A demonstrációk az észak-keleti Tuzlában robbantak ki február 4-én. Az egykori ipari városban tízezren vonultak az utcákra, tiltakozva a gyárak bezárása ellen, majd összecsaptak a kivezényelt rendőrökkel. Később a tüntetések több városra, Bihacra, Zenicara, Mostarra, Kakanjira és Szarajevóra is átterjedtek. A sors keserű iróniája, hogy a fővárosban a demonstrálók azt az elnöki palotát gyújtották fel, melynek védelmében a polgárháború idején bosnyákok ezrei haltak meg. A mostani események azonban nem érték váratlanul a vezetőket: a vihar előszelét már nyáron érezni lehetett. Júliusban tüntetők ezrei zárták körbe a törvényhozás épületét, tiltakozva a bürokrácia ellen. Noha a kedélyek akkor lenyugodtak, az ígért változás elmaradt.

Mélyre nyúló gyökerek

Bosznia problémái immár két évtizedre nyúlnak vissza. Az 1991 és ’95 között zajló délszláv háború talán az összes többi volt jugoszláv országnál jobban megtépázta Boszniát. A harcok közel 80 százalékkal vetették vissza a gazdaságot, és sokat elárul az is, hogy a jelenlegi szociális kiadásoknak közel húsz százalékára a háború miatt van szükség. Josip Tito Jugoszlá­viájában az ipar jelentős része bosnyák területeken összpontosult. Az akkor még állami tulajdonban lévő négy nagy ipari vállalatot és számos kisebb üzemet a polgárháború után privatizálták. Kezdetben a mutatók pozitívak voltak. Az újjáépítéssel járó gazdasági növekedés azonban a 2000-es évekre megtorpant, 2008-ra pedig az új tulajdonosok csődbe vitték a nagyobb, emberek tízezreinek munkát adó vállalatokat. Az országba 2009-ben begyűrűző gazdasági válság pedig újabb kivédhetetlen csapást jelentett. Noha a hivatalos adatok szerint a munkanélküliség ma 28 százalékon áll, helyi felmérések szerint a 45 százalékot is eléri az állástalanok aránya, miközben a szürkegazdaság a GDP húsz százalékát is meghaladja.

Túlburjánzó bürokrácia

Hogy a mindenkori kormányzat a polgárháború óta nem tudott választ adni a kihívásokra, elsősorban strukturális okokra vezethető vissza. Bosznia annak a politikai struktúrának a fogja, melyet 1995-ben a nyugati hatalmak a daytoni bázisról diktáltak rá a volt jugoszláv tagállamokra. Bosznia közigazgatásilag két tagállamra, a Milorad Dodik vezette szerb többségű Boszniai Szerb Köztársaságra, illetve a bosnyák többségű Bosznia-hercegovinai Föderációra oszlik. Miközben az országnak is van elnöke és parlamentje, a két nagy közigazgatásnak is külön elnöke, kormánya és intézményrendszere van. A Bosznia-hercegovinai Föderáció továbbá tíz kantonból áll, melyeket bosnyákok és horvátok laknak, illetve van egy Brcko nevű semleges terület is. Minden kantonnak saját kormánya és parlamentje van, a városok és a nagyobb települések pedig szintén saját önkormányzattal rendelkeznek. A 3,8 milliós országnak így három elnöke, tizenhárom kormánya, 139 minisztere és 180 ezer bürokratája van. A népszerű boszniai vicc így hangzik: „Miért tiltják a szexet a közintézményekben? Mert mindenki mindenkinek a rokona.” Mára a boszniai bürokraták külön, velejéig korrupt társadalmi osztállyá váltak, aminek következtében Bosznia ma Európa egyik legkorruptabb állama. A Transparency International becslései szerint évente félmilliárd euró folyik el a költségvetésből láthatatlan irányokba. Ennek ellenére a lefülelt politikusokat vagy bürokratákat a legritkább esetben kérik számon. Statisztikák szerint a korrupció vádjával indult eljárások 70 százalékát megszüntetik. A korrupció mellet a bürokrácia fenntartása is iszonyatos összegeket emészt fel. A bürokratikus apparátus fizetése a GDP 13 százalékát teszi ki, de vannak olyan régiók, ahol ez a 65 százalékot is eléri. A képviselők ráadásul havi háromezer eurónak megfelelő (konvertibilis) márkát keresnek, míg a nyugdíjak százötven-százhetven euró között mozognak, az átlagkereset pedig kétszázötven euró. Plusz problémát okoz az is, hogy a bürokratikus gépezet fogaskerekei igen lassan őrölnek. Ez pedig súlyos, euró milliókban mérhető károkat okoz. 2013 júliusában a hatóságok civakodása miatt nem sikerült időben meghozni a mezőgazdasági exportok szabályozásáról szóló törvényt, ami miatt a termelők millióktól estek el. Októberben pedig az ország 60 millió eurónyi uniós támogatástól esett el az új kisebbségvédelmi törvény elfogadásának halogatása miatt.

Etnikai konfliktussal tarkítva

Mindezek ismeretében aligha meglepő, hogy a bosnyákok mára kiábrándultak a politikából. A 2012-es választásokon a szavazatra jogosultaknak már csak alig több mint fele járult az urnákhoz. A tüntetők nem kormányváltást, hanem a teljes daytoni rendszer végét követelik. Ez azonban szinte lehetetlen követelés. Az amerikai bábáskodással született egyezmény volt ugyanis az, amely érzékeny egyensúlyt teremtett a korábban egymás torkát szorongató etnikumok között. A bosnyákok, horvátok és szerbek között nemhogy nincs konszenzus a szükséges reformról, de érdekellentéteik sokszor a hétköznapokat is megbénítják. Jó példa erre, hogy idén az év első felében a vegyes lakosságú Mosztárban hónapokig nem volt szemétszállítás, miután a horvát szemétszállító sokallta a bosnyák szemét­égető megemelt árait. Noha a jelenlegi tüntetések átmenetileg háttérbe szorították a felekezetek közti érdekellentéteket, tényleges megoldást csakis az átfogó strukturális reformok jelenthetnének.

Nem kizárt azonban, hogy a boszniai elit egyelőre még halogatni fogja a reformokat. A tüntetések eddig elsősorban a bosnyákok lakta területekre terjedtek ki, így a szerbek számára jelenleg még kevésbé sürgető a változás. Ráadásul a demonstrálók többsége 18-25 év közötti, míg a háborút átélt generáció tagjai általában távol maradtak a megmozdulásoktól. Ez pedig arra enged következtetni, hogy tüntetések egyelőre még nem átütő erejűek. Miután azonban a rendszer strukturálisan alkalmatlan a reformra, csak idő kérdése, hogy az elégedetlenség a társadalom szélesebb rétegeire is átterjedjen. Annak következményei azonban már beláthatatlanok lesznek.

Sayfo Omar