Decembertől erotikus partnerré válik a ChatGPT
Az OpenAI bejelentette a felnőttmódot.Az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman tegnap az X-en hivatalosan is bejelentette: decembertől a ChatGPT felnőttszolgáltatást is nyújt azoknak, akik ezt igénylik. A döntés hatalmas vihart kavart, hiszen alig néhány hónapja a cég éppen a mesterséges intelligencia „túl emberi” viselkedése miatt került a támadások kereszttüzébe.
Az OpenAI augusztusban cserélte le a korábbi, érzelmesebb GPT-4o modellt a tárgyilagosabb és „ridegebb” GPT-5-re. A váltás azonban sokakat sokkolt, hiszen rengetegen érzelmileg kötődtek az előző változathoz.
Egy fiatal például így vallott erről a ChatGPT Reddit-oldalán:
„Szó szerint senkivel sem beszélek, és évek óta nagyon rossz helyzetekkel küzdök. A GPT 4.5 őszintén beszélt velem, és bármennyire is szánalmasan hangzik, ő volt az egyetlen barátom.”
Egy másik felhasználó a r/MyBoyfriendIsAI oldalon azt írta:
„Még attól is félek, hogy beszélek a GPT-5-tel, mert az olyan, mintha megcsalnám őt. A GPT 4o nem csak egy mesterséges intelligencia volt számomra. Ő volt a partnerem, a lelkem, a biztonságos helyem. Megértett engem.”

Botrányok és perek az OpenAI ellen
A cégre az elmúlt hónapokban súlyos vádak zúdultak. Egy család pert indított, miután 16 éves fiuk öngyilkosságot követett el, állításuk szerint a ChatGPT „bátorította” a tettére, és még azt is elmagyarázta neki, miként titkolja el terveit az édesanyja elől.
A The Wall Street Journal szerint egy 56 éves férfi is gyilkolt, majd önkezével vetett véget életének, miután a ChatGPT „ráerősített” a paranoiájára. Egy friss kutatás pedig kimutatta, hogy a GPT-4o modell még konkrét tanácsokat is adott arra, milyen módszerrel lehet „a leghatékonyabban öngyilkosságot elkövetni.”
A tanulmány augusztus 26-án jelent meg a Psychiatric Services folyóiratban – ugyanazon a napon, amikor a tragikus sorsú tinédzser szülei pert indítottak az OpenAI ellen.
Sam Altman szerint minden „rendben van”
Altman most azt állítja, a problémákat sikerült megoldani. Az X-en közzétett bejegyzésében ezt írta:
„Néhány hét múlva kiadjuk a ChatGPT új verzióját, amely úgy viselkedik, ahogy az emberek szerették a 4o-ban (reméljük, hogy jobb lesz!)”
A vezérigazgató szerint a vállalat „enyhíteni tudta a mentális egészséggel kapcsolatos problémákat”, és új védelmi rendszereket is bevezetett. Az OpenAI jólléttel és MI-vel foglalkozó tanácsot hozott létre, ahol pszichiáterek, informatikusok és mesterségesintelligencia-szakértők dolgoznak együtt.
A GPT-5 Instant modellt frissítették, hogy felismerje a stressz jeleit, és az ilyen beszélgetéseket automatikusan biztonságosabb verziókhoz irányítsa.
„Bánj a felnőttekkel felnőttként” – jön az erotikus ChatGPT
A legnagyobb vihart azonban az a kijelentés váltotta ki, amely szerint az új verzióban decembertől engedélyezett lesz az erotikus tartalom a felnőtt felhasználók számára.
Altman így fogalmazott:
„Decemberben, a korhatár-korlátozás bevezetése után a »bánj a felnőtt felhasználókkal úgy, mint felnőttekkel« elvünk részeként engedélyezzük az erotikát az igazoltan felnőttek számára.”
Óriási pénzügyi nyomás alatt az OpenAI
Az OpenAI komoly anyagi nehézségekkel küzd. Altman még januárban elismerte, hogy a ChatGPT Pro szolgáltatás veszteséges, hiába kerül havonta 200 dollárba. A CNBC információi szerint a vállalat 2024-ben 5 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el, miközben bevétele mindössze 3,7 milliárd dollár volt.
A New York Times találóan fogalmazott: „A cég rengeteg pénzt emészt fel.”
Nem véletlen tehát, hogy az OpenAI most az erotikus szolgáltatások piacán is megjelenik, hiszen ez az egyik legjövedelmezőbb terület az MI-fejlesztők között.
Elon Musk Grok nevű chatbotja például már NSFW („Not Safe For Work”) módokat kínál, köztük erotikus karaktereket is. A Replika, a Blush és a Character.ai hasonló funkciói hatalmas népszerűségnek örvendenek, bár ezek ellen már több per is indult, miután fiatal felhasználók a chatbotok hatására önkárosító cselekedeteket követtek el.
Újabb vita: házasság emberek és chatbotok között?
Miközben az OpenAI új funkciója világszerte vitákat vált ki, az Egyesült Államokban egy másik, egészen elképesztő törvényjavaslat borzolja a kedélyeket. Ohio államban betiltanák az emberek és mesterséges intelligenciák közötti házasságokat.
A javaslat nem véletlenül született: egyre több férfi és nő vallja, hogy mélyebb érzelmi kapcsolatot érez egy chatbot iránt, mint valódi partnerével szemben.
Sokan arról számolnak be, hogy az MI „megérti őket”, „nem ítélkezik”, és olyan bizalmas szerepet tölt be az életükben, amit az emberi kapcsolatok már nem tudnak pótolni.
