A teljes képhez ugyanakkor hozzátartozik az is, hogy a nélkülözés nem jelent újdonságot az ukránoknak, hiszen országuk korábban is (Albánia, Koszovó, Grúzia és Örményország mögött) Európa legszegényebb állama volt.