Senkinek sem érdeke egy új háború, és mégis van ok az aggodalomra…

„A labdarúgó-világbajnokság idején bekövetkező ukrán katonai provokációknak nagyon komoly következménye lesz Ukrajna államiságára nézve” – közölte Vlagyimir Putyin egy kelet-ukrajnai telefonhívásra reagálva múlt heti élő „kérdezz-felelek” tévéműsorában.

Fotó: MTI, montázs

Kijev és a nyugati liberális világ felhördült, mondván, a Kreml háborúval fenyegette meg a független és nagyon demokratikus szomszédját, el akarja tiporni az ország függetlenségét. Ez történt volna, vagy csak az Oroszország és Ukrajna közötti szokásos szájkaratéról van szó?

Kezdjünk Moszkvában. Putyinnak lehet némi oka aggódni. Egyfelől egy sajátos történelmi példa miatt: 2008. augusztus 8-án, éppen a pekingi olimpiai játékok megnyitásakor indított támadást Grúzia az orosz védnökség alatt álló szakadár terület, Dél-Oszétia ellen. Miközben a kínai fővárosban a béke lángját vitték, Chinvalit rakétavetőkkel lőtték.

A két kelet-ukrajnai „népköztársaságot”, a donyeckit és a luhanszkit Oroszország ugyan hivatalosan nem ismerte el, de nyilvánvalóan támogatja. Fegyverekkel, pénzzel, „szakértő önkéntesekkel”. Maga Putyin is közölte: egy ukrán „felszabadító” támadás esetén a Kreml minden támogatást megad a helyieknek.

Moszkvában azt is látják, hogy Kijevben ott vannak azok a tengerentúli „tanácsadók”, akik 2008-ban Szaakasvili grúz elnököt vitték bele a katonai kalandba. A párhuzam itt is kézenfekvő: Szaakasvili meggyengült hatalmát egy sikeres „hazafias akcióval” akarta visszaszerezni. Ukrajnában valószínűleg jövő tavasszal választanak elnököt, a regnáló Petro Porosenko népszerűsége 5-10 százalékon stagnál. A nacionalista szavazótábor is csalódott benne, mert „nem elég kemény”.

Ráadásul az elmúlt pár évben irtózatos költségekbe verte az országot, hogy megerősítse hadseregét; Amerikából és Kanadából immár „emberélet kioltására alkalmas” fegyverek is érkeznek. (Az idézőjel nem szarkazmus, Washington tényleg sokáig csak úgynevezett „védekező fegyvereket” adott az ukránoknak. Logikus kérdés, hogy egy vállról indítható rakéta mikor szolgál önvédelmet, mikor támadást…)

Elég lenne ez a donyeckiek megtörésére?

A 2015-ös második minszki fegyverszüneti megállapodás óta is folynak harcok a térségben, azonban átfogó hadműveletekbe egyik fél sem kezd. Köznyelvre lefordítva ez azt jelenti, hogy alkalmanként mindkét oldal átlő, kisebb egységekkel támadást indít, majd provokációval vádolja a másikat. Ez így „semmiségnek” hangzik, azonban évi több ezer áldozatot követel, katonákat és civileket is. A művelt világ, az EBESZ megfigyelői inkább félrenéznek, mert így legalább látszólag békéről, a „fegyveres konfliktus hatékony megoldásáról” beszélhetnek.

Mi történne, ha Porosenko támadásba lendülne? Ha kisebb-nagyobb helyi akciókról lenne szó, akkor valószínűleg alapvetően nem változna a helyzet, kígyót-békát kiáltanának egymásra Moszkvában és Kijevben – de „nagypolitikailag” ennyi.

Moszkvának jelenleg nem kötődik semmilyen érdeke a kelet-ukrajnai konfliktus „felfokozásához”. Nem csak a futball-vb miatt: napirenden van egy bécsi Putyin–Trump csúcs, az Európai Unióban is egyre több az oroszok szövetségese, akik a szankcióháború végét követelik. Emiatt a Kremlnek most a legkevésbé sem kell egy ukrajnai balhé.

Más lenne a helyzet, ha Porosenko teljes fronton támadásba lendülne. Putyinnak ebben a helyzetben nem lenne választása. A főként oroszok által lakott kelet-ukrajnai területeket nem áldozhatja fel, sem politikai meggyőződése, sem az otthoni visszhang miatt. Oroszország nem avatkozna be nyíltan a háborúba, de gyaníthatóan a hadsereg nem egy tisztje „venne ki szabadságot”, hogy a nyári vakációt Ukrajnában töltse. Egyik-másik esetleg egy „gazdátlan”, új generációs Armata páncélost is magával vinne, amiért cserébe persze legalább kétheti laktanyafogság és az Oroszország Hőse kitüntetés várná hazatérte után… A harcok végeredményét nem nehéz megjósolni: Oroszország egy lépésre, Amerika – ha segít egyáltalán – messze.

A következményeken sincs túl sok találgatni való: a még ukrán fennhatóság alatt álló, oroszlakta régiók elszakadnának, az ország kettéhullana. Vagy még többfelé. És bármilyen meglepő, itt nem a Kijev által gyakorta szeparatistának bélyegzett Kárpátaljáról, hanem a gazdagabb, nyugati, Lvív (Lemberg) környéki régiók kiválásáról van szó. Amikor Putyin az „ukrán államiságot” fenyegető veszélyről beszélt, erre gondolhatott.

Bevállalná Petro Porosenko és egyre gyengülő tábora ezt a kockázatot? Egészen biztos, hogy van, aki erre menekülne – előre. Porosenko környezetében szemmel láthatóan többen is hajlamosak a sajátos szerencsejátékos akciókra, mint amilyen a Nyugaton is általános felháborodást eredményező, Oroszország lejáratására hivatott Babcsenko-álgyilkosság volt.

De egyáltalán Kijevben döntenének-e egy kelet-ukrajnai hadműveletről? Hagyná-e ezt a Nyugat és főleg Washington? Ukrajna gazdaságilag szinte teljesen az onnan érkező segélyektől és hitelektől függ. Csakhogy ezért teljesíteni kell.

Az emberjogi kérdéseknél – mint például a kisebbségi, így magyar nyelvhasználat, anyanyelvi oktatás – még képmutatóan félrenéznek Ukrajna szponzorai, viszont a kikövetelt gazdasági intézkedések elmaradása, a totális korrupció egyre kevésbé tűrhető számukra. Legutóbb éppen a pénzügyminiszter távozott, mert elege volt, hogy a dollár- és eurómilliárdok a helyi kiskirályoknál kötnek ki.

Brüsszelben egyre inkább békülnének is Moszkvával, nekik aligha hiányzik az egyre kevésbé vállalható Porosenko-rendszer „felszabadító háborúja”. Donald Trumpnak sem kellhet még egy front, kérdés, hogy mindenben ő dönt-e?

A közelmúlt pikáns botránya, hogy Porosenko úgy csikart ki egy közös képet vele a Fehér Házban, hogy legalább 400 ezer dollárt fizetett az amerikai elnök egyik ügyvédjének. Michael Cohent nem az orosz hekkerek, hanem a BBC buktatta le… Porosenko meg közben végigreklámozta Ukrajnát, hogy milyen jóban van az ő „Donald barátjával”.

A már említett grúz példánál Washington nemhivatalosan adott zöld utat Szaakasvilinek, aztán gyorsan kihátrált. Megjátszhatják ezt most is? Hiszen Trump környezetében ott vannak azok, akik a legkevésbé sem érdekeltek az amerikai–orosz viszony rendezésében.

Mi lesz? A történelemben, a politikában hasonlóan a focihoz, nincs „ha”. Mindenesetre jelenleg, a döntő tényezők többségének kicsit sem érdeke egy újabb ukrajnai háború. Azonban egy „elszabadult lövés” bármikor felülír bármilyen papírformát…