„Az orosz nép nem felelős olyan vezetőinek elfogadhatatlan őrült eltévelyedéseiért, mint amilyen Vlagyimir Putyin” – írta közleményében a francia sztár, aki korábban többször is méltatta az orosz elnököt.

Hirdetés

Gérard Depardieu április 1. és 3 között a párizsi Champs-Elysées színházban adja elő a Barbara énekesnő sanzonjaiból összeállított estjét. „A három koncert teljes bevételét ennek a tragikus testvérháborúnak az ukrajnai áldozatai kapják” – olvasható a közleményben.

„Mindig is sajátosan vonzódtam az orosz nép iránt, amelyet olyan kiválóan írt le Dosztojevszkij, Tolsztoj, Gogol, Paszternák és sok más művész ( …), Csajkovszkij, Prokofjev, Sosztakovics” – tette hozzá.

Hét nappal az Oroszország indította háború kitörése után, március 1-én Gérard Depardieu az AFP francia hírügynökségen keresztül azt üzente az Ukrajnában harcoló feleknek, hogy hagyják abba a háborúskodást és tárgyaljanak.

Korábban írtuk

„Oroszország és Ukrajna mindig is testvérnemzetek voltak. Én a testvérháború ellen vagyok. Azt mondom: tegyétek le a fegyvereket és tárgyaljatok!” – idézte akkor a hírügynökség Depardieu-t, aki telefonon hívta fel az AFP-t, és tette meg nyilatkozatát.

Gérard Depardieu a francia állampolgársága mellett orosszal is rendelkezik, amelyet 2013 januárban kapott meg. A színész azt követően kapta meg az orosz útlevelet Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, hogy bejelentette: Belgiumba költözik az akkori szocialista francia kormánynak a gazdagokra kiróni tervezett 75 százalékos adója miatt.

„Természetes, hogy adózunk, de nem olyan ostobáknak, akik azt gondolják, hogy jót tesznek” – mondta 2014-ben a Le Point című hetilapnak Depardieu az orosz állampolgárság felvétele kapcsán. Azóta nem győzte dicsérni Oroszországot a francia sajtóban, „nagy demokráciának” is nevezte, Vlagyimir Putyint pedig II. János Pál pápához hasonlította.