Mérges vagyok, csalódott. Visszaéltek a bizalmammal – ezekkel a szavakkal ismerte el a Fox Newsnak az amerikai marylandi demokrata párti Ben Cardin szenátor, hogy valóban az egyik munkatársa, Aidan Maese-Czeropski volt a főszereplője a múlt pénteken kirobbant homoszexuális pornóbotránynak.

Hirdetés

Azt is közölte, hogy azóta elbocsátották a férfit, valamint, hogy az ügyben a kongresszus biztonságáért felelős szövetségi rendőrség (USCP) vizsgálódik. Amint a Daily Caller nevű portál elsőként beszámolt róla, az amerikai szenátus épületében Cardin segédje egy német szociáldemokrata párti politikussal enyelgett, amiről videó is készült.

A német férfi által rögzített felvételen az amerikai szenátusi dolgozó látható négykézlábra ereszkedve egy asztal tetején, keveset takaró fehérneműben. Az aktus ráadásul a szenátus egyik ikonikus helyiségében történt, ami tovább erősítette a botrány keltette közfelháborodást. Ugyanis a Hart 216 nevű tárgyalóteremben tartottak korábban több emlékezetes szenátusi bírói meghallgatást, legfelsőbb bírósági jelölést megelőző meghallgatásokat, sőt még a 2001 szeptember 11-i terrortámadást vizsgáló bizottság is ott ülésezett. Ráadásul a két férfi a minnesotai demokrata párti szenátornő, Amy Klobuchar székében érezte jól magát.

Érdekesség, hogy az elbocsátott szenátusi dolgozó a LinkedIn-oldalán az amerikai jobboldal lejáratókampányának tudta be a szexvideója körüli botrányt, és arról írt, hogy jogi lépéseket tervez tenni, ám később eltűnt a bejegyzése. Maese-Czeropski egyébként feltűnt Biden elnök egyik 2020-as kampányvideójában, amely alá még a férfi édesanyja is írt egy kommentet, amely szerint nagyon hálás a demokrata párti elnökjelöltnek a fiának nyújtott lehetőségért.

Korábban írtuk

A további részletekről IDE kattintva a Magyar Nemzet honlapján olvashat.