A többséget adó baloldali blokk „felhatalmazva érzi magát arra, hogy felülbírálja az európai választópolgárok döntését, visszaél a választóktól kapott mandátumokkal és az EP-pozícióját arra használja fel, hogy átírja az európai választópolgárok EP-választáson kinyilvánított akaratát” – mondta Deutsch Tamás.

Hirdetés

Úgy vélte, hogy bár a választók politikai értelemben a változás mellett szavaztak, „a baloldali blokk, a néppárt, a szocialisták, a zöldek, a liberálisok és a kommunisták a változatlanság pártján állnak”, a választók akaratát akár a demokrácia szabályainak megsértése árán is igyekeznek figyelmen kívül hagyni. Ugyanígy akár a demokrácia szabályait, sőt az EP működésére vonatkozó uniós jogszabályokat sem tartják be, ha ez sérti hatalmi törekvéseiket – tette hozzá.

A fideszes politikus elmondta, „csak növeli a frakció és a Fidesz-KDNP delegáció harci kedvét” a szerdai, háznagyokról szóló választás, illetve az EP keddi, az alelnökök személyéről rendezett voksolása, amelyen a Patrióták Európáért frakció két jelöltje – Klara Dostalova és Fabrice Leggeri – közül egyik sem kapott elegendő szavazatot.

Deutsch Tamás kiemelte: a frakció a harmadik legnagyobb az EP-ben, így ezek a pozíciók jártak volna jelöltjeiknek, ám azt is hozzátette: nem is bíztak benne, hogy megkapják a szükséges szavazatokat.

Korábban írtuk

Emlékeztetett arra is, hogy az EP a jövő héten tart szavazást a szakbizottságok elnöki és alelnöki tisztségeiről, amelyeken súlyánál fogva a Patrióták Európáért frakciónak 2-3 elnöki és 8-12 alelnöki pozíció járna. „Nem fogunk kitérni ez elől a megmérettetés elől sem” – mondta Deutsch Tamás, és hozzátette: érvényt fognak szerezni a választópolgárok akaratának.

Kitért továbbá a szerdai szavazás „emberi oldalára” is, szégyenteljesnek nevezte azt, és rámutatott arra, hogy „bár az EP balos képviselői gyakran emlegetik az esélyegyenlőséget és a sokféleséget”, mégsem szavaztak bizalmat a fogyatékossággal élő Szekeres Pálnak.

„Nem lehet emellett szó nélkül elmenni, és nem is akarunk”

– szögezte le.

Szekeres Pál a sajtónak kiemelte: sokan úgy szavaztak, hogy – bár képviselőtársainak bemutatkozó levelet is küldött, amelyben vázolta céljait és elképzeléseit – nem ismerték őt.

Elmondta, a szavazás eredménye nem befolyásolja az EP-ben végzett munkáját, amelyben továbbra is igyekszik helytállni.

Nem zárta ki azt sem, hogy a voksolók esetleg úgy gondolták, egy fogyatékossággal élő háznagy nem tudná ellátni a feladatát, ám, mint mondta, azoknak, akik emiatt nem szavaztak rá, a saját lelkiismeretükkel kell elszámolniuk.

„Továbbra is úgy gondolom, vállalni kellett a jelöltséget (…) Nem a felkészültségemmel, a tapasztalatommal vagy a nyelvtudásommal volt a hiba”

– szögezte le, és úgy vélte: nehezen magyarázható azoknak az érve, akik nem támogatták.