Az elismerést odaítélő Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány tudatta, hogy a választás idén azért esett az Európai Bizottság elnökére, mert meghatározó szerepet játszott az uniós tagállamok egységének megőrzésében, a koronavírus-járvány kezelésében, az Oroszországgal szembeni közös kiállásban, valamint a zöld átállás (Green Deal) előmozdításában.

Hirdetés

Ursula von der Leyen a díj átvétele után mondott beszédében független Európa létrehozására szólított fel a világban zajló geopolitikai átrendeződés közepette. „Egy független Európa – tudom, sokak számára ijesztő ez az üzenet, de alapvetően a szabadságunkról van szó” – fogalmazott a politikus.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy tévedés lenne azt feltételezni, hogy a dolgok visszatérhetnek a megszokott kerékvágásba. „Ez nem fog megtörténni, a geopolitikai feszültségek túl nagyok” – mutatott rá. Példaként említette Oroszország ukrajnai háborúját, amely szerinte jól mutatja, hogy a világot újra „birodalmi hatalmak és birodalmi háborúk” alakítják.

„Ebben az évtizedben új világrend fog kialakulni, és nekünk, európaiaknak részt kell vennünk ennek alakításában” – hangsúlyozta az Európai Bizottság elnöke, hozzátéve: „a mi küldetésünk az európai függetlenség megerősítése”.

Az ünnepségen felszólalt VI. Fülöp spanyol király is, aki határozottan kiállt az európai egység mellett, Ursula von der Leyent pedig „az európai szellem megtestesítőjének” nevezte.

A spanyol király veszélyesnek és félrevezetőnek nevezte azokat a hangokat, amelyek azt állítják, hogy az európaiak szabadabbak és függetlenebbek lennének, ha visszatérnének az elkülönült nemzeti politikai közösségekhez, és egyedül próbálnának megbirkózni a globális kihívásokkal. „Szembe kell szállnunk ezekkel a hangokkal” – hangsúlyozta a spanyol uralkodó, hozzátéve, hogy nem egy önmagába zárkózó, eurocentrikus világszemléletre van szükség, hanem közös cselekvésre.

Friedrich Merz német kancellár a díjátadón mondott beszédében kijelentette, hogy Németország kész kulcsszerepet vállalni egy erősebb, békésebb és biztonságosabb Európa megteremtésében.

„Történelmi feladatunk, hogy Európát olyan erőssé tegyük, hogy képes legyen helyreállítani a békét a kontinensen, és hosszú távon biztosítani a szabadságot” – szögezte le. Merz szerint Németország ezt a feladatot teljes elkötelezettséggel, szövetségeseivel és szomszédaival szoros együttműködésben kívánja teljesíteni. A német kancellár von der Leyenhez fordulva kijelentette: „Ön hangot ad Európának a világban”.

Az aacheni Nemzetközi Nagy Károly-díj 1950 óta Európa egyik legrangosabb elismerése, amelyet olyan személyeknek vagy intézményeknek ítélnek oda, akik meghatározó módon járultak hozzá az európai egység és integráció előmozdításához.

Idén először pénzjutalom is jár a díjazottnak: egy aacheni vállalkozó házaspár egymillió eurós felajánlását von der Leyen egy ukrán gyermekeket segítő projektekre fordítja majd, az összeg felhasználásról pedig az alapítvány igazgatótanácsával közösen dönt.