A lengyel kormányfő Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnökkel tárgyalt, majd az ezt követő sajtótájékoztatón kiemelte: a szerb államfő arról beszélt, hogy szeretné az egész térséget az Európai Unióban látni, ezért támogatta a csatlakozási tárgyalások megnyitását Albániával és Észak-Macedóniával is, hiszen Aleksandar Vucic szerint „ha sikeresek a szomszédai, akkor sikeres az egész térség”.

Hirdetés

Donald Tusk szerint Szerbiának és az Európai Uniónak azonosak az érdekei, vagyis mindkét fél azt szeretné, ha nem jelennének meg olyan konfliktusok és vitás ügyek, amelyeket nem lehet rendezni.

Szerbiával 2014 januárjában kezdődtek meg a csatlakozási tárgyalások, és a 35 tárgyalási fejezetből eddig huszonkettőt nyitottak meg, a legutóbbit 2021 decemberében.

Korábban írtuk