„Folytatjuk Ukrajna támogatását politikai, katonai és pénzügyi téren az orosz agresszióval szemben, bármibe kerül, bármennyi ideig tart”

Hirdetés

– szögezte le az X platformon közzétett üzenetében Schoof.

A kedden beiktatott miniszterelnök egyúttal hozzátette: reméli, hogy a jövő héten Washingtonban tartandó NATO-csúcstalálkozón személyesen is találkozik Zelenszkijjel.

Zelenszkij azt közölte, hogy sok sikert kívánt Schoofnak a munkájához, továbbá a két ország közötti kapcsolatokat méltatta, amelyek „sosem voltak ilyen erősek”.

Korábban írtuk

Mint mondta, Ukrajna számít Hollandiára az ukrán pilóták F-16-os vadászgépekre vonatkozó kiképzőprogramjának bővítésében, illetve abban, hogy támogatja az ukrán lakosság ellen elkövetett orosz atrocitások kivizsgálását célzó nemzetközi bíróság létrehozását, amely a tízpontos ukrán béketervben is szerepel.

A holland kormány már küldött F-16-os harci repülőgépeket Romániába, a holland, a dán és a román légierő, valamint az amerikai Lockheed Martin vállalat együttműködése révén megalapított Európai F-16-os Kiképzőközpontba (EFTC). A bázison ukrán katonákat és a földi kiszolgálószemélyzet tagjait oktatják az F-16-osok működtetésére.

Június végén Kajsa Ollongren akkori védelmi miniszter bejelentette, hogy Hollandia egy másik országgal közösen Patriot légvédelmi rakétákat küld Ukrajnának.