„Darabokra törnek előtte a sziklák”

A holt-tengeri tekercsek története megtalálásuktól kezdve a múzeumba jutásukig önmagában kalandfilmbe illik, miközben akkora a jelentőségük a zsidó–keresztény világ számára, hogy létük számos legenda és összeesküvés-elmélet táptalaja. Kétezer év távlatából sok kérdés nyitva is maradt, a tekercsek egy része nagyon összetöredezett, bizonyos szövegekből csak többféleképpen értelmezhető részletek maradtak fenn. Az eredeti mellett rendre felbukkannak hamisítványok is, így aztán a lelkes érdeklődő könnyen kezd elméleteket gyártani velük kapcsolatban a frigyláda hollététől Jézus feleségén át az olyan eltitkolt tekercsekig, amelyeket kellemetlen tartalmuk miatt a Vatikán vagy Izrael tart vissza – esetleg mindkettő.

– Azt szoktam mondani a hallgatóimnak, hogy ha a nap bármelyik órájában bekapcsolják a televíziót, biztosan lesz az ismeretterjesztő csatornák valamelyikén egy műsor a Római Birodalomról vagy valamelyik bibliai könyvről és ezek kapcsán a holt-tengeri tekercsekről. Ezek mindig népszerű témák, bár a ránk áradó információkat nem árt kritikával kezelni – mondja dr. Dávid Nóra, a Szegedi Tudományegyetem ókortörténész-adjunktusa is, aki a kumráni közösség halottkultu­száról írta a disszertációját; ehhez a közösséghez köthető a holt-tengeri tekercsek jelentős része.

Az igazság a konteókhoz képest igen pőre, habár jelentősége óriási: a holt-tengeri tekercsek között van az Ótestamentum legrégebbi, majdnem teljes változata Krisztus korából (Eszter könyve kivételével). Addig csak a IX–X. századból fennmaradt kéziratokat ismertünk az Ószövetségből, vagyis ezer évvel későbbről.

Kincskeresők és hamisítók

– Az ezeket rejtő első agyagedényeket egy Farkasnak becézett, írástudatlan beduin kecskepásztor 1947-ben találta meg véletlenül. Utána többször cseréltek gazdát, nehezen jutottak el a megfelelő kezekbe, és ahogy kiderült, hogy ezzel pénz lehet keresni, a beduin sírrablóktól a nyugati kincskeresőkön át a hivatásos régészekig mindenki igyekezett megtalálni a többit – meséli Dávid Nóra. – Volt, hogy apróhirdetésben próbálták eladni a darabokat; a híres Réztekercset a küszöb alá rejtve őrizgették, ezért nagyon összetöredezett, és sorban bukkantak fel a hamisítványok az eredeti darabokkal váltakozva. Közben a tudományos világ eleinte nem igazán akarta elhinni, hogy ilyen kulturális kincs valóban létezhet, öt-tíz év volt, mire rájöttek, miről is van szó. Izrael állam születésének előestéjén az egyes területek tulajdonjoga is kérdéses volt; a szövegeket sokáig elemezték, csak a nyolcvanas években publikálták őket, ez nyilvánvalóan rengeteg muníciót adott a konteók gyártásához. És ezeket csak erősítette, hogy kincsekről is szó van az írások között, a küszöb alatt rejtegetett Réztekercs például egy leltárnak tűnik, ami bizonyos helyszínekhez rendel elrejtett tárgyakat, amelyeket eddig nem talált meg senki.

Mindez olyannyira misztikusan hangzik, hogy egész iparág épült a tekercsekre, a beduinok kincskereső túrákat szerveznek az érdeklődőknek, és rengeteg a hamisítvány is. 2002 környékén például nagyszámú új töredék kezdett rejtélyes módon felbukkanni a műkincspiacon, ezeket kifejezetten az Egyesült Államokban élő neoprotestáns keresztényeknek szánták, akik hajlandóak voltak sokat fizetni értük. Tavaly aztán be is bizonyosodott a washingtoni Bibliamúzeumban őrzött és dollármilliókért vásárolt több töredékről a hamis eredet.

– A hamisítók nagyon ügyesek voltak, korabeli, római saruból származó bőrt használtak fel, a helyszínről származó porral szórták meg a tintát, hogy ki lehessen mutatni a megfelelő ásványi anyagokat. De a tinta modern volt, többek között emiatt buktak le – magyarázza a történész.

A kincsrablók is tevékenyek, például a 2017-ben felfedezett 12. barlangot már csak kifosztva találták meg, egy üres tekercs maradt, az írások tárolásra szolgáló agyagedények és egyéb eszközök, például egy 1950-es évekből származó csákány. De nem biztos, hogy értékes szövegek tűntek el, elképzelhető, hogy a többi elvitt tárgy is üres pergamen volt, ami a lehető legjobb alapanyag a hamisítóknak. Idővel kiderül, hiszen az eredetiek előbb-utóbb felbukkannak a műkincspiacon, a modern eszközökkel pedig egyre könnyebb azonosítani a hamisítványokat.

Az Izraeli Régészeti Hatóság 2017-ben kezdett szisztematikus keresésbe a Jú­deai-sivatagban, hogy a még megmaradt leleteket a kincsrablók előtt találja meg – ennek eredménye a mostani felfedezés.

Esszénusok a pusztában

Földrajzilag minden irat, amit a régió­ban találtak, a holt-tengeri tekercsek közé tartozik, de eltérő időben, a Kr. e. III. és a Kr. u. II. század között készültek, különböző közösségekben, ilyenek a szamaritánus papiruszok, a Babatha-archívum a Bar Kohba-felkelés korából (Kr. u. 132–135) vagy a Vádi Murabbaat-i szövegek.

A legnagyobb leletanyag ez idáig Kumrán településhez köthető, amit jelen tudásunk szerint az esszénusok laktak. Többségüket héber nyelven írták, de számos arámi és kevés görög szöveg is előkerült, mintegy 25 ezer szövegtöredék, illetve kilencszáz tekercs, amelyeket 1947 és 1956 között találtak meg. Az Ószövetség mellett apokrif szövegek és a közösség saját iratai is felbukkantak, lényegében véve egy könyvtár, bizonyos bibliai szövegek több másolatával.

Az esszénusok életmódja a szerzetesekéhez hasonlított. Akkoriban sokféle vallási irányzat élt egymás mellett, miután a zsidóságot erős behatások érték a perzsák felől, illetve a hellén és római fennhatóság alatt. Az esszénusok elhatárolódtak a „mainstream” judaizmustól, a jeruzsálemi szentélytől és papságától. Egy részük városban élt ugyan, családban, de a többség kivonult a pusztába, és ott főként férfiakból álló telepeket hoztak létre – ilyen volt Kumrán is –, mert megvetették a városiak bűnös életét és kapzsiságát. Szabályaik szerint naponta többször merítkeztek meg hideg vízben, ezért figyelemre méltó vízvezetékrendszert építettek ki, ami lehetővé tette, hogy folyamatosan tiszta víz érkezzen a rituális medencéikbe. Ilyen sivatagos környezetben, mint a Holt-tenger térsége, ez mérnöki bravúr volt. Fontos tevékenységük lehetett a Biblia megörökítése; a viasszal légmentesen lezárt agyagedények a vizsgálatok szerint az ő településükről származnak.

– A tekercsek barlangokba helyezésének mára elfogadott magyarázata szerint az esszénusok az első zsidó háborúban, Jeruzsálem ostroma után, Krisztus u. 70-ben a Maszada felé vonuló római seregek elől rejthették el irataikat, és ekkor elhagyták Kumránt is – mondja Dávid Nóra.

A Világosság fiai

Az apokrif irat nem feltétlenül jelenti azt, amire az átlagember asszociálna, vagyis hogy valamiféle szenzációs szövegről lenne szó, amit kizárt az egyház, mert ellentmond a hivatalos dogmáknak. Egyszerűen csak nem válogatták be a szentírási kánonba, habár ókori, vallásos témájú, megfogalmazása hasonlít a Bibliáéra, vagy eredeti isteni kinyilatkoztatásként határozza meg a szerzője. A kumráni közösség saját iratai pedig, amit szektariánus irodalomnak neveznek, a mindennapi életükre vonatkozó szabályokról, teológiájukról, világnézetük elemeiről szólnak. A Világosság fiainak nevezik magukat, az egyik tekercsben található például egy olyan, inkább szimbolikus leírás, ami a Sötétség fiaival való leendő háborújukról szól. Precizitásukat jelzi, hogy különleges, 364 napos naptáruk volt, mivel ez héttel és néggyel is osztható, így mindig ugyanarra a napra estek az azonos ünnepek. Szemben a zsidó hagyománnyal, ezért nem kellett rendre döntéseket hozniuk arról, mi történjen, amikor például szombatra esik egy adott ünnep.

A messiásra várva

– Jellemző volt a korra az apokaliptikus, messiásváró hangulat. Ez a gyakran változó politikai helyzetből adódott, mint a hellénizmus, majd a római fennhatóság ideje, és persze a társadalmi, vallási különbségekből is – hívja fel rá a figyelmet a történész. Az őskeresztények irataival összehasonlítva érdekes, hogy az esszénusok hasonló idézeteket hoznak az Ószövetségből, ha a megváltásról van szó. Viszont náluk a messiás szerepe sokkal inkább politikai színezetet kap, például egy királyt várnak, aki szabadulást hoz. Egy időben felmerült, hogy Jézusnak köze lehetett-e az esszénusokhoz, ám a kapcsolat egyáltalán nem igazolható.

A formálódó kereszténység üzenete eltér a közösség tanaitól. Jézus egyedisége abban rejlik, hogy a társadalom minden rétegének megváltást hirdetett, nőknek, gyerekeknek, szegényeknek és betegeknek egyaránt. A korszak legtöbb vallásában a nők és a gyerekek kimaradtak a hivatalos kultuszból.

„Hegyek rendülnek…”

A most talált szövegtöredékek a Borzalom barlangjából kerültek elő, ami azért kapta nevét, mert felfedezésekor, az 1950-es években negyven holttestet, gyerekek, nők és férfiak tetemét találták meg benne, akik a Római Birodalom elleni Bar-Kohba-felkelés idején halhattak meg. A tekercsek a barlang egy másik részén voltak, egyelőre nem tudni, kik írták őket, de az biztos, hogy tizenkét kispróféta szövegei közül olvashatók rajtuk részletek. Többnyire görögül, de Isten nevét a babiloni fogság előtti korra jellemző héber betűtípussal jegyezték le benne. Ez gyakran előfordul a kumráni tekercseken is, és a szent név tiszteletét, fontosságát jelzi.

Az Izraeli Régészeti Hatóság mások mellett Zakariás próféta könyvének részletét azonosította: „Ezeket tegyétek: Mondjatok igazat egymásnak! Hozzatok igaz és békét szerző ítéletet kapuitokban! Ne tervezzetek magatokban egymás ellen semmi rosszat, és ne szeressétek a hamis esküt! Mindezt gyűlölöm én – így szól az Úr.” (Zakariás 8,16–18.) Illetve Náhumtól is nyilvánosságra hoztak egy gyönyörű idézetet: „Hegyek rendülnek meg előtte, halom halomra dől. Összeomlik színe előtt a föld, a földkerekség és minden lakója. Haragjával szemben ki állhat meg, heves bosszúja előtt állva ki maradhat? Haragja kiárad, mint a tűz, darabokra törnek előtte a sziklák.” (Náhum 1,5–6)

– A holt-tengeri tekercsek egyik legfőbb jelentősége tehát, hogy az ószövetségi kánon lezárása, illetve a kereszténység születése körüli időszakban keletkeztek – summázza Dávid Nóra. – Így mind a zsidó, mind a keresztény vallás történetének kutatásához elvitathatatlanul fontos forrásaink.