Donald Trump fia belengette: apja akár hátat is fordíthat Ukrajnának
Donald Trump legidősebb fia a dohai fórumon arról beszélt, hogy apja akár hátat is fordíthat Ukrajnának, amennyiben Kijev nem jut megállapodásra Oroszországgal.
A Politico beszámolója szerint Donald Trump Jr., az amerikai elnök legidősebb fia nyílt bírálatot fogalmazott meg az ukrán korrupcióval kapcsolatban, és azt állította, hogy a vezetői szinten tapasztalható visszaélések mind Moszkvában, mind Kijevben hozzájárulnak a háború elhúzódásához. Szerinte az ukrán politikai rendszer régóta ezzel a problémával küzd, és ez az egyik oka annak, hogy Washington azt fontolgatja, milyen feltételek mellett hajlandó a további támogatásra.
Donald Trump Jr. külön is kitért Volodimir Zelenszkij elnökre, akiről azt mondta, hogy a háború kitörése után sokak szemében sérthetetlen figurává vált, főként a baloldalon. Úgy fogalmazott, hogy az ukrán elnök „szinte már istenszerű státuszba került”, holott környezetében több korrupciós ügy is kirobbant. Ezek egyike érintette Andrij Jermakot is, aki a nemzetközi béketárgyalásokat vezette, és akinek botrányai miatt távoznia kellett a kormányzati pozícióból.
Arra a kérdésre, hogy az amerikai elnök valóban hátat fordíthat-e Ukrajnának, Donald Trump Jr. azt mondta, hogy ez könnyen megtörténhet. Úgy vélte, Donald Trump egyik sajátossága az, hogy kiszámíthatatlan, és ez szerinte arra kényszeríti a nemzetközi szereplőket, hogy „intellektuális szempontból tisztességes módon” közelítsék meg a tárgyalásokat. Azt is hangsúlyozta, hogy apja célja a béke és az emberéletek megmentése.
Donald Trump Jr. védelmébe vette az amerikai hadműveleteket is, amelyek során a karibi térségben kábítószert szállító hajókat semmisítettek meg. Azt mondta, hogy a drogkartellek miatt bekövetkezett amerikai halálesetek nagyobb és közvetlenebb fenyegetést jelentenek, mint az ukrajnai háború. Szerinte ezért helyes, hogy az Egyesült Államok határozottan lép fel ezek ellen a csoportok ellen.
A dohai rendezvényen üzlettársa, Omeed Malik társaságában jelent meg, és amikor arról kérdezték, indulna-e egyszer maga is az amerikai elnökválasztáson, azt felelte: „Majd meglátjuk”. Azt sem zárta ki, hogy apja egy esetleges harmadik ciklust is belenget pusztán a provokáció kedvéért, amit ő maga „tréfás trollkodásnak” nevezett.
A cikk kitért arra is, hogy a Trump-család üzleti érdekeltségei egyre szorosabban kapcsolódnak Katarhoz és más arab államokhoz, többek között egy tervezett luxusgolfpálya-projekt révén. Hozzátették továbbá azt is, hogy ezek a kapcsolatok feszültséget okozhatnak az amerikai belpolitikában, hiszen sok demokrata szerint a Trump-klán a politikai befolyását anyagi előnyök megszerzésére használja.
