Putyin elnök többször is elmondta: az a vágya, hogy minél előbb békés megoldással rendezze az ukrajnai helyzetet. Ez hosszú folyamat, erőfeszítést igényel és nem könnyű” – mondta Peszkov.

Hirdetés

„A fő dolog számunkra, hogy elérjük a céljainkat. A céljaink világosak”

– fűzte hozzá.

Kijelentette azt is, hogy Donald Trump amerikai elnök időnként „nyersen” fogalmaz, de emlékeztetett arra, hogy Trump is hangsúlyozta Oroszországgal kapcsolatos kijelentéseiben, hogy tovább munkálkodik a békeegyezmény érdekében.

Az amerikai elnök a napokban újabb katonai segítséget ígért Ukrajnának, így Patriot légvédelmi rakétarendszereket is.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti videójában közölte: újabb tárgyalási fordulót ajánlottak az orosz félnek „vezetői szinten” a jövő héten.

Az orosz védelmi minisztérium vasárnapi jelentése szerint az ukrajnai hadművelet keretében az orosz hadsereg elfoglalta Bila Hora falut Donyeck megyében.

A tárca és a moszkvai polgármesteri hivatal szerint vasárnapra 142 pilóta nélküli repülő szerkezetet hatástalanítottak orosz terület felett, ebből huszonhetet a Moszkvai területen.

A hatóságok vasárnap arról számoltak be, hogy ukrán dróntámadások fennakadásokat okoztak az orosz főváros négy repülőterén. A Roszavia orosz légiközlekedési hatóság közölte, hogy korlátozták a forgalmat Moszkva négy repülőterén: Seremetyevón, Vnukovón, Domogyedovón és Zsukovszkijon. Több érkező járatot Szentpétervárra irányítottak át.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester is említést tett károkról, de közlése szerint azon nem voltak súlyosak.

A dél-oroszországi Rosztovi területen megszakadt a vasúti közlekedés , miután pilóta nélküli repülő szerkezetek roncsai hullottak vasúti létesítményekre – közölték a hatóságok.

Kamenszkben több magánház kigyulladt, miután drónok roncsai hullottak rájuk – közölte Jurij Szljuszar, a Rosztovi terület közigazgatási vezetője. Egy nő megsebesült.

A Moszkvától 37 kilométerre fekvő Zelenograd városban a helyi hatóságok szerint a légicsapások számos magas épületet megrongáltak, gépkocsik gyulladtak ki.

Az Észak-Ukrajnával szomszédos Brjanszki területet is találatok érték, de károkról ott nem számoltak be.