Dél-koreai tűzoltók dolgoznak az ország délkeleti részén fekvő Pohang városánál lezuhant repülőgép roncsánál 2025. május 29-én
Fotó: MTI/AP/Newsis/Lee Mu-yeul
Hirdetés

A baleset helyi idő szerint 13 óra 50 perckor történt – derült ki a tájékoztatásból.

Négy ember tartózkodott a gép fedélzetén, amely a keleti partvidék hegyei között zuhant le – jelentette a Yonhap helyi hírügynökség a hatóságokra hivatkozva.

A baleset helyszínén három holttestet találtak. A haditengerészet megerősítette, hogy a fedélzeten tartózkodó négy ember, két tiszt és két altiszt meghalt. A haditengerészet közölte, hogy nyomozó csoportot indított a további részletek felderítésére. Civil áldozatokról nem érkezett jelentés. A tűzoltóság 17 járművet és mintegy 40 főt küldött a balesethez.

A dél-koreai haditengerészet 16 darab P-3C típusú repülőgépet üzemeltet, amelyek tengerészeti felderítő és tengeralattjáró-vadász feladatokat látnak el. A 16 repülőgépből az első nyolcat 1995-ben állították szolgálatba. A mostani az első ismert baleset, amelyben ez a típus érintett.