„Nem. Újból hallottam valamilyen találgatásokat (.), és egyértelműen kijelentem: nem, nem indulok az elnökválasztásokon” – válaszolt Tusk a csütörtök este adott interjúban az esetleges elnökjelölti terveivel kapcsolatos újságírói kérdésre.

Hirdetés

Hozzátette: „nagyon sok tennivalója” van a kormányfői poszton, „nem elég néhány hónap, sőt év sem ahhoz, hogy kitakarítson mindent”. A Tusk vezette kormánykoalíció tavaly novemberben lépett hivatalba.

A kormányfő nem zárta ki, hogy támogatná Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester, a kormánykoalíciót vezető Polgári Platform egyik alelnöke újbóli indulását az államfőválasztáson. „Tudom, hogy Varsó a szívügye (.), ezért ez az ő döntésén múlik majd, ha viszont úgy dönt, teljes támogatásom fogja élvezni” – jelentette ki Tusk. Trzaskowski az előző, 2020-es elnökválasztáson fő vetélytársa volt az akkor végül újraválasztott Andrzej Dudának.

Korábban írtuk

Tusk közléséről csütörtök este Piotr Glinski, az előző kormány miniszterelnök-helyettese, kulturális és örökségvédelmi minisztere az X-en azt írta: „minek ez az átverés? Hiszen úgysem hiszi el senki”.

Malgorzata Paprocka, a lengyel elnöki hivatal államtitkára péntek reggel a Radio Wnet konzervatív rádiócsatornán kijelentette: „elég óvatos” ahhoz, hogy „túzottan bízzon abban, amit a miniszterelnök úr mond”, különösen azért, mert még sok hónap van hátra az elnökválasztási kampány elindításáig, ezért „még sok minden megváltozhat”.

Lengyelországban ötévente tartanak kétfordulós közvetlen elnökválasztást. Andrzej Duda jelenlegi államfő többször nem indulhat a választáson, mert a lengyel alkotmány szerint a hivatalban lévő elnök csak egyszer választható újra.

A lengyelországi pártok közül még egyik sem nevezte meg elnökjelöltjét.