Nem sokkal azelőtt nyilatkozva, hogy elindult a NATO-tagországok vezetőinek hágai találkozójára, Trump azt mondta: egyik féllel sem elégedett, de különösen Izraellel nem.

Hirdetés

„Amint megalkudtunk, már jöttek és ledobtak egy csomó bombát (…) Meglátom, meg tudom-e állítani Izraelt” – közölte. „Nem vagyok biztos benne, hogy szándékosan csinálták” – tette hozzá. Úgy fogalmazott, hogy a két ország olyan régen harcol, hogy már azt sem tudják, mi a francot csinálnak.

Elmondta azt is, hogy Irán nukleáris kapacitásainak vége, és soha nem fogja újjáépíteni atomlétesítményeit.

A Truth Social közösségi oldalon később közölt bejegyzésében Donald Trump azt írta: az izraeli vadászgépek nem fogják támadni Iránt, hanem megfordulnak és hazatérnek. „A tűzszünet érvényben van” – fűzte hozzá.