Fotó: MTI/EPA/UPI pool/Bonnie Cash
Hirdetés

A stratégia úgy fogalmaz, hogy a valódi veszélyt nem az infláció vagy a gazdasági növekedés lassulása jelenti, hanem az a folyamat, amelynek során az uniós intézmények és más, nemzetek feletti szervezetek aláássák az európai országok szuverenitását.

A dokumentum szerint az uniós döntéshozatal olyan migrációs politikát erőltet Európára, amely feszültséget okoz, megváltoztatja a kontinens kulturális összetételét, és tönkreteszi a hagyományos nemzeti közösségeket.

A szöveg kitér a szólásszabadság korlátozására, az ellenzéki álláspontok elnyomására és az egyre csökkenő születésszámokra is, amelyek az amerikai kormányzat szerint mind ugyanabba az irányba mutatnak.

Az amerikai elnök az új stratégia bevezetőjében azt írta, hogy az olyan útitervként szolgál, amely biztosítja Amerika vezető szerepét a világban csakúgy, mint szabadságának megőrzését. A dokumentumból az is kiderül, hogy Washington immár nyíltan ideológiai szövetséget vállal azokkal az európai pártokkal, amelyek a nemzeti érdekek elsődlegességét és a migráció szigorú korlátozását képviselik.

A stratégia szerint Amerika támogatja azon politikai erők megerősödését, amelyek „a nemzeti újjászületés szellemiségét” képviselik.

A szövegben szó van arról is, hogy néhány NATO-tagállam esetében „belátható időn belül” megváltozhat az etnikai összetétel, ha a jelenlegi migrációs trendek folytatódnak. A dokumentum ezzel összefüggésben arra figyelmeztet, hogy a kontinens politikai stabilitása és biztonsága is megrendülhet.

Bár a stratégia hangsúlyozza, hogy Európa továbbra is fontos az Egyesült Államok számára, a washingtoni adminisztráció több európai kormányt azzal vádol, hogy irreális elvárásokat támaszt az ukrajnai háborúval kapcsolatban, és ezzel hátráltatja a békekötést.

A dokumentum a NATO jövőjére is kitér: az amerikai kormány célja, hogy véget vessen annak a képnek, miszerint a szövetség folyamatosan bővülő szervezet. A szöveg egyértelművé teszi, hogy

Washington nem támogatja Ukrajna csatlakozását, és ebben a kérdésben nincs különbség a jelenlegi és a korábbi amerikai adminisztráció álláspontja között.